26.rész - Ki kicsoda?

Sziasztok! :D

Na, most érkeztünk el oda, hogy minden kérdésetekre megkapjátok a választ!

Kezdve az aréna "felgyújtójával" (az idézőjelet később megértitek... ;D), aki egyben Wanda támadója, ki nyeri az ESC-t, megismeritek a bűnöző bandát és természetesen Nemtudomkit is...

Szóval, igyekeztem a történet eddigi legizgalmasabb fejezetét összehozni nektek, de szerintem kicsit durvára sikerült, ezért előre szólok! És bocsánat miatta, le kéne szoknom az akciófilmekről... :$ :D
Remélem tetszeni fog! :) Ja, és azt is, hogy a hosszával meg vagytok elégedve, az eddigi leghosszabb fejezetem! :D

Úgyhogy nagyon jó olvasást!!
Pussz: Anna Love ♥

-Love oh love, I gotta tell you how I feel about you, cause I oh I can’t go a minute without your love...-énekelte a színpadon Lena, Satellite című dalát, mint a döntő első fellépője.

Egész jól csinálta, ahhoz képest, hogy pár perc még pánikrohama volt. Elsőként tényleg nem a legszerencsésebb fellépni, de azért magamat sem tartom valami szerencsésnek, mert mire sorra kerülök, szét fogom izgulni az agyam. Nemcsak azért, hogy milyen leszek, hanem amiatt is, hogy mikor csapnak le rám. Egyszerűen tudom, hogy figyelnek és ez bármikor bekövetkezhet...

A boxunkban ülve várakoztam, mikor következek. Huszadik voltam a 25-ből, Molly 13., Maja 7. és a Blue a második így őket vártam. Most már biztos voltam benne, hogy nagyon jók lesznek. Lee megígérte, hogy a legjobbat fogja nyújtani, én pedig hittem neki és most tényleg.

Amint a német lány nagy tapsvihar keretében levonult a színpadról, mosolyogva bekapcsoltam a korábban fülemre helyezett mikrofont, majd miután megbeszéltem a hangtechnikussal, szavaim csak egy emberhez jutott el:

-Sok sikert!-mondtam.

-Mi, basszus!?-hallottam Lee ijedt hangját, és miközben a kezében fogta azt a széket, amin ülnek a színpadon, de nem számított rá, hogy valaki megszólítja, így kiejtette a kezéből, aztán át is esett rajta. Mázli, hogy ez még nem ment élőben Európának, de jót nevettek volna...

-Bocsi.-kuncogtam, mire felém fordult a színpadon és durcásan kinyújtotta a nyelvét. Mit mondjak, ezek a mostani fiatalok újra ötévesnek hiszik magukat mostanában.

Végül kapcsolták őket és megmutatták az egész kontinens nézőinek azt a produkciót, amit már hónapok óta gyakorolnak:

Már nagyon sokszor láttam ezt a számot, de valamiért most sokkal jobban tetszett. A Blue-t egy nagyon esélyes csapatnak gondolom...

Egy ideig csak néztem a produkciókat, majd Maja száma után (ami szintén nagyon tetszett), valaki megbökte a vállam. Hátra fordultam és Molly állt mögöttem. Persze egyből felpattantam és megöleltem.

-Sok sikert!-szorítottam meg bátorítóan a kezét, mire sóhajtott egy nagyot. Ideje, hogy elinduljon. Láttam rajta, hogy nagy izgul, én viszont még nem érdekeztem el abba a fázisba, hogy a verseny miatt izguljak. Inkább az életemet féltettem...

Barátnőm mosolyogva indult meg a színpad felé, még megvárta az előtte fellépő Jedward ikreket, majd színpadra lépett:

És elnézve az előadását dicsérő hatalmas tapsvihart, én őt gondolom az idei eurovízió győztesének. Még hét produkció van hátra és én következem. Kicsit kezdtem feszült lenni, mikor valaki vállamra tette kezét és leült mellém. Próbáltam mosolyogni Nemtudomkire, de túlságosan is ideges lettem.

-Itt vannak...-suttogta.-És figyelnek...

Felemeltem a fejemet és körülnéztem, de senkit nem láttam. Beleharaptam az alsó ajkaimba, majd ismét védelmezőm felé fordultam.

-Lekísérlek, aztán megvárlak a színpad mellett. Remélhetőleg nem a szám közben akarnak lecsapni, nem tartom valószínűnek, hogy feltűnést akarnak kelteni. Amint lejöttél, kijössz velem az aréna elé, Sammel azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk. De akkor már nagyon kell vigyáznunk, érted?

-Értem...-feleltem, majd felálltam, mert a fülemre mondták, hogy készülődjek.

Mint az óvodában, Nemtudomki kézen fogva kísért le a színpadhoz, nekem pedig az idegességtől már remegtek a lábaim. Megálltunk és vártunk, amíg a magyar testvérek adták elő a számukat.

-Jó leszel!-veregette meg a vállamat a srác, én meg bólintottam. Jónak kell lennem, egy egész ország számít most rám...

Felülmúlhatatlan érzés, mikor emberek százainak tapsát hallod, ami csak neked szól, senki másnak...

Visszafogtam magam, de könnyek szöktek a szemembe. De védelmezőm zökkentett ki, azzal, hogy menni kell. Megfogtam a kezét és hagytam, hogy maga után vonszoljon. Bár semmi kedvem nem volt most ehhez. Legszívesebben csak leültem volna a táncosaimmal a boxunkba és vártam volna az eredményt, nem számít hogy végzek, a lényeg, hogy mindent beleadtam és ezek után már nem rajtam múlik.

Folyamatosan kapkodtam a fejemet, amíg ki nem értünk, most vagyunk úgy, hogy bármikor jöhetnek. És én félek...

-Hol lehet Sam?-nézett az órájára Nemtudomki, mikor már vagy negyed órája kint álltunk, én pedig kezdtem fázni, egy szál lenge felsőben és sortban. Miután a srác kiidegeskedte magát, férfiakhoz méltó módon átadta nekem a pulcsiját.

-A szavazásra ugye bemegyünk?-kérdeztem és összedörzsöltem a tenyereim.

-Ha Sam ideér, igen...-felelte védelmezőm, közben idegesen kapkodta a fejét, hátha meglátja másik védelmezőm.

De kezdett rossz lenni, hogy én idekint állok és bent pedig már folyik a szavazás, de nem tudok semmit. Kit érdekel az eredmény, a fenébe is! Hát engem...

-Én visszamegyek!-jelentettem ki.

-Azt most rögtön felejtsd el!-rázta a fejét a srác, de kihúztam a kezem az övéből.

-Nem, szeretnék odabent örülni a többiekkel, engem érdekel a szavazás!-mondtam remegve, mert még mindig fáztam és megindultam befelé.

-Getter, azonnal gyere vissza!-kiabált utánam Nemtudomki, de már nem hallottam hangját, csak becsaptam az ajtót és szaladtam a helyemre a táncosaimhoz, ahol biztonságban vagyok és senki sem bánthat!

Folyamatosan a kettes lecke járt az eszemben: mindig tartsd nyitva a szemed! De figyelmemet elvonta az egyik folyosón kihelyezett tévé, ahol már javában folyt a szavazás:

-Hello Európa!-köszöntötte a nézőket a görög zsűri.-Köszönjük az estét, nagyszerű volt! Nézzük az első hét pontot!

Megjelent egy táblázat: 1 pont - Ukrajna, 2 pont - Ausztria, 3 pont - Ciprus, 4 pont - Norvégia, 5 pont - Törökország, 6 pont - Németország, 7 pont - Anglia.

-Akkor most nézzük az első hármat!-szólt a barna hajú mosolygós lány, aki a pontokat mondta:-8 pontot kap Észtország!-szám elé kaptam kezemet és mosolyogva sóhajtottam.-Tíz pont: Magyarország!-tény, jók voltak...-Végül a 12 pontot kapja...-és jött az idegölő időhúzás, amitől falra mászok, de végül kinyögte az országot:-A rendező, Svédország!-a képernyőn ekkor megjelent Molly, aki boldogan sikított egyet, hogy ő kapta a maximum pontot a görögöktől és a mellette álló Danny nyakába ugrott, aki természetesen végig ott állt mellette.

Mosolyogva néztem barátnőmet, ahogy örült és úgy döntöttem inkább élőben nézem tovább.

Ám a folyosó feltűnően kiürült. Szívem a torkomban dobogott, adrenalinszintem az egekbe szökött. Itt vannak... Jobbnak láttam elhagyni a helyszínt. Éreztem, hogy valaki követ. Kicsit megnyugodtam, mert megláttam az ajtót, ami a színpadhoz vezet, odarohantam, de zárva volt...

Neki támasztottam a hátam és vettem egy nagy levegőt. Idegesen néztem körbe az itt egybefutó folyosókon, aztán megláttam egy takarítót, ahogy éppen a földet mosta fel.

-Hé, várjon!-kiabáltam és már indultam is volna, de befogták szemeim és számat. Sikítottam, ahogy csak tudtam, de ezt már nem hallhatta. Mielőtt megfájdult volna a torkom, abbahagytam és inkább próbáltam megnyugodni, mikor támadóm megszólalt:

-Most velünk jössz...-hangja nagyon ismerős volt, de jelen helyzetben nem voltam rá képes, hogy felismerjem, mert ezek után már tényleg minden sötétségbe borult...

Orromat valami bűz csapta meg, erre ébredtem. Kinyitottam szemeim és körbenéztem: egy csatorna? Fúj...

A földön feküdtem a koszban, vízben, ahogy Nemtudomki is megjósolta, összekötözött kezekkel. Csak nem számított arra, hogy 21.századi elrablóim nem kötelet, hanem bilincset fognak használni. Nagyot sóhajtottam, mikor kinyílt a rács és belépett rajta egy fekete maszkos és ruhás valaki. Gondosan bezárta a lyukat, amit gondolom ajtóként használnak. Mintha észre sem vett volna, leült az asztalhoz és... reszelni kezdte a körmét???

-Hé, én is itt vagyok!-kapálóztam, jelezve, hogy jelen vagyok.

-Oh, szia... Azt hittem még nem vagy magadnál...-nevetett az ismerős, majd felállt és odajött hozzám. Leült a szennyvizes kőre és csak nézett. Ez a hang... a hangja pontosan olyan, mint... uram isten! Könnyek szöktek szemembe, a csalódottság, ami most éreztem, egyszerűen... Rosszul esett, hogy így átvertek. 

-Azt hittem a barátom vagy..-mondtam.

-Ja, hogy felismertél!-nevetett a lány.-Akkor ezt már levehetem!-nyúlt a maszkért, amint levette a fejéről, megbizonyosodtam róla igazam van.

-Mégis mit hittél?-kérdezte.-Csakúgy odamegy hozzád egy számodra ismeretlen valaki, hogy: "Szia, én is a tanúvédelmi program tagja vagyok! Ismerkedjünk!" Ne röhögtess már!-nevetett egykori barátnőm, Maja...-Hihetetlen, hogy így átejtettük ezt az egész bagázst! Ja és ha már róluk van szó!-mondta, majd felültetett és szó szerint letépte rólam Nemtudomki pulóverét és kivett a zsebéből valamit.-És nagyon okos a srác, de nem szeretnénk...-taposott rá a nyomkövetőre (mint ez számomra kiderült).-Ha ránk találna!

Tényleg okos ez a srác... akárki is ő.

-És most mit fogtok csinálni velem?-kérdeztem.

-Fogalmam sincs, azt a főnök dönti el, aki szerintem hamarosan megjön a többiekkel...-nézett unottan az órájára, majd feltápászkodott. És visszaült körmöt reszelni... Ha most nem lennék idebilincselve, nyakon vágnám. Ezt egyszerűen nem tudom felfogni, akit a legjobb barátnőmnek hittem, így átvert! Vajon mikor érkezhet a főnök? Szeretném tudni mit akarnak velem, mert akkor megírnám a búcsúleveleimet...

Nem kellett sokáig ezen morfondíroznom, mert újra nyílt a rács. Számomra nem éppen ismeretlen emberek léptek be, már találkoztunk cirka fél éve.

-Kit látnak szemeim?-állt meg előttem a Főnök vigyorogva, mire egy egyszerű és gyors választ adtam: szembe köptem.-Te kis aljas...-törölte meg az arcát dühösen, én pedig csak gúnyos mosollyal néztem, mivel lány vagyok, csak nem üt meg. Ebben nem tévedtem... csak abban, hogy valaki más elvégezte helyette a piszkos munkát.

-Ennyire nincs neked szíved?-töröltem le a számról a vért, miután Maja jól képen törölt.

-Ennyire...-sóhajtotta gonoszan.

-Semmi nem köt azokhoz az emberekhez, akikkel megismerkedtél?-kérdeztem ingerülten.

-Vicces, hogy ezt mondod...-szólalt meg ismét a főnök.-Fiúk, hozzátok!

Értetlenül néztem rájuk, kicsodát és micsoda? De nyelni is elfelejtettem...

-Sam!-telt meg könnyekkel a szemem, amint mellém dobták a szintén összekötözött, majdnem holtra vert srácot. Mellé kúsztam, mire rám emelte tekintetét. Kicsit szomorú és valamennyire ideges volt. Már homályosan láttam szegényt, a könnyeimtől...

-Mit műveltek vele?-kiabáltam sírva, de csak kinevetettek.

-Még el kell intéznünk egy valakit.-szólt Maja, én meg egyből tudtam, hogy másik védelmezőmről van szó. 

De nem tehetek semmit! Senki sem tehet semmit! És ez... Vettem egy nagy levegőt és végig feküdtem a földön. Esélytelen a menekülés...

-Nagyon jó a srác, hiába kezdte most, megvan hozzá a tehetsége, szóval szerintem mindannyian kellünk.-mondta a főnök.

-És velük mi lesz?-kérdezte az egyik, miközben fejével felénk bökött.

-Kösd ki őket!-hangzott a válaszra, mire bólintott és odajött hozzánk. Először engem, majd Samet: a falhoz tartotta a kezünket, majd a bilincs egyik lánca közé bevert egy szöget. Nagyon praktikus...

Ezek után elhagyták a helyszínt, mi meg felkötött karral ültünk a hideg kövön.

-Most mi legyen?-kérdtem a srácot, aki időközben kicsit visszatért az életbe.

-Őszintén fogalmam sincs...-felelte.-Már azt se tudom kinek mit higgyek, ez az egy hónap leszívta az összes energiám, nem véletlenül vettek fel újoncokat.-célzott Nemtudomkire.-Azt sem tudom most mit terveznek egyáltalán, az eredeti terv az volt, hogy a királyt és a királynőt lelövik, hogy végre megdöntsék Svédországban a királyságot és kialakulhasson az ő általuk megszabott diktatúra, szebben nem tudok fogalmazni... De most, hogy itt vagyunk és minket akarnak elintézni, azt nem tudom mire vélni.-sóhajtott.

-Hát, ahhoz, hogy megtudjunk bármit, ki kéne szabadulnunk.-jegyeztem meg, majd felemeltem a fejem, hogy tanulmányozni tudjam a kezemre erősített láncokat.

-Egy drótvágóval vajon szét lehetne szedni?-tettem fel, leginkább magamnak a kérdést.

-Próbáld ki!-mondta Sam, majd nagy nehezen feltápászkodott és olyan közel jött hozzám, amennyire csak tudott.-A zsebemből vedd ki!

Egy kis nyújtózkodás után elértem az eszközt, a srác pedig visszaült. Egyszer tudtam, hogy ezt meg fogom hálálni Nemtudomkinek. A láncokat ugyan nem tudtam elvágni, de csavart ki tudtam szedni, mert nem voltak teljesen becsavarva a falba. Miután kiszabadítottam Samet is, kissé megkönnyebbülten öleltem át.

-Még nincs vége...-tolt el magától kicsit elkenődve.

-Tudom.-húztam el a számat.-Most mi legyen?

-Te most rögtön megkeresed a srácot, mert vele vagy biztonságban... Ki tudja hány nyomkövetőt raktak rám! Megpróbálok valamit kitalálni és utánatok megyek, ígérem!-bólintottam kijelentésére.-A kettes leckét viszont tartsd észben!-figyelmeztetett.

Mosolyogva bólogattam, és elindultam. Óvatosan körbelestem, miután kiléptem a lyukon. Mivel senkit nem láttam a közelben, elindultam valamerre. Azt nem tudom a jó irányba-e, remélhetőleg. Próbáltam mindenfele figyelni és a lehető leghalkabban lépkedni. Gondolataim viszont nem hagytak nyugodni... Folyamatosan Maja járt az eszemben: ezek szerint ő gyújtotta fel az arénát, tett keresztbe ezzel nekem. Ő támadott meg a folyosón, majdnem megölt. És most meg mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül átadott a bűnöző csapatnak. Azt hittem ezalatt a 6 hónap alatt kialakult köztünk egy bizalmi kapcsolat, de tévedtem!

A sarok felől lépteket hallottam. Kicsit meghűlt bennem a vér, de leálltam és a falhoz húzódtam. Elővettem Sam drótvágóját (amit kulcs helyett használtam fegyvernek), de léptek a kanyar előtt elnémultak. Ismét elfogott az idegesség, mert ezek szerint meghallottak, közelítettem a fal végéhez, majd mikor óvatosan ki akartak dugni a fejem, összeütköztünk.

-Au...-fogtam a fejem.-Ne haragudj!-kértem bocsánatot.

-Semmiség, úgy örülök, hogy megvagy!-mondta nyugodtabban Nemtudomki.-Mindenfelől jönnek, el kell tűnnünk!-mutatott a falon látszódó, egyre közeledő árnyékra.

Nekem több se kellett, felkaptam a nyúlcipőt és védelmezőm nyomában kezdtem el szaladni.

-Ott vannak!-hallottam egy hangot tőlünk jobbról, ahol megjelent az egyik ember.

-Futás!-rántott maga után a srác és elindult csak valamerre, azt gondolom ő sem tudja merre...

Egy ideig egy folyosón mentünk, de két felé vált. Egyik végén egy nagy vasajtó, másik végén létra. Naná, hogy a másodikat választotta, nehogy ne kelljen másznunk. Hátulról hallottuk, ahogy kiabálnak, de mire odaértek, mi már eltűntünk odafent. Nemtudomki lehajtotta a zárófedelet és sóhajtva nézett körbe.

Már nem a csatornában voltunk, hanem az aréna egy eldugott folyosóján vagy valami ilyesmi helyen. De sehol egy árva lélek...

-Itt egy ideig nem találnak ránk.-mondta a srác, majd nekidőlt a falnak.

-És most mit fogunk csinálni?-érdeklődtem.

-Mondjuk beszélgetünk...-hangzott a felelet és védelmezőm tenyerébe támasztotta az állát és engem nézett. Legalábbis azt hiszem, mert nem láttam a napszemüvegtől.

-Mi?-értetlenkedtem.-De hát itt vannak és, és elfognak kapni!

-Lazíts már egy kicsit!-simította meg a vállam, majd vett egy mély lélegzetet és elmondott valamit, amire... egyáltalán nem számítottam.-Tudod... vannak azok a romantikus filmek, amiknek végén a főszereplő lány beleszeret a hős megmentőjébe?

-Most már tudom...-válaszoltam nevetve.-Nem amúgy van ilyen, ismerek azt hiszem egyet-kettőt.-pörgettem végig az agyamban jó pár romantikus filmet. És én hülye tényleg azt képzeltem, hogy beszélgetni akar, de számomra következő kérdéséből nem ez jött le...

-Szóval akkor sikerült belém szeretned?-erre pedig egy arcán csattanó pofonnal reagáltam. Hogy micsoda? Belé szeretni, hogy mi???

-Bocsi, bocsi...-fogta az arcát.-Rosszul kérdeztem, az én hibám! Ezt a mondatot felejtsük is el!-legyintett, majd újra felém fordult.-Sikerült... újra belém szeretned?

Pupilláim hatalmasra tágultak, állam a földig esett. Most már Tudomki letekerte nyakáról és szájáról a sálat, majd magához húzott, közben ajkaink forró csókban egyesültek. Még csak nem is feltételeztem, a fejemben sem fordult meg, hogy Ő az...

Eric (akinek végre láthattam az arcát) mosolyogva tolt el magától. Levette a napszemüveget, a sapkát fejéről és megölelt. Ám ez az idill pillanat sem tartott sokáig.

-Ez olyan romantikus, hogy mindjárt hányok!-hallottunk egy unott hangot a hátunk mögül. Odakaptuk fejünket, egy körülbelül 10 méterre Maja állt tőlünk, kezében egy távkapcsolószerű valamivel.

-Láttam arra felé egy mosdót...-állt fel vigyorogva Eric.

-Téged senki sem kérdezett!-vágta rá a lány.-És most, hogy végre Wanda is tudja, hogy a drága Eric Saade volt az, aki megmentette, nagyon boldog. Szóval most már véget vethetek ennek a játéknak...

-Csak a testemen keresztül!-állt elé a barátom, mire könnyekkel telt meg a szemem. Bár rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, mégis hogyan és miért? De nem voltam biztos benne, hogy ezekre választ is kapok...

-Anélkül is el tudom intézni.-vonta meg a vállát Maja és megnyomott egy gombot a távirányítóján. Bár eddig is térdeltem, de most megint a földre csuklottam. A hátamhoz kaptam, mert pontosan ugyanazon a helyre, ahová két napja...

-Áu!-sziszegtem, mikor a fájdalom ismét elmúlt és földre hajtottam fejem.

-Mit műveltél?-szaladt vissza hozzám a popsztár, majd felsegített.

-Én semmit...-rázta a fejét a lány, és ismét megnyomta a gombot, de csak egy pillanatra, így megint átfutott rajtam.-Az a kis mikrocsip, ami a hátadban van.-felelt végül, én meg felkaptam a fejem.

-Mi???-sipítottam fájdalmasan, könnyes szemmel.

-Altatógáz, a nagy összeveszés után, rémlik?-érdeklődött Maja.

A földbe vertem a fejem. Szóval az nemcsak álom volt...

-Eddig miért nem vettem észre?-kérdeztem, leginkább magamtól.

-Talán mert a sebedbe van beleültetve..-hangzott a felelet.

-Eric, szedd ki, szedd ki!-szorítottam meg barátom kezét, mire nem válaszolt. Csak szó nélkül felállt. Arcát még soha nem láttam ilyennek, dühös volt... nagyon dühös.

-Most legszívesebben megfojtanálak!-lépett kettőt a lány felé.

-Csak tessék, de nem én bánom!-emelte magasba a távirányítót volt barátnőm és mindketten rám néztek. Erőtlenül megráztam a fejem, jelezve ezzel Ericnek, hogy hagyja. Popular visszafojtott idegességgel, széttárt karokkal indult meg Maja felé, aki rajtra készen, a gombon tartotta az ujját, aztán a srác körülbelül 5 centire megállt tőle és a szemébe nézett.

-Már akkor tudtam, amikor először láttalak...-mondta.-A rosszindulat csakúgy árad belőled. Hogy lehet, hogy ezt rajtam kívül senki... de senki nem vette észre?

-Túl jó vagyok...-hangzott a válasz.-Ahogy te is...

-De nem elég jó.-húzta pimasz mosolyra száját Eric, majd a következő pillanatban kiverte Maja kezéből az irányítót, ami így a földre esett. A popsztár lefogta a lány kezét és egy határozott mozdulattal csavarta háta mögé. A lány egy ügyes mozdulattal a földre vetődött és Eric, akit átrántott maga fölött egy nagy puffanással ért földet. Maja ekkor felnézett és velem szemben volt, kb 5 méterre hasonlóan a földön feküdt, mint én, köztünk a távirányító. Akármennyire is fájt mindenem, egyszerre pattantunk fel, hogy megkaparintsuk a vezérlőt. Akciófilmbe illő jelenet volt, ahogy rávetődtünk... volna a tárgyra, de valaki gyorsabb volt.

Sam villámsebességgel ragadta el előlünk a távirányítót, mi meg majdnem összefejeltünk. A srác fogta és földhöz vágta, majd jól összetaposta.

-Azt hiszitek, nincs több nálam?-nevetett gúnyosan, majd a farzsebébe nyúlt, de nem talált ott semmit...

-Csak nem ezt keresed?-lóbálta háta mögött Eric az említett pót tárgyat.

-Add ide...-sziszegte Maja úgy, hogy még csak hátra sem fordult.

