Hello!
Most több részt is hozok egyszerre, remélem tetszik a történet... :)
A mostani fejezethez nincs különösebb hozzáfűzni valóm, magától értetődő.
És köszönöm, alig 10 órája van meg a blog (ebből minimum 7-et aludtunk :D), de már majdnem megvan az 50 látogatás... :) Ez nekem nagyon jól esik. :')
Jó olvasást!
Anna Love ♥
Ez a gyönyörű hely, ahova száműzik Wandát... Hát egyáltalán NEM irigylem....
-Nagyon sajnáljuk kormányzó úr!-hajolt meg apám államunk vezetője előtt.-Te pedig!-fordult felém. Ajaj! Most jön a letolás...
-Hogy merted ezt tenni? Wanda Love, te teljesen nem vagy eszednél!
-Nemcsak ő volt!-próbált védeni Danny, mire leintettem.
-Hagyd Dan! Bevallom, az egészet én találtam ki! Minden az én hibám! Tessék jól megbüntetni!-fordultam a kormányzó felé.
Láttam rajta, hogy nagyon dühös, de mivel kint volt minden TV riporter, újságírók, gondolom nem akart nagy felfordulást...
-Wanda, amit tettél szörnyű, egyszerűen képtelen vagyok felfogni!-sóhajtotta.-De mivel nem ez az első húzásod, véleményem szerint a szobafogság nem megfelelő büntetés! Ezért...-vette egy mély levegőt, majd egy szuszra kimondta azt, amire soha nem is gondoltam volna: -Az összes USA-beli gimnáziumból kitiltalak!
Anyám sírva borult apám nyakába, mellettem a fiúknak földbe gyökerezett a lába, és azt hiszem én voltam az egyetlen, aki örült... Nincs suli!!!! Hát ilyet! De mivel mindenki szomorú fejet vágott, ezért próbáltam én is komoly lenni.
-Ülj be a kocsiba!-paracsolta apám, én pedig most kivételesen szótfogadtam.
Az üveg nem hangszigetelt ezért hallottam, ahogy anyám könyörög a kormányzónak, de hiába... Nem kell suliba járnom! Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem!
Otthon azonnal felrohantam a szobámba és elkezdtem a nagy semmit tevést. Igazából csak újabb posztereket pingáltam ki, de ezt ki minek nevezi... én szórakozásnak.
Éppen a legújabb szerzeményemet ragasztottam a falra, mikor kopogtak. Mivel nem tudtam mozogni, csak kikiabáltam, hogy bejöhet. Az ajtó óvatosan kinyílt és anya meg apa álltak előtte. Valamiért nagyon mosolyogtak, és éreztem, hogy ez nekem nem fog tetszeni.
-Ülj le kérlek, valami nagyon fontos dologról kell beszélnünk...-mondta anyám és mindannyian leültünk az ágyamra.
-Mi az?-vontam meg a vállam.
-Tudod, most valami olyan dolgot teszünk, ami nem teljesen helyes, de a te jövődet tartjuk fontosnak, ezért belevágunk.-kezdte anya. Furán néztem rájuk, mert nem teljesen értettem az észjárásukat.
-Vetted már valaha elő a földrajz atlaszodat?-kérdezte apám, miközben el kezdett túrkálni az iskolatáskámban.
-Ott biztos nem lesz! Nézd meg a szekrényben...-mutattam az íróasztal egyik nyitható ajtajára.
Apa kivette a még teljesen új atlaszomat, amit azt hiszem még 9.-ben kaptam.
-Akkor ideje, hogy felavasd!-nyomta a kezembe. Letéptem a fóliát és kinyitottam a térképet. Éppen Európánál nyitottam ki. Néztem az ottani országokat, de egyik sem volt számomra ismerős, még a nevükről sem hallottam. Hollandia, Anglia, Magyarország, Ukrajna, Norvégia, stb. Talán Oroszországról hallottam már, de ha jól néztem az annyira nem is tartozik oda.
-Láttad már ezt az országot valaha?-mutatott rá egy viszonylag északon fekvő félszigetre. Leolvastam a nevét: Svédország. És ráztam a fejem. Sok város név volt beírva, de egyet nagyon kiemeltek, gondolom, mert az a fővárosa: Stockholm.
-Svédország nagyon északon van, ami csak az éghajlat szempontjából kényelmetlen, mert nyáron sincs olyan meleg, de télen viszont nagy a fagy...-magyarázta apám.
-És most miért meséltek erről?-érdeklődtem.
-Wanda.-állt fel anyám.-Mivel nem hagyhatod abba a tanulást, de itt már nincs lehetőségünk iskolát keresni számodra, ezért máshol kerestünk. Szeretném, ha együtt felhívnánk Stockholm egyik legjobb gimnáziumának igazgatóját, hogy bekerülhess abba az iskolába...
