28.rész - Időutazás /part 4/

Sziasztok! :)

Hát most megjöttem a leghosszabb fejezetemmel... :D
Előre is elnézést a vége miatt, de szeretlek titeket kétségek között hagyni, csak hogy ne legyetek nyugodtak így az évad vége felé sem. :)) Na jó, ez kicsit gonoszan hangzott, de a lényeg, hogy egy újabb rejtély lesz számotokra a fejezet vége. :)))

Jó olvasást!

Pusz: Anna Love ♥

-Szia, bejöhetek?-kopogtattam be barátságosan.
-Mit akarsz?-dünnyögte Wanda és egy párnába temette arcát.
Lehet tegnap kicsit túlzásba estem és tudom mennyire makacs, úgyhogy valószínűleg jól kiborítottam...
-Figyelj, sajnálom a tegnapit! Hallottam mennyire öntörvényű vagy, csak nem akarom, hogy bajod essen, érted?-ültem le mellé az ágyra, mire felemelte a fejét és értetlenül nézett rám.
-Öntörvényű? Szeretnél még valamit?-kérdezte.-Mert előveszek egy újabb csomag zsebkendőt!-állt fel.
-Ez miért volt sértés?-hitetlenkedtem, mert nem igazán értem.-Tudod egyáltalán mit jelent?-léptem mögé, miközben a szekrényben kotorászott.
-Tudom!-csapta be az ajtaját.-Ha valaki konok vagy makacs, nem fogadja el senki tanácsát, megy a maga feje után... De én nem vagyok az!
-Ha te mondod!-szabadkoztam, nem akarok veszekedni.
Megigazítottam a sálamat, mert már nagyon szorított, és bele is sültem.
-Nincs így meleged?-érdeklődött.
-Nincs, miért lenne így nyár közelében... hát persze, hogy melegem van!-mondtam kicsit ingerülten és húztam még egyet a sálom.
-Vedd csak le...
-Nem, mert senki nem ismerhet fel!-feleltem.
-Akkor meg gyulladj fel!-ült le a kanapéra, de csak a fejemet csóváltam.
-Szeretném, ha holnap este tudnánk beszélni, csak mi ketten! Nagyon fontos lenne!
-De...-húzta el a száját.-Tudod 2 nap múlva egész Európa fogja látni a produkciómat, és gyakorolnom kéne!-világosított fel... megint. Szeretem őt, de ez már unalmas szöveg.
-Ha nem leszel ott, magaddal szúrsz ki!-mondtam, majd az ajtó felé vettem az irányt és még egy pillanatra visszafordultam.-Holnap este kilenckor a tetőn!-és otthagytam...

Kopogtattak az ajtómon, mire óvatosan kinyitottam.
-Nagyon lazára vetted a figurát haver...-mondta köszönésképpen J-Son, mert éppen a nyakkendőmet kötöttem... alsógatyában.
-Inkább gyere be!-invitáltam be, mielőtt még valaki meglát. Visszazártam az ajtót és befejeztem az öltözködést. Felvettem a cipőm, még egy utolsót igazítottam a hajamon, aztán még megcsodáltam magamat a tükörben, közben pedig a rapper a kanapén ülve engem figyelt, majd egyszer csak elnevette magát.
-Hova nyalod ki így magad?
-Most találkozom Wandával jó hosszú idő után először! Szeretném, ha jól néznék ki!-rántottam még kettőt az ingemen, majd késznek tituláltam magam.-Te jössz!-mutattam a ruhákra.
-Muszáj ezt?-nyávogott J-Son, mire bólintottam és hozzávágtam a sapit.
-Muszáj, gyerünk öltözz!-nyomtam kezébe a többi cuccot is és a fürdőszoba felé löktem.
-És erre amúgy mi szükség?-kiabált ki, miközben átvette ruháit.
-Oda akarom adni Wandának az Imagine szövegét és hogy ne bukjak le, kell egy ál-én...-közöltem.-Szóval téged most jól beöltöztetünk és megkapod a hangátalakítót. Aztán jössz és szétválasztasz minket. Így lesz egy kis balhé meg minden, de szerintem ennyi belefér.
-Most csak viccelsz, ugye?-lépett ki a szobába haverom, mikor talpig feketébe felöltözött. Érdekesen állt rajta, de szerintem hasonlított rám.
-Tökéletes!-tapsoltam egyet, majd a tükörhöz szaladtam és egy szemembe lógó tincset még oldalra nyaltam. Addig J-Son magára helyezte a hangátalakítót és menetre kész volt.
Mivel most Wanda Mollyval van, nem kell féltenem. Majd a legjobb alkalmat megragadom és megjelenek. Remélem nem bukunk le, de tényleg szeretném odaadni neki a dalszöveget. Írtam egy dalt neki, amit szeretném, ha elénekelne velem az Időutazáson... Imagine, szerintem nagyon szép lett, de majd meglátom mit szól hozzá.

-Mit meséljen nektek egy kis senki országából származó lány?-tárta szét karjait Wanda, mire eltakartam a szemét.
A négy Blue-s srác először értetlenül nézett rám, majd az egyik megszólalt:
-Például ezt!-mondta komoran.
A barátnőm a kezemet fogdosta, próbálta megállapítani, ki is lehetek, majd éreztem, ahogy a szeme megtelik könnyel, majd elengedtem. Ekkor megfordult és én szorosan megöleltem, majd megsimogattam a hátát.
-Úristen!-sóhajtott és megtörölte a szemét.-Te mit csinálsz itt?-szorított magához erősen.
-Hoztam neked valamit!-bontakoztam ki öleléséből és a zsebemben kezdtem turkálni. Egy összehajtott papírt adtam a kezébe, amit érdeklődve nyitott ki. Pár pillanatig nézte a lapot, majd rám emelte tekintetét.
-Az új dalod!-én viszont mosolyogva megráztam a fejem és a papír tetejére böktem.
-A mi dalunk!-kacsintottam.
-Úristen!-kaptam szája elé kezeit, könnyes szemmel olvasgatta ronda betűimet.-Köszönöm!-ölelt át újra, de ezt az idill pillanatot valaki mégis félbeszakította. Mindketten a többiek felé kaptuk fejünket, Lee karba tett kézzel, felvont szemöldökkel nézett minket.
-Hallgatunk!-mondta.
-Szóval srácok, ő Eric Saade, ha nem ismernétek!-mutatott be a fiúknak.
-Ismerjük!-forgatta unottan a szemét, mire teljesen ledöbbentem. Tény, hogy már találkoztunk, igen tavaly ugyanígy az eurovízión, de mégis mi ez a stílus?
-Már bocsánat, de mi?-kérdeztem kissé ingerülten.
-Lee, ezt most rögtön fejezd be!-szólalt meg Wanda.
-Mi köze van egy kis senki országából származó lánynak a nagy Eric Saade-hoz?-háborodott fel az angol srác.
-Ha szeretnéd tudni, igenis van közöm Getterhez, nem úgy mint mondjuk neked!-álltam fel dühösen.-Ha egy rossz szavad is volt hozzá, én esküszöm...-szorítottam ökölbe a kezem, mert nagyon ideges lettem.
-Ki vagy te, hogy ennyire véded, talán a pasija?-röhögött a szemembe Lee, de agyam ekkor már elborult. Majd hirtelen eszembe jutott valami és gúnyosan elvigyorodtam. Barátnőmre néztem, aki egy halk "ne"-vel próbált visszatartani, de elkaptam és megcsókoltam. Hátam mögött teljesen tisztán láttam, hogy Lee feláll és áttör a tömegen, dühében csapkodva, toporzékolva.
-Hé!-érkezett meg J-Son, mire Wanda elhúzódott.
-Ebből balhé lesz!-sziszegte, majd a hang irányába fordult. Elmosolyodtam: kezdődhet a színjáték.
-Ki ez?-kérdeztem suttogva, mintha nem jobban tudnám, mint ő.
-Aki egyszer a sírba visz...-suttogta.-Szia Eric!-intett, mert haverom felkapta és szó szerint elcipelte.
A többiek értetlenül néztek egy darabig, majd páran el is hagyták a helyszínt. Mikor utánuk indultam, Molly még elkapott egy pillanatra.
-Eric, mi folyik itt?-kérdezte.
-Majd megtudod!-kacsintottam és barátnőmék után szaladtam. Mint ahogy sejtettem, az öltözőnél értem utol őket. J-Son éppen zárta volna az ajtót, mikor oda tettem a lábam, hogy ne csukhassa be.
-Getter, beszélnünk kell!-lihegtem.
-Majd én!-emelte fel a kezét J-Son, én pedig próbáltam megszeppent arcot vágni, ahogy kiráncigált a szobából.
-Te meg ki vagy?-kérdeztem hangosan, hogy Wanda is hallja odabent, miközben lekaptam ingemet, J-Son pedig a meleg ruhákat.
-Neked ahhoz semmi közöd!-mondta, miközben ő is megszabadult meleg öltözékétől és kezembe nyomta, hogy felvegyem.-De szeretném, ha egy ideig kerülnéd Wandát!
-Oké, jó...-szóltam.-Ide figyelj! Én már több, mint fél éve szenvedek Wanda nélkül és tudod milyen szar érzés? Te el sem tudod képzelni! Majdnem tönkrementem, mert egyszerűen nem bírtam elviselni, és most végre lenne esélyünk beszélni és megjelensz te, mégis mi a fenét képzelsz?
Tartattunk némi hatás szünetet, mert nem sikerült rendesen felvennem a pólómat, majd biccentettem haveromnak, hogy vágjon egyet az ajtóra. Vette az adást és tette a dolgát.
-Ne hallgatózz!-kiabált be barátnőmnek, majd segített felvenni a többi ruhát és már nem beszéltünk. Amint felöltöztem, J-Son ott is hagyott, én meg benyitottam.
-Gyere!
-Hol van Popular?-kérdezte Wanda összefont karokkal a szoba közepén állva.
-Elment...-közöltem, magam után rángatva a lányt...

Elküldtem, hogy együtt várják Dannyvel az eredményt, én meg ahogy csak tudtam szaladtam próbára. Tomas nem kicsit szidott le, de most nem érdekelt. Éjféltől egészen hajnali négyig folyamatosan ment a próba, de mivel Tom úgy döntött, hogy fejezzük be a koreográfiák kitalálását még ma! Úgy, hogy még hátra van 13 dal. Ebből az következett, hogy rekordot döntöttem, ami az ébren levést illeti: 29 órája még csak le se hunytam szemem. Délután hatkor közöltem a menedzseremmel, hogy elég volt mára! Amint ismét felháborodott, de ezt így nem lehet csinálni! Szükségem van alvásra is! Dühösen ültem autóba, de a fáradtságtól alig bírtam vezetni. Végül nem sokkal kilenc előtt ott voltam, szóval felmentem a tetőre és egy kicsit lefeküdtem aludni. Bár ez nem tartott sokáig, mert Wanda kiabálására ébredtem:
-Hahó!-nézett körbe, mikor felért a tetőre. Látszik, hogy valamin elmélyülten gondolkodott. Kiállt a tető legszélére és onnan nézett ki a fejéből. Vártam egy kicsit, míg kimerengi magát, majd halkan mögé léptem és összekötöztem kezeit.
-Te meg mi a fenét csinálsz?-fordult meg, de azt hiszem túl nagy lendületet vett, mert majdnem leesett. Vagyis le is esett volna, ha nem kapok utána.
-Azért nem kell a mélybe ugrani, mert megkötöztelek!-mondtam ijedten szerepemhez híven.
-Jó, de miért kötöztél meg?-hitetlenkedett.
-Tudod...-ültem le.-Szeretném, ha kicsit felkészülnénk a fináléra!
-Ha arra szeretnék készülni, most nem lennék itt!-közölte kissé ingerülten.-Akkor odalent próbálnék holnapra! Mert tudod...-kezdte újra a felvilágosítást.-Azért vagyok itt, hogy holnap...
-Fellépj az eurovízión, tudom! De é nem arra a fináléra gondoltam!-vágtam közbe, kijelentésemre pedig elkerekedtek a szemei.-Vannak még dolgok, amiket nem tudsz!-veregettem meg a vállát és lehúztam magam mellé a földre.-Beszéltem Sammel, aki elmondta, hogy éppen úton vannak Kongóba, hogy összeszedjék a csoport másik felét, aztán jöjjenek ide Svédországba. Tudják, hogy itt vagy!-mondtam ki végül, Wanda pedig majdnem elájult.-Sammel tudtuk, hogy ez egyszer be fog következni, szóval... A döntő estéjén számíts arra, hogy valaki elvisz téged. Nem fogod tudni ki az, úgyhogy nagyon óvatos légy! Ha esetleg elkapnának, akkor ne aggódj, Sam holnap már itt lesz és segít majd neked, velem együtt!
-És mi van, ha nem?-kérdezte aggódva.
-Nincs ha...-simítottam meg a vállát és felálltam.
-Várj!-ficánkolt a lány.-Kioldozol?
-Nagy valószínűséggel megkötöznek, szóval neked kéne kiszabadulni!-mondtam és fáradtan ledőltem az egyik kémény mellé.
-Most csak szívatsz, ugye?-nevette el magát, de én ezt komolyan gondoltam. Körülbelül 10 percig húztam, közben be-be aludtam, majd odamentem hozzá és egy kulcsot emeltem fel.
-Első lecke!-szólaltam meg.-Mindig legyen nálad valami "fegyver", amit tudsz használni. Jelenesetben egy kulcsod van, mit teszel?
Kezébe nyomtam a kis kulcsot és ő máris neki látott a kötél kibontásának. Beletelt egy kis időbe, de végzett
-Háh, nesze!-dobta el a kötelet és megforult... ahol csak hűlt helyemet lelte.
-Kettes lecke!-mondtam.-Mindig tartsd nyitva a szemed!
Amint visszafordult, egy mozdulattal hátracsavartam a kezét, előre helyeztem kezeim és x-et formálva belőlük fogtam ölre.
-Innen csak úgy tudsz kiszabadulni, ha az ujjaidat széttárod, megfogod az illető kezét és egy pillanatra szét húzod, így szó szerint ki fogsz esni a szorításból!-magyaráztam.
-Tudod, nekem van egy egyszerűbb trükköm!-küszködött a szavak kimondásával, majd ezek után kaptam a lábam közé. Persze egy általános reakció a fiúktól, ha tökön rúgják őket, a földre kényszerülnek, pont mint én.
-Ezt...-sziszegtem.-Máskor inkább ne csináld!
-De bevált!-vonta meg vigyorogva a vállát, de elkaptam a lábam és egy pillanat alatt mellettem termett.
-Ha ezt egy lánnyal csinálod, ez fog történni!-segítettem fel végül, ő pedig a fejét fogta.
-Oké, vágom!-felelt fájdalmas arccal.-Van még valami a tarsolyodban?-kérdezte.
-Egyelőre nincs, de tudnod kell, hogy bármikor lecsaphatnak rád! Szóval mi is a kettes lecke?
-Mindig tartsd nyitva a szemed...-felelte.-Értettem, igenis!-vágta aranyosan haptákba magát, mire elnevettem magam.
-Menj aludni, holnap fárasztó napod lesz!-mondtam.
-És csak egy kulcsot kapok fegyvernek?-lóbálta az említett tárgyat előttem.
-Ezt sem kapod meg!-vettem ki a kezéből.-Mert ez az én szobám kulcsa! Szerezz sajátot! Esetleg fel tudom ajánlani a lézerkardom.
-Fu, milyen színű?-érdeklődött.
Még senkinek sem meséltem a gyűjteményemről, de ezek szerint itt az ideje...
-Lila, ilyen nincs senkinek!-mondtam büszkén, mire kikapta kezemből a kulcsát.
-De lesz! Nekem!-nyújtotta ki a nyelvét ötéves barátnőm, majd lerobogott a lépcsőn.
-Hé, az az enyém, ne merd elvenni!-kiáltottam utánam egy másik 5 éves, de már csak a szobám előtt értem utol...

-Honnan szerezted ezeket?-nézett csodálkozva végig a hatalmas kard tömegen és levett egyet, hogy bekapcsolja.
-Na jó, ezt tuti te csináltad!-emelte fel az i love myself-es kardot.
-Igen, ez saját gyártmány!-vigyorogtam büszkén.
-Gondoltam..-nevette el magát és visszarakta.
-Szeretnéd?-vettem le és felé nyújtottam, úgyis a miénk marad, de szeretnék kedves lenni.
-Miért adnád nekem?-nézett nagyokat pislogva.
-Szeretnéd?-ismételtem meg és továbbra is felé tartottam.
Zavartan bólintott és elvette tőlem.
-Köszi...-mosolyogott.
-Most már tényleg menj lefeküdni!-mondtam szigorúan, de túl kedvesre sikerült.
Bólintott és intett egyet, de elkaptam a kezét. Mikor visszafordult, a fülébe suttogtam, hogy Jó éjt! és adtam neki egy puszit. Megilletődve vakarta meg a fejét, majd mégegyszer intett és végleg otthagyott.
Akkor most mehetek próbára, megint. Unottan nyúltam a zsebembe, ahol a telefonom már őrült módon csipogott és felvettem.
-Hol a fenében vagy Eric?-kiabált bele menedzserem, de egyből le is raktam a készüléket. Indulok, hogy újabb órákat töltsek gyakorlással. Addig Wandát J-Son fogja figyelni, aki mostanában elég sokat segít nekem. Így körülbelül éjjel kettőig gyakoroltunk, majd miután már a táncosok is az alvás határon voltak, Tomas úgy döntött, hogy elég volt ennyi. Ritka, de ő vetett véget a próbának. Újabb 26 óra alvás nélkül, már rohantam is vissza. J-Sont hazaküldtem, hogy aludja ki magát, holnaptól jönnek a duett próbák. Én pedig negyed négy környékén fáradtan rogytam az ágyamba.
Nem pótol 27 órát az az 5, amit aludtam, de amíg a szememet nyitva tudom tartani, nincsen gond. Reggel Wanda utolsó próbáit néztem, majd az elődöntő kezdetekor még bátorítottam egy kicsit.
-Jó leszel!-simítottam meg a vállát.-Nem kell izgulnod!
-Nem izgulok!-kattogtak a fogai, úgy remegett.
-Nekem nem úgy tűnik!-fogtam le, hogy abbahagyja a vacogást.
-Na jó, izgulok!-fordult vissza és belém ütközött. Bátorítóan öleltem át, majd mondtam, hogy menjen. Ő pedig elindult...
Gondoltam alszok egy kicsit, amíg tart az elődöntő, aztán hirtelen eszembe jutott valami:
Rég láttam Maját. Nagyon rég... Meg kéne néznem. Elindultam szobája felé, mikor megtorpantam. Hallottam hangját, az ajtón keresztül. Életbe lép az első lecke: Mindig legyen nálad valami... na jó, nem fegyver, de valami. Jelenesetben egy pohárra volt szükségem, hogy tisztán halljam mit beszél. Szeretem, mikor a dolgok úgy alakulnak, hogy azzal segítik a munkámat... ezért volt jó, hogy a konyha itt volt, a folyosó végén. Amíg nem figyeltek, szereztem egy poharat, mire visszaértem, a lány kijött és éppen ajtaját zárta be. Leraktam a poharat és utána indultam. Kisétált az arénából, majd ismét elővette a telefonját.
-Rendben, kijöttem...-mondta.-Merre van az a biztosítékdoboz?-kérdezte.
Le akarják kapcsolni az áramot? Ennek nem sok értelmét látom, azonkívül, hogy a sötétben akarják Wandát... Te jó ég!
Nem is mentem a lány után, visszarohantam, de az ajtók zárva voltak. Régi barátom a szellőző viszont rendelkezésemre állt. Feltűnés nélkül másztam be, majd elővettem egyik lézerkardom, amit a biztonság kedvéért, esetleg ha egy grizlimedve megtámadna, vagy egyéb hülyeség miatt lenne rá szükségem.
Miközben odabent kúsztam, már teljesen biztos voltam benne, hogy Maja a besúgó, mert pár pillanat múlva a kintről beszűrődő fények megszűntek és ijedt sikolyokat meg hangokat hallottam lentről. Gyorsabb tempóra kapcsoltam, majd megálltam.
-Akkor most ülünk a sötétben!-mondta valaki odakint, én meg halkan neki álltam leszerelni a szellőzőnyílást.
Remélhetőleg jó embert kapok el a sötétben, a hozzám legközelebb álló valaki szájára tapasztottam a kezem és behúztam magam mellé.
-Csend legyen!-suttogtam, majd eleresztettem. Semmi sikoly, semmi kiáltás, valószínűleg Wandát sikerült elkapnom, így visszatettem a rácsot és bekapcsoltam a lézerkardot.
-Gyere utánam!-biccentettem barátnőmnek, aki követett. Nagyjából megjegyeztem merre kell menni, másodiknál jobbra, aztán rögtön balra. Megtaláltam az utcára vezető szellőzőnyílást és ismét neki álltam leszerelni. Kiszabadítva magunkat, indultam meg a már előre megkeresett biztosítékdoboz rejtekhelyére. Azt reméltem Maját még ott találom, de tévedtem.
-Meglépett...-húztam el a számat, majd felkattintottam a kapcsolót, ezzel fényt teremtettem az egész arénában. Egy nagy sóhaj keretében fordultam vissza Wandához:
-Miért hoztál magaddal?-kérdezte.
-Féltem, hogy van még valaki, aki amíg a besúgónk leoltja a lámpákat, elvisz téged...-feleltem.-Ezért inkább visszamentem érted!
-Köszi...-mosolyodott el.
-Menj vissza, mert szerintem a szavazást el kezdik!
Erre bólintott és elindultunk visszafelé.. Legalábbis ő. Mert telefonom ismét őrült mondón csörgött: őrült menedzserem keresett, hogy már megint hol a fenében vagyok. Mindent hagytam, csak indultam is a másik arénába próbálni. Tudtam, hogy egy újabb fárasztó éjjelnek nézek elébe...

A deja vu nevű érzés ismét elkapott, mikor arra ébredtem, hogy valaki átesik rajtam. Rémültem ültem fel a földről és a szintén megszeppent Wandával találtam szembe magam.
-Miért alszol a földön?-kérdezte, mire sziszegve dörzsöltem meg az oldalam.
-Mert az kényelmesebb, mint a kanapé!-mondtam pimaszul, mire elmosolyodott.-Csak eltűntél tegnap...-hazudtam.-Felkutattam érted az egész arénát, mert azt hittem elvittek! Mondjuk az az én hülyeségem, hogy itt kerestelek utoljára..-vakartam meg a fejem, nem szeretek hazudni, de nem árulhatom el, hol voltam.-És amellett, hogy kezdelek komoly félteni, fáradt is voltam.
-Tudtad, hogy van egy kényelmes ágy a másik szobában?-kérdezte és elkerekedett a szemem.
-A francba!-ropogtattam meg nyakam.
-Vedd már le ezt a ruhát!-noszogatott.-Bele fogsz sülni!-próbálta lerángatni rólam a sálat, de nem hagytam.
Ekkor kopogtattak. Láttam a lányon, hogy mennyire nincs kedve kinyitni az ajtót, de mivel hajnali négykor értem vissza, mozdulni sem tudtam. Főleg így, hogy már 7-kor felkeltett...
Nagy nehezen megadta magát és kiment ajtót nyitni. Felfeküdtem az ágyra, és csak egy pillanatra csuktam be a szemem, de az álmosság... így rögtön elaludtam.
Nem tudom mennyit aludhattam, mert nem sokkal később valaki olyan erővel verte az ajtót, hogy majdnem betört. Ijedten felpattantam és rohantam is ajtót nyitni, ahol nem valami szép látvány fogadott:
-Mi történt?-tágultak ki a pupilláim, mikor Lee karjaiban Wandával berontott és a kanapéra fektette a lányt.
-Mi történt?-ismételtem meg előbbi kérdésemet, mert láttam, hogy valami nagyon nem stimmel.Wanda fájdalmas arccal, sziszegve feküdt, mire lehajolt barátnőm mellé.
-Hallasz?-kérdezte tőle.
-Igen...-felelt.-De a hátam nagyon fáj.-sziszegett.
Az angol srác mindenféle kérdezés nélkül egyszerűen letépte barátnőmről a pólóját, nekem meg elkerekedett a szemem és majdnem pofon vertem, de amint a hasára fordította a lányt, mindkettőnknek ugyanaz volt a reakciója:
-Aaaa...
-Mi az?-kérdezte Wanda ijedten.
-Ne, akard tudni...-küszködtem a szavak kimondásával, mert levegőt is alig kaptam. Nagyon durva volt az a seb, ami a hátán volt, az ájulás határán voltam...
-Nem vérezhet, ez mi?-mondta Lee.
-Micsoda?-sipított Wanda, mire a srác válaszként csak odadobta a véres pólóját mellé.
Rohantam is az elsősegély készletért, Lee pedig próbálta elállítani a vérzést. Ez olyan három átkötés utána sikerült is, én meg leragasztottam. Kicsit sokkos állapotban voltam, mert ez az én hibám is. Ha nem alszom el, ez nem történt volna meg. Biztos vagyok benne, hogy Maja tette, ki más lehetett? Nagyon kell figyelnem Wandára, a holnapi döntőn fognak lecsapni, ez még csak az üzenet volt, hogy készüljünk fel...
Lee-vel leültünk barátnőm két oldalára, ő pedig sírva fordult felém.
-Rendben, megtanultam a kettes leckét!-mondtam szipogva, mire letöröltem a könnycseppeket az arcáról.
Sóhajtott egyet és visszadőlt, Lee pedig megsimította vállát.
-Nem tudom ezzel, most mennyire szólok bele mindenbe. De...-nyújtotta felé a kezét.-Örülök, hogy megismerhetlek Wanda Love.-mosolygott.
Kitágult pupillákkal néztem a lányra, aki szintén eléggé meglepődött.
-Hupsz...-húzta el a száját. De csak maradjunk a szerepnél:
-Hupsz?-ráztam unottan a fejem.-Végül is már tök mindegy! Tudják, hogy itt vagy, most majdnem kinyírtak! Csak azt nem tudom mit kapsz, ha kiderül, hogy nem Getter Jaani vagy...
Ez viszont egy olyan dolog volt, amin rengeteget agyaltam: mi van, ha lebukik? Nem ő Getter Jaani, akkor kizárják vagy mi?
-Egy pillanat!-szólt a lány és az angol srácra nézett.-Te... megmentettél engem? És akkor te... te nem gyújthattad fel az épületet, hogy engem elintézz! Most láttam ki volt, te is láttad, ott állt veled szemben! Ha ez nem egy rossz vicc... akkor tényleg nem te voltál...
-Azt hittem ezt már megbeszéltük?-vonta fel a szemöldökét Lee.
-Tudom, tudom! Csak ez most így... most már van rá tényszerű magyarázat is... és..-mondta barátnőm, de hiába kereste a szavakat, végül kínosan elhúzta a száját.
A srác pedig egyszerűen felállt és kiment a szobából.
-Mennyire ismered a srácot?-kérdeztem.
-Nem igazán...-felelt.
-Akkor azonnal békülj ki vele... vagy mindenkinek elmondja ki is vagy valójában...-ráztam a fejét a srác, majd én is otthagytam.
Igazából én se ismerem annyira Lee-t, de képes lenne elmondani bárkinek is, hogy ki Wanda? Mert akkor azt hiszem tényleg nagy bukta lenne az egész...

Lemondtam a próbát. Tomas ordított velem egy sort a telefonban, de jelen pillanatban egy cseppet sem izgatott. Ma minden erőmmel Wandára fogok koncentrálni, vigyáznom kell rá.
Molly produkciója után odasétáltam a boxban várakozó lányhoz és vállára tettem kezét, majd leültem mellé. Egy halvány mosolyt erőltetett arcára, de látszott rajta a feszültség.
-Itt vannak... és figyelnek...-suttogtam, mire ajkába harapott és körülnézett. Nem hiszem, hogy látott bárkit is, még én sem láttam senkit.
-Lekísérlek, aztán megvárlak a színpad mellett. Remélhetőleg nem a szám közben akarnak lecsapni, nem tartom valószínűnek, hogy feltűnést akarnak kelteni. Amint lejöttél, kijössz velem az aréna elé, Sammel azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk. De akkor már nagyon kell vigyáznunk, érted?
-Értem...-felelt, majd felállt.
Megfogtam a kezét és egészen a színpadig kísértem, csak akkor engedtem el, mikor fellépett rá.
-Jó leszel!-veregettem meg vállát még utoljára, ő pedig felment, hogy megmutassa Európának a produkcióját.
Valami hihetetlen jó volt! Elmehetne énekesnőnek... Könnyes szemmel jött le a színpadról, de kizökkentettem gondolataiból. Mennünk kellett, Sam bármikor megérkezhet, szeretném, ha odakint várnánk. De arra nem számítottam, hogy 15 perc után szem érkezik meg.

-Hol lehet Sam?-néztem az órámra. Láttam, ahogy Wanda mellettem remegni kezd, gondolom fázik. Hátrahelyeztem a pulcsimat és tovább fürkésztem a sötét utcákat.
-A szavazásra ugye bemegyünk?-kérdezte és összedörzsölte a tenyereit.
-Ha Sam ideér, igen...-feleltem.
Továbbra is össze-vissza kapkodtam a fejem, hátha meglátom a srácot, de semmi. Mi lehet vele?
-Én visszamegyek!-jelentette ki mellettem Wanda.
-Azt most rögtön felejtsd el!-ráztam a fejem a srác, de kirántotta a kezét szorításomból.
-Nem, szeretnék odabent örülni a többiekkel, engem érdekel a szavazás!-mondta vacogva, majd elindult befelé.
-Getter, azonnal gyere vissza!-kiabáltam utána, de már nem hallotta, mert az ajtó bezáródott és az üvegen keresztül láttam, hogy szaladni kezd.
Automatikusan indultam utána, de.. Sam! Visszanéztem, még hátha látom, de semmit. Ismét megindultam, de maradnom kellene, hogy megtaláljon! És mi van, ha elkapták vagy lebukott? Wanda meg.... á, a fenébe is!
Belöktem az ajtót és rohanni kezdtem, de sehol nem láttam már. Az egyik kihelyezett tévén éppen az észteknek adták a 10 pontot, de Wanda nem volt a többiek közt.
Idegesen vettem elő a nyomkövetőmet, amin láttam barátnőm jelét, hiszen a pulcsim zsebébe volt belevarrva egy. Jelenleg is mozgásban volt, és hacsaknem önszántálból ment a csatornába, akkor megtalálták. Nem hobbim a csatornába mászkálás, de most muszáj volt lemennem. Ismét kimentem és az aréna hátuljához rohantam. Emlékeztem rá, hogy van egy lejárat... Időközben Wanda jele megállapodott egy helyen. Próbáltam beazonosítani merre felé lehet tőlem, de a labirintus soha nem volt az erősségem, szóval igyekeztem megtalálni a helyet. Már nem voltam messze, mikor a jel megszakadt.
-Mi a fene?-torpantam meg és a kis kütyü kijelzőjét bámultam. Nem létezik, hogy eltűnt! Hol is volt a pötty? Áh, a rövid távú memóriám sem az igazi. Innentől kezdve a keresést, kóborlásnak nevezném. Aztán lépteket hallottam. Több felől is... Az egyik sarkon megláttam egy árnyékot, szóval felvettem a nyúlcipőt, majd az egyik saroknál megálltam. Óvatosan kidugtam a fejem, hátha meglátok valaki, de csak összeütköztem Wandával.
-Au...-fogta a fejét.-Ne haragudj!-kért bocsánatot.
-Semmiség, úgy örülök, hogy megvagy!-mondtam.-Mindenfelől jönnek, el kell tűnnünk!-mutattam a falon látszódó és egyre közeledő árnyékra.
Egyszerre kezdtünk el rohanni az ellenkező irányba.
-Ott vannak!-hallottam egy hangot tőlünk jobbról, ahol megjelent az egyik ember.
-Futás!-rántottam maga után barátnőmet.
Egy ideig egy folyosón mentünk, de két felé vált. Egyik végén egy nagy vasajtó, másik végén létra. A másodikat választottam, mert az a felszínre vezet, fogalmam sincs hova, de jussunk ki innen! Hátulról hallottuk, ahogy kiabálnak, de mire odaértek, mi már eltűntünk odafent. Lehajtottam a zárófedelet és sóhajtva néztem körbe.

-Itt egy ideig nem találnak ránk.-mondtam és neki dőltem a falnak.
-És most mit fogunk csinálni?-érdeklődött a lány.
Elgondolkodtam: tudom, hogy Sam azt mondta, ne mondjam meg neki ki is vagyok valójában. De akkor mikor mondom meg neki? Szeretném, ha tudná kivel van dolga!