-Ha kell, vedd el!-felelt Eric, majd biccentett egyet Samnek, akinek a válasza szintén bólintás volt. Ezek után a srác felkapott és szaladni kezdett velem.

-Hé, várj, na de Eric!!-kapálóztam.

-Nem lesz baja!-mondta, majd hirtelen összecsuklott.

Mindketten a földre estünk, a védelmezőm pedig fájdalmasan kapott lábához. Hátunk mögött megjelent a főnök, kezében egy pisztollyal.

-Remélem nem fájt...-csinált úgy, mintha bánná.

-Wanda, fuss!-lökött el magától a srác, én meg gyorsan felpattantam.

-Kapd el!-hallottam és futni kezdtem.

Éreztem, hogy vége... Most mindennek vége, ha elkap, többet nem látom se Ericet, se Samet, se Mollyt, se Dannyt, se senkit! De most csak én vagyok, egyes egyedül, magamra hagyva.

Soha ne feledd el, hogy mindig veled vagyok...-ez a mondat, csak úgy bevillant az agyamba. Ezt körülbelül 1 éve mondta nekem a popsztár, miután megismerkedtünk nem sokkal... Ekkor egy nagy nyögést hallottam a hátam mögül, nem bírtam megállni, hogy meg ne forduljak, de jól tettem. A pasi, aki eddig követett, a földön feküdt, hátra kötözött kezekkel, a kötelet pedig Popular még utoljára jól megrántotta, erre az illető felszisszent. Eric, mint aki jól végezte dolgát, tapsolt egyet és otthagyta az emberkét.

-Maja?-kérdeztem, mikor odajött hozzám és megölelt.

-Majd a többiek elintézik...-vonta meg a vállát.-Mehet a börtönbe, miután hát... felépül.. khm..-köhintett kettőt.

-Mit műveltél?-nevettem el magam.

-Nyaktörés, bordarepedés...-sorolta, nekem meg elkerekedett a szemem.

-Megvertél egy lány?-hüledeztem.

-Mi? Dehogy!-rázta a fejét.-Ő rohant neki a vasajtónak, mikor jött a többi tanúvédelmis!

-Itt vannak? Elkapták őket?-húzódott mosolyra a szám.

-Egy valaki hiányzik...-harapott ajkaiba a srác.-Aki Sammel volt...

-És hova vitte? Hol van?-telt meg könnyekkel a szemem, de Eric csak megrázta a fejét.

Nem, ez nem lehetséges! Nem vihették el! Én meg csak itt állok és várok, ő meg hónapokig azért fáradozott, hogy megmentse az életem? Nem hagyhatom, hogy csak úgy elvigyék! Szó nélkül indultam vissza...

-Wanda, hova mész?-kiabált utánam a srác.

-Megmentem a barátomat!-mondtam, de szerintem ő ez nem hallotta.

Legelső utam természetesen a tetőre vezetett, mert ha már Popular a romantikus filmekre hivatkozott, én az akciófilmekben vagyok otthon, ezért indultam oda. Nem tévedtem, valóban ott voltak. 

-Hé, engedd el!-kiáltottam rá, a nekem háttal álló főnökre, aki Sam kezét hátra kulcsolva fogta ölre a srácot és éppen a tető legszélén állt.

-Wanda, menj innen!-rázta a fejét a védelmezőm, de én határozottan előre léptem egyet.

-Te akartad kislány!-szólalt meg az ember, majd Samet a földre lökte, majd nem leesett a tetőről. 

A főnök megállt velem szemben, rám emelte tekintetét és farkas szemet néztünk.

-Mit akarsz még itt, mikor szabadon távozhattál?

-Mit akar még itt, mikor tudja, hogy úgysem nyerhet?-feleltem kérdésére kérdéssel.-Mindenkit elkaptak, a terv befuccsolt! Különben is mi az elsődleges célja? Eleve nem a királlyal meg a királynővel akart végezni? Mi történt, hogy most mi lettünk a célpontok?

Választ viszont nem kaptam...

Azt hiszem most megfogtam. Láttam arcán, hogy nagyon gondolkodik, én meg elmosolyodtam, mikor egy perc után nem kaptam választ.

-Tudod mit?-szólalt meg végül.-Semmit, fogalmam sincs! Már felesleges törnöm magam, értelme sincs ennek az egésznek!-tárta szét a karját, majd visszaindult eredeti helyére.. legalábbis én azt hittem.

Lassú a reakció időm, de most amilyen gyorsan csak tudtam, Sam után kaptam, hiszen az ember ezt az egész szócskát azt hiszem az életre értette. Amikor a tető legszéléhez ért, megfogta a srác lábát és magával rántotta volna, ha nem kapom el a kezét.

-Ne!!-kiabáltam, majd teljes erőmből próbáltam visszahúzni őket, így se tudom hogyan tartottam meg két 50 kilónál nehezebb embert, de hamarosan segítséget kaptam:

-Húzd!-fogta meg Eric védelmezőm másik kezét és egyszerre próbáltuk őt visszahúzni. Ez végül sikerült is, csak Sam az egyik cipője és a főnök nélkül tért vissza a tetőre. Fáradtan dőltem hanyatt, a csillagos eget nézve.

-Miért jöttél értem?-hallottam Sam kérdését, mire felültem.

-Mert egy igaz barátra mindig számíthatsz...-feleltem mosolyogva, majd odakúsztam, hogy megölelhessem.

-Köszönöm.-suttogta a fülembe hálásan.

Óvatosan elhúzódtunk, mert azt hiszem mindkettőnknek lettek sebei ezalatt a pár óra alatt. Végig néztem magamon, fellépő ruhám tiszta kosz, a hajam tiszta víz. A számat ha megtörlöm, kezemen még mindig marad egy kis piros folt, ahogy a szemem alatt is lehet egy szép kis monokli, mikor Maja bevert egyet. A fiúk se néztek ki jobban, de időt nem kaptam rá, hogy részletezzem...

-Ott vannak!-hallottam egy ismerős hangot és odakaptuk a fejünket. A lépcsőn Lee állt felénk mutatva, mellette pedig megjelent Molly és Danny is, akik egy nagy sóhaj kíséretében vették tudomásul, hogy jól vagyunk. Feltápászkodtam és eléjük szaladtam. Barátnőm szintén felém jött, így boldogan öleltük át egymást.

-Wanda...-mondta könnyes szemmel.-Nyertem!

-Te nyertél?-toltam el magamtól.-Úristen, ez pazar, annyira ügyes vagy!!!-szorítottam jó erősen magamhoz, aztán Danny lépett mellém.

-És az nem is érdekel te hányadik lettél?-kérdezte mosolyogva, majd eszembe jutott, hogy én is indultam.

-Épphogy lecsúsztál a dobogóról, de szép az a negyedik hely...-fejezte be megkezdett gondolatát Molly.

Negyedik lettem? Te jó ég! Erre sem számítottam, hogy a top 10-ben benne leszek!

Ezek után Molly és Danny arrébb álltak, hogy szabad utat adjanak Leenek. A srác mosolyogva megölelt.

-Ti?-érdeklődtem.

-Hetedik hely, ami szerintem nagyon szép...-felelte, közben pedig még mindig magához szorított, aztán végül eleresztett.-Maradhatunk, csak barátok?

Könnyes szemmel bólintottam, azért is, mert kiemelte azt a szót, hogy csak... Szerintem ő is megértette, hogy köztünk már semmi nem lehet. Mert nekem ott van az a srác, aki bár titokban, de végig mellettem állt és megvédett, kockáztatva saját életét is, csak azért, hogy engem megvédjen. Az előbb leírt srác a hátam mögé lépett és felé fordultam.

Koszos arcát, kissé bevérzett szemét és kuszán álló haját nézve elmosolyodtam. Eric a zsebébe nyúlt, kivett belőle egy távirányítószerű valamit, amin volt egy nagy fehér gomb. Megnyomta, majd elszólalt azon a jellegzetes Nemtudomki hangján.

-Szeretlek!

Én meg rengeteg kérdéssel a fejemben, rengeteg érzéssel a szívemben hajoltam oda hozzá, hogy megcsókoljam, de ő gyorsabb volt. És itt a csillagos ég alatt, a Globen aréna tetején, fél év szenvedés után... végre ismét együtt lehettünk...