-Ne már!-feküdtem végig az ágyamon.-Ezt nem tehetitek velem! Nem is tudok... tudok... azon a nyelven, amin ők beszélnek!
-Ezért szeretnénk az angol tagozatra bejuttatni...-szólt apám.-Ott minden angolul folyik, de legalább megtanulsz még egy nyelvet.
-De mi lesz a barátaimmal?-kérdeztem.
A szüleim már nem válaszoltak, csak elővették a telefont és tárcsáztak. Már csengés után felvették a telefont, mivel kihangosították, mindent hallottam:
-Hur kan jag hjälpa till?-mondta valaki a vonal másik végén.
-Elnézést nem beszélünk svédül!-szólt bele anyám angolul.
-Bocsánat, nem tudtam, szóval itt a Stockholmi Gimnázium, miben segíthetek?
-Fisk Dahl igazgató úrral szeretnék beszélni.-felelt anyám.
-Azonnal adom!-fojtotta el a nevetést a lány és aztán átadta a telefont.
-Itt Fisk Dahl igazgató beszél...-most már tudom min nevetett a lány, anya szörnyű kiejtéssel mondta a diri nevét.
-Jó napot!-köszönt anya.-Olvastam az interneten, hogy van egy szabad hely az angol tagozatukon és érdeklne minket, mert szeretném a lányomat az ön iskolájába járatni és svédül csak nagyon keveset beszél...
-Hát annak semmi akadálya! Kérhetném a leánya nevét?
-Wanda Love...-mondta be anya, amire Fisk nem válaszolt.
-Wanda Love, az amerikai vadóc?-kérdezte émi hatás szünet után.
A francba!
-Igen...-húzta el a száját anya.
-Hát sajnálom, de őt nem vehetjük fel, gondolom tudja miért?
-Sajnos igen!-válaszolt szomorúan anyám.-Hát akkor köszönöm, viszlát!-már éppen letette volna a telefont, mikor olyan hirtelen szólaltam meg, hogy még én is megijedtem.
-Várjon!-változtattam el a hangom.-És engem felvesznek? Mark Love vagyok, Wanda bátyja!
Anya és apa is furán néztek rám.
-És a viselkedése olyan, mint a húgáé?-érdeklődött. Ezek után anya folytatta, de azt már nem kellett volna hagynom:
-Egyáltalán nem! Szín ötös tanuló, a magatartása is kiváló! Nagyon rendes fiú!-lelkesedett be. Hiába ráztam a fejem, nem hallgatott el.-Őt muszáj felvenniük kérem! Wanda miatt itt őt sem veszik fel sehova, de ígérem, hogy Markban nem fog csalódni!
-Rendben, akkor szeretném, ha holnapután elküldenék hozzám a fiúkat és meglátom!-mondta végül az igazgató.-Akkor viszonthallásra!
-Viszlát!-köszönt el anya és lerakta a telefont.
Elképedve néztem rá. Mégis miért mondott ilyeneket?
-Anyaa!!!
-Te kezdted kislányom!
-De én nem mondtam volna, hogy 'kitűnő az átlagom és a magatartásom példás'!-utánoztam.
-Ezek szerint be kell tartanod! De most ki kell találnunk Markot!-tapsolt örömében. Nagyon szereti az átváltoztatós műsorokat, ami nekem csak káromra válik, de ha már ilyen rendes voltam, megpróbálom elviselni, amit lehet...
Otthon azonnal felrohantam a szobámba és elkezdtem a nagy semmit tevést. Igazából csak újabb posztereket pingáltam ki, de ezt ki minek nevezi... én szórakozásnak.
Éppen a legújabb szerzeményemet ragasztottam a falra, mikor kopogtak. Mivel nem tudtam mozogni, csak kikiabáltam, hogy bejöhet. Az ajtó óvatosan kinyílt és anya meg apa álltak előtte. Valamiért nagyon mosolyogtak, és éreztem, hogy ez nekem nem fog tetszeni.
-Ülj le kérlek, valami nagyon fontos dologról kell beszélnünk...-mondta anyám és mindannyian leültünk az ágyamra.
-Mi az?-vontam meg a vállam.
-Tudod, most valami olyan dolgot teszünk, ami nem teljesen helyes, de a te jövődet tartjuk fontosnak, ezért belevágunk.-kezdte anya. Furán néztem rájuk, mert nem teljesen értettem az észjárásukat.
-Vetted már valaha elő a földrajz atlaszodat?-kérdezte apám, miközben el kezdett túrkálni az iskolatáskámban.
-Ott biztos nem lesz! Nézd meg a szekrényben...-mutattam az íróasztal egyik nyitható ajtajára.
Apa kivette a még teljesen új atlaszomat, amit azt hiszem még 9.-ben kaptam.