-Mondjuk beszélgetünk...-válaszoltam és tenyerembe támasztottam az államat és Wandát néztem.
-Mi?-értetlenkedett.-De hát itt vannak és, és elfognak kapni!
-Lazíts már egy kicsit!-simítottam meg a vállam, majd vettem egy mély lélegzetet és belefogtam.-Tudod... vannak azok a romantikus filmek, amiknek végén a főszereplő lány beleszeret a hős megmentőjébe?
-Most már tudom...-felelt nevetve.-Nem amúgy van ilyen, ismerek azt hiszem egyet-kettőt.
Elmosolyodtam, próbáltam szépen felvezetni, ez többé-kevésbé sikerült, de a következő kérdésem miatt mégis egy pofon csattant az arcomon:
-Szóval akkor sikerült belém szeretned?-fájt... de tényleg, annak ellenére, hogy vagy 3 réteg ruha van rajtam. Talán nem maga az ütés fájt, hanem az, hogy tőle kaptam...
-Bocsi, bocsi...-fogtam az arcom.-Rosszul kérdeztem, az én hibám! Ezt a mondatot felejtsük is el!-próbáltam korrigálni a helyzetet, mert nem úgy sült el, ahogy azt én gondoltam.-Sikerült... újra belém szeretned?
A várt hatást most viszont megkaptam, barátnőm szemei hatalmasra tágultak. Elmosolyodtam és végre valahára letekertem nyakamról a meleg sálat, majd magamhoz húztam és megcsókoltam, olyan hosszú idő után végre rendesen... Ezek után eltoltam magamtól és megszabadult többi álcámtól is és ismét megöleltem.
-Ez olyan romantikus, hogy mindjárt hányok!-hallottunk egy unott hangot a hátunk mögül. Odakaptuk fejünket, egy körülbelül 10 méterre Maja állt tőlünk, kezében egy távkapcsolószerű valamivel.
-Láttam arra felé egy mosdót...-álltam fel vigyorogva.
-Téged senki sem kérdezett!-vágta rá a lány.-És most, hogy végre Wanda is tudja, hogy a drága Eric Saade volt az, aki megmentette, nagyon boldog. Szóval most már véget vethetek ennek a játéknak...
-Csak a testemen keresztül!-álltam elé, hogy még csak barátnőm közelébe se tudjon menni.
-Anélkül is el tudom intézni.-vonta meg a vállát Maja és megnyomott egy gombot a távirányítóján. Wanda felé kaptam a fejem, aki egy kis rázkódás után a földre csuklott, majd hátához nyúlt.
-Áu!-sziszegte, földre hajtott fejjel.
-Mit műveltél?-szaladtam vissza hozzá és felsegítettem.
-Én semmit...-rázta a fejét a lány, és ismét megnyomta a gombot, még én is éreztem, ahogy Wandán átfut valami.-Az a kis mikrocsip, ami a hátadban van.-felelt végül, mire barátnőm felemelte fejét.
-Mi???-sipított fájdalmasan, könnyes szemmel.
-Altatógáz, a nagy összeveszés után, rémlik?-érdeklődött Maja, közben gúnyosan elmosolyodott.
-Eddig miért nem vettem észre?-kérdezte barátnőm, talán magától.
-Talán mert a sebedbe van beleültetve..-hangzott a felelet.
-Eric, szedd ki, szedd ki!-szorította meg kezem, de nem válaszoltam. Csak szó nélkül felálltam. Dühös voltam, nagyon dühös... Wanda Love az én barátnőm, és senki, de senki nem bánthatja, csak a holttestemen át merjen bárki is egy ujjal hozzá érni.
-Most legszívesebben megfojtanálak!-léptem kettőt a lány felé.
-Csak tessék, de nem én bánom!-emelte magasba a távirányítót és mindketten Wandára néztünk. Erőtlenül megrázta a fejéz, hogy hagyjam. Visszafojtott idegességgel, széttárt karokkal indultam meg Maja felé, aki rajtra készen, a gombon tartotta az ujját, aztán körülbelül 5 centire megálltam tőle és a szemébe néztem.
-Már akkor tudtam, amikor először láttalak...-mondtam.-A rosszindulat csakúgy árad belőled. Hogy lehet, hogy ezt rajtam kívül senki... de senki nem vette észre?
-Túl jó vagyok...-hangzott a válasz.-Ahogy te is...
-De nem elég jó.-húztam pimasz mosolyra számat, majd a következő pillanatban kivertem Maja kezéből az irányítót, ami így a földre esett. Lefogtam a lány kezét és egy határozott mozdulattal csavartam háta mögé. A lány egy ügyes mozdulattal a földre vetődött és átrántott maga fölött, így egy nagy puffanással értem földet. Lehunytam szememet és összeráztam magam. Feltápászkodtam, majd láttam, ahogy Sam megszerzi a távirányítót a két lány keze közül. Ekkor kiszúrtam Maja hátsózsebében egy másikat...
-Azt hiszitek, nincs több nálam?-nevetett gúnyosan, majd a farzsebébe nyúlt, de nem talált ott semmit...
-Csak nem ezt keresed?-lóbáltam háta mögött az említett tárgyat.
-Add ide...-sziszegte Maja úgy, hogy még csak hátra sem fordult.
-Ha kell, vedd el!-feleltem, majd biccentettem egyet Samnek, akinek a válasza szintén bólintás volt. Felkapta barátnőmet, aki bár igazán ellene volt ennek, de elrohantak. Kettesben maradtunk, csak ő meg én...
-Miért?-kérdeztem.-Miért tetted ezt?
-Te nem tudod milyen szörnyű volt nekem!-csuklott el a végén hangja, könnyek gyűltek össze szemében, dühében pedig ökölbe szorította a kezét.-Gondolj csak bele! Ikertestvéred van... akit mindenki jobban szeret nálad, ő a drága, kedves, aranyos Maja, akit imádnak, mert tehetséges, mindig vidám és kedves. Senki sem figyel a másikra, a kisebbre... aki egész életében szenvedett és családja még azt sem vette észre, mikor otthagyta otthonát! Amikor Svédországba repültem, ezek az emberek szántak meg, pótolták a családom, mindent, ami hiányzott az életemből! Ezért segítek nekik, mert ők is segítettek rajtam! És most? Mindent tönkre akartok tenni, ez miért jó nektek, elárulnád?
-Én csak megvédem azt, akit szeretek!-feleltem.-Te pedig tönkreteszed az életed ezzel! Lehet, hogy tudnál rendes életet élni, ha nem csapódtál volna hozzájuk! Elfelejthetnéd a múltat és csak koncentrálnál a jövőre, de ezzel úgy gondolom... és most szépen fogok fogalmazni, elcseszted az életed és töltheted le a börtönben a maradék 60 évedet!
Láttam Maján, hogy ezen most elgondolkodik... Gondolkodjon is el, mert igaz! Könnyes szemmel, megrázta a fejét és sírva borult térdre előttem.
-Eric, megtaláltad Maját?-a walkie-talkie megszólalt a zsebemben. Kihalásztam és földön síró lányra néztem...
-Nem...-feleltem egyszerűen, majd ledobtam a földre és rátapsoltam. Maja rám emelte könnyes tekintetét, értetlenül nézett engem.
-Fuss, fuss, amíg teheted!-nyúltam táskámba és ráterítettem egy lepedőt. Nem kérdezzétek miért van nálam... De így nem ismerik fel.
Először nem értette miért segítek neki, de mikor hallottam, hogy közelítenek, löktem rajta egyet, hogy induljon. Fejére húzta a takarót és megölelt. Erre nem számítottam... de viszonoztam kedves gesztusát.
-Menj kérlek!-suttogtam.
-Köszönöm...-szipogta, majd elrohant.
Sóhajtottam egyet és lehunytam szemeim. Tudom mit tettem, nem lett volna szabad, de megérdemli, hogy végre valaki valami jót tegyen vele, mert én is hallottam egyet s mást ikertestvérétől. Aki mesélte mi volt... Története pedig hasonló volt, csak ő a saját szemszögéből mesélte el.
Ekkor lövést hallottam. A hang irányába kezdtem szaladni és összefutottam pár tanúvédelmissel, akik az embereket cipelték.
-Wanda?-kérdeztem, mire az egyik a fejével a folyosó vége felé biccentett.
Tovább mentem, ahol megláttam a barátnőmet, nyomában valamelyikkel. Felkaptam egy kötelet és hátulról rávetettem magam... pillanatok alatt összekötöttem kezét-lábát, van gyakorlatom benne, alap dolog a programban. Összecsaptam a kezem, mint aki jól végezte dolgát és otthagytam az emberkét.
Odamentem barátnőmhöz és megöleltem, mert tudtam, hogy már nem fog baja esni...
-Maja?-kérdezte.
-Majd a többiek elintézik...-vontam meg a vállát.-Mehet a börtönbe, miután hát... felépül.. khm..-köhintett kettőt, nagyon utálok hazudni neki, de megtettem. (és ezt természetesen másképpen meséltem el neki... gyakorlatilag annyit, mondtam, mint akkor:)
-Mit műveltél?-nevette el magát.
-Nyaktörés, bordarepedés...-soroltam, mire elkerekedett a szeme.
-Megvertél egy lány?-hüledezett.
-Mi? Dehogy!-ráztam a fejem, ez egy elég béna hazugság.-Ő rohant neki a vasajtónak, mikor jött a többi tanúvédelmis!
-Itt vannak? Elkapták őket?-húzta mosolyra a száját.
-Egy valaki hiányzik...-haraptam ajkaimba.-Aki Sammel volt...
-És hova vitte? Hol van?-telt meg könnyekkel a szeme, megráztam a fejét... fogalmam sincs hová tűntek.
A lány pár pillanat gondolkodás után, szó nélkül megfordult és elindult vissza.
-Wanda, hova mész?-kiabáltam utánam, de válaszát már nem hallottam. Tudtam, hogy Sam után megy, így követtem.... Kicsit lassabb voltam, fáradtság a hülye próbák miatt, de pont a legjobbkor értem fel:
-Tudod mit?-hallottam a főnök hangját.-Semmit, fogalmam sincs! Már felesleges törnöm magam, értelme sincs ennek az egésznek!-tárta szét a karját, majd elindult Sam felé és az aréna tetejéről vele együtt akart leugrani, Wanda elkapta a srác kezét, én pedig rögtön rohantam segíteni.
-Húzd!-fogtam meg másik kezét és egyszerre próbáltuk őt visszahúzni. Ez végül sikerült is, csak Sam az egyik cipője és a főnök nélkül tért vissza a tetőre. Wanda hanyatt feküdt a tetőn és felsóhajtott.
-Miért jöttél értem?-kérdezte Sam, mire felült.
-Mert egy igaz barátra mindig számíthatsz...-felelte mosolyogva, majd odakúszott hozzá, hogy megölelhesse.
Engem is megmosolyogtatott, hogy ilyen rendes lány ez a Wanda. Mikor először hallottam róla, az amerikai vadócról, nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogom látni őt... Koszosan, sebesen, magával nem törődve segít a barátjának.
-Ott vannak!-hallottam egy ismerős hangot és mindannyian odakaptuk a fejünket. A lépcsőn Lee állt felénk mutatva, mellette pedig megjelent Molly és Danny is, akik egy nagy sóhaj kíséretében vették tudomásul, hogy jól vagyunk. Wanda eltápászkodott és eléjük szaladt. Mollyval boldogan öleltél át egymást.
-Wanda...-mondta volt barátnőm könnyes szemmel.-Nyertem!
-Te nyertél?-tolta el magától.-Úristen, ez pazar, annyira ügyes vagy!!!-szorította jó erősen magához, aztán Danny is melléjük lépett.
-És az nem is érdekel te hányadik lettél?-kérdezte mosolyogva.
-Épphogy lecsúsztál a dobogóról, de szép az a negyedik hely...-fejezte be megkezdett gondolatát Molly.
Barátnőm kicsit megszeppent ettől, gyakorlatilag lefagyott. Ezek után Molly és Danny arrébb álltak, hogy szabad utat adjanak Lee-nek. A srác mosolyogva megölelte Wandát. Jó, hogy én is itt vagyok, de mindegy...
-Ti?-kérdezte a lány.
-Hetedik hely, ami szerintem nagyon szép...-felelte, és végre eleresztett.-Maradhatunk, csak barátok?
Nagy megkönnyebbülésemre barátnőm bólintott. Azt hiszem én jövök. Mosolyogva léptem háta mögé, mire felém fordult.
Zsebembe nyúltam, kivettem belőle a hangátalakítóm kapcsolóját. Megnyomtam, majd elszólaltam azon a jellegzetes mély hangon.
-Szeretlek!
Még mielőtt ő csókolhatott volna meg, én csaptam le előbb ajkaira és jó érzés volt, most hogy tudtam már nem kell elválnunk.....

-Vége.-adtam egy puszit Wanda szájára, aki mosolyogva hajtotta vállamra fejét.
Sóhajtottam egyet és lehunytam a szemem. Fel kell készülnöm... Ma van az Időutazás koncert, nekem pedig gyakorolnom kéne, de nincs kedvem hozzá. De a rajongóimért meg kell tennem!

/Wanda/

Miután Tomas háromszor szakította félbe Eric mesélését, végül elindultunk. Látszott Ericen, hogy mennyire fáradt és most a háta közepére sem kívánja ezt az egészet. Az Annexet aréna előtt a tomboló menedzser a popsztárt egyenesen a színpadra zavarta, hogy még van 2 óra a kezdésig és van még mit gyakorolni. Igen, csak hogy ez az egész körülbelül 3 órás...
Azt az egyet furcsálltam, hogy Eric az Imagine-t nem akarta elpróbálni. Azt mondta legyen meglepetés. Szóval amíg ő gyakorolt, én átnéztem a szöveget és kiválasztottam a ruhámat, hiszen ez egy különleges esemény.
A kezdés előtt körülbelül 30 perccel engedték be az első rajongókat. Akkor már a színfalak mögött álltam és néztem, ahogy a lányok előre furakodva próbálják a legjobb helyeket elfoglalni egymás elől. Nem értem Ericet... annyit dolgozott ő is, meg Tom is, nem lehet egyszerű ezt leszervezni. Miért nem akarta, mikor egy ilyen lehetőséget kapott? Nagyon örülök, hogy elvállalta, de kedve nem sok volt. Egyre közeledett a 7 óra, amikor elkezdődik, talán még Popularnál is feszültebb voltam. Én... aki két hete egész Európa előtt léptem fel!
Mellettem összegyűltek a táncosok, Eric és Tomas, hogy még megbeszéljék a dolgokat. Mindenki bólogatott, majd egy hangos "hajrá" felkiáltással indultak a helyükre. Sóhajtottam egy nagyot, mire valaki vállamra tette kezét. Eric mosolyogva állt meg mellettem, miközben rászerelték a mikrofont.
-Nyugi... jó lesz!-mondta.
-Én halál nyugodt vagyok!-feleltem, mire nevetve átölelt.
Jól esett ölelése, nem tagadom... de éreztem, ahogy ő is remeg az idegességtől.
-Tudod...-engedtem el, közben pedig menedzsere is megjelent mellettünk.-Nem igazán értem... hogy miért nem akartad ezt a koncertet? Mármint, tudod mikor mesélted, hogy Tomas annyit könyörgött neked érte. Pedig ez egy olyan nagyszerű dolog!
Eric mondani akart valamit, de egy szó sem jött ki a torkán és a homlokára csapott. Tomra kapta tekintetét. Én is a menedzserre néztem, aki értetlenül vonta fel a szemöldökét.
-Ez tudod miért vicces Wanda...-fonta össze karjait, mellettem a popsztár pedig csak a fejét rázta.-Mert Eric könyörgött nekem ezért a koncertért....
Elkerekedett a szemem és a barátomra néztem, aki kikapta az egyik segéd kezéből a mikrofont és egy hangos Hello Stockholm! kiáltással rohant ki a színpadra, de a rengeteg tinilány sikítása nem tudta elnyomni az agyamban kongó kis harangot, miszerint valami nincs rendben.... miért hazudott nekem?