2011. november 3., csütörtök

4.rész - A repülő út...

Ismét itt vagyok!
Nagyon köszi a komikat, már egy csomót kaptam, csak valamiért amiket hozzászólásként írtok arra nem tudok válaszolni... :/

Már csak egy rész és érkezik a popsztárunk... Legalábbis remélem!
Ebben a részben Wanda, vagyis Mark Svédországba kerül és felfedezi az élet nagy nehézségeit....
Jó olvasást!
Anna Love ♥


Azt hiszem ez a kép jellemzi legjobban, hogy mi voltam és mi lett belőlem...

Odaálltam a tükör elé és belenéztem. Nem szeretnék megválni a hosszú fekete tincseimtől, amiket minden reggel nagy gonddal szárítottam be, hogy úgy álljanak, ahogy kell... Szerettem tekergetni, fonogatni unalmas órákon. Sokszor nem sikerült úgy, mint képzeltem és ilyenkor akár a nullásgéppel is nekiestem volna, de most, hogy meg kell válnom tőle, már nagyon nem akarom.
Anya megállt mögöttem az ajtóban és a tükörből nézett vissza rám.
-Nem akarom levágni...-sóhajtottam.
-Tudom kicsim!-simogattam meg a vállam anya és akkor hirtelen eszembe jutott valami.
-És mi lenne ha nem vágnánk le?-vetettem fel az ötletet.-Ha parókát hordanék?
Anya elgondolkozott és aztán mosolyogva bólintott. Kicsit megkönnyebbültem.

Pár perc múlva apa dudált, hogy siessek... Megvolt minden. Vettünk paórkát, új ruhákat, pár fiús cuccot, bár azokból már volt, de mindegy. Ezek után visszakaptam a gépem, hogy kicsit tanuljak svédül, hát persze...
Tanultam is! Hej... Szia... Kész is vagyok!
Felvettem a parókát, és egy jó kis sapit, aztán megnéztem a végeredményt. Nem lettem olyan gázos, de elmegyek fiúnak....

-Ezt út közben feltétlenül olvasd el!-nyomott a kezembe anya egy füzetet.
-Persze-forgattam a szemem.
-Hiányozni fogsz!-ölelt meg utoljára, mikor végre abbahagyta, apám is megölelt és csak annyit súgott a fülembe:
Szeretlek fiam...
Ez először furcsán hangzott, de elmosolyodtam rajta és megöleltem mindkettőjüket.
-A stockholmi járat utasait kérjük beszállni!-mondták be.
-Sziasztok!-köszöntem és beléptem a folyósóra, ami a géphez visz.
Az arcomat megcsapta a hideg és a sapkát is majdnem lefújta a fejemről. A repülő félig üres volt, de nekem pont valaki mellett kellett ülnöm. Levágódtam egy nálam fiatalabb lány mellé, aki kedvesen köszöntött.
-Ööö, szia...-köszöntem vissza zavartan.
-Angela vagyok!-vigyorgott.
-Mark!-mondtam és én itt befejezettnek nyílvánítottam a beszélgetést, de a lány folyamatosan engem bámult.
-Figyelj! Kicsit nénéd inkább a tájat, az sokkal érdekesebb!-ajánlottam.
-Én annál sokkal szebbet nézek...
Hoppá! Ez nagyon cikis helyzet! A stewardess éppen mellettünk ment el, így gyorsan megkérdeztem:
-Bocsánat, nem ülhetnék át valahova?
-Amint a pilóta bemondja, hogy szabad, azonnal!-mosolygott. Próbáltam én is valami vigyort az arcomra erőltetni, de nem igazán sikerült. Szóval tovább tűrtem a lány pillantásait, amelyek minden mozdulatomat kisérték.
Elővettem a füzetet, ami anya még a kezembe nyomott és olvasni kezdtem:


          Szabályok:
  • Amint odaérsz, azonnal felhívsz minket!
  • Idegenekkel nem állsz szóba!
  • A repülő téren Mika vár rád. (az uncsitesóm valami barátja)
  • Ő majd elkísér az igazgatóhoz és megbeszéltek mindent!
  • Ha nem vesznek fel, a következő géppel hazajössz!
  • Ha igen, Mika elkísér egy bérelt lakásba.
  • Ott rendesen viselkedsz!
  • Az iskola házirendjét elküldöd e-mailben és mindig betartod!
  • Mindig telefonálsz!
  • A házi feladatot elkészíted és e-mailben mindennap elküldöd!
  • Vigyázol, hogy senki nem tudja meg ki vagy!
  • Nagyon szeretünk téged, ez mindig jusson eszedbe!  Anyu


-Hát jó szigorú anyukád van az biztos!-szólt Angela.
-Te meg mit leskelődsz?-kérdeztem.
-Bocsánat...-nézett rám azzal a tipikus 'jaj, sajnálom' tekintettel, amit utálok.
-A gép sikeresen felszállt! Elhagyhatják a helyüket!-mondta be a pilóta.
-Na végre!-pattantam ki az ülésből és kerestem egy teljesen üres széksorba. Elővettem az iPodom és zenét hallgatva el aludtam...


Fogalmam sincs mennyit aludtam, de mikor felébredtem majdnem frászt kaptam. Már megint az a kiscsaj állt mellettem. Ha nagyon pontosan szeretnék fogalmazni, éppen az arcomba lihegett és arra ébredtem fel.
-Te meg mi művelsz?-ültem fel.
-Semmit...-nyávogta.
-Na, idefigyelj! Eddig nem akartam szemét lenni, de kopj le! Jó? Már elég volt belőled...-kiabáltam rá.
Miután kimondtam ezeket a szavakat, nagyon meg is bántam. A lány elkezdett bőgni és hátraszaladt.
Végre... Visszadugtam a fülembe a headsetet és elindítottam újra Enrique Dirty Dancer című számát. Még ez első refrén sem kezdődött el, mikor valaki kitépte a fülemből a fülhallgatót és a pulcsimnál fogva felrángatott.
Azt hiszem Angela apja volt az....
-Mit képzelsz magadról, te kis szemétláda, hogy így beszélsz a lányommal?-üvöltött rám.
-Elnézést, elnézést!-próbáltam kimászni a kezei közül, de kevés sikerrel. Túlságosan szorította a nyakam.
-Most pedig bocsánatot kérsz a kislányomtól és hagyod, hogy melletted üljön az út további részén!
Sűrűn bólogatva bocsánatot kértem Angelától és aztán visszaültünk és hagytam, hogy az út végig engem bámuljon.

2 megjegyzés:

  1. Hű de gyorsan írsz. Én erre nem lennék képes. Amikor azt mondtam, hogy siess, azért nem számítottam erre, de örülök. :)
    Tetszik ez a fiúnak öltözés. Most nagyon felcsigáztál.

    VálaszTörlés
  2. Dalma ismét köszi :)
    Hát most sietek szoval muszáj írnom és ennek örülök, mert az ihlet folyamatosan jön... :D

    VálaszTörlés