-Akkor ideje, hogy felavasd!-nyomta a kezembe. Letéptem a fóliát és kinyitottam a térképet. Éppen Európánál nyitottam ki. Néztem az ottani országokat, de egyik sem volt számomra ismerős, még a nevükről sem hallottam. Hollandia, Anglia, Magyarország, Ukrajna, Norvégia, stb. Talán Oroszországról hallottam már, de ha jól néztem az annyira nem is tartozik oda.
-Láttad már ezt az országot valaha?-mutatott rá egy viszonylag északon fekvő félszigetre. Leolvastam a nevét: Svédország. És ráztam a fejem. Sok város név volt beírva, de egyet nagyon kiemeltek, gondolom, mert az a fővárosa: Stockholm.
-Svédország nagyon északon van, ami csak az éghajlat szempontjából kényelmetlen, mert nyáron sincs olyan meleg, de télen viszont nagy a fagy...-magyarázta apám.
-És most miért meséltek erről?-érdeklődtem.
-Wanda.-állt fel anyám.-Mivel nem hagyhatod abba a tanulást, de itt már nincs lehetőségünk iskolát keresni számodra, ezért máshol kerestünk. Szeretném, ha együtt felhívnánk Stockholm egyik legjobb gimnáziumának igazgatóját, hogy bekerülhess abba az iskolába...
-Ne már!-feküdtem végig az ágyamon.-Ezt nem tehetitek velem! Nem is tudok... tudok... azon a nyelven, amin ők beszélnek!
-Ezért szeretnénk az angol tagozatra bejuttatni...-szólt apám.-Ott minden angolul folyik, de legalább megtanulsz még egy nyelvet.
-De mi lesz a barátaimmal?-kérdeztem.
A szüleim már nem válaszoltak, csak elővették a telefont és tárcsáztak. Már csengés után felvették a telefont, mivel kihangosították, mindent hallottam:
-Hur kan jag hjälpa till?-mondta valaki a vonal másik végén.
-Elnézést nem beszélünk svédül!-szólt bele anyám angolul.
-Bocsánat, nem tudtam, szóval itt a Stockholmi Gimnázium, miben segíthetek?
-Fisk Dahl igazgató úrral szeretnék beszélni.-felelt anyám.
-Azonnal adom!-fojtotta el a nevetést a lány és aztán átadta a telefont.
-Itt Fisk Dahl igazgató beszél...-most már tudom min nevetett a lány, anya szörnyű kiejtéssel mondta a diri nevét.
-Jó napot!-köszönt anya.-Olvastam az interneten, hogy van egy szabad hely az angol tagozatukon és érdeklne minket, mert szeretném a lányomat az ön iskolájába járatni és svédül csak nagyon keveset beszél...
-Hát annak semmi akadálya! Kérhetném a leánya nevét?
-Wanda Love...-mondta be anya, amire Fisk nem válaszolt.
-Wanda Love, az amerikai vadóc?-kérdezte émi hatás szünet után.
A francba!
-Igen...-húzta el a száját anya.
-Hát sajnálom, de őt nem vehetjük fel, gondolom tudja miért?
-Sajnos igen!-válaszolt szomorúan anyám.-Hát akkor köszönöm, viszlát!-már éppen letette volna a telefont, mikor olyan hirtelen szólaltam meg, hogy még én is megijedtem.
-Várjon!-változtattam el a hangom.-És engem felvesznek? Mark Love vagyok, Wanda bátyja!
Anya és apa is furán néztek rám.
-És a viselkedése olyan, mint a húgáé?-érdeklődött. Ezek után anya folytatta, de azt már nem kellett volna hagynom:
-Egyáltalán nem! Szín ötös tanuló, a magatartása is kiváló! Nagyon rendes fiú!-lelkesedett be. Hiába ráztam a fejem, nem hallgatott el.-Őt muszáj felvenniük kérem! Wanda miatt itt őt sem veszik fel sehova, de ígérem, hogy Markban nem fog csalódni!
-Rendben, akkor szeretném, ha holnapután elküldenék hozzám a fiúkat és meglátom!-mondta végül az igazgató.-Akkor viszonthallásra!
-Viszlát!-köszönt el anya és lerakta a telefont.
Elképedve néztem rá. Mégis miért mondott ilyeneket?
-Anyaa!!!
-Te kezdted kislányom!
-De én nem mondtam volna, hogy 'kitűnő az átlagom és a magatartásom példás'!-utánoztam.
-Ezek szerint be kell tartanod! De most ki kell találnunk Markot!-tapsolt örömében. Nagyon szereti az átváltoztatós műsorokat, ami nekem csak káromra válik, de ha már ilyen rendes voltam, megpróbálom elviselni, amit lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése