24.rész - Elődöntők /part 2/

Sziasztok! :)
Nem is húznám az időt, szavazás lezárva, következő két fejezetben kiderül a nyertes, fény derül a legtöbb dologra, amit eddig nem tudtatok...

Az aréna felgyújtója, a besúgó és Nemtudomki személye is. :)
Szóval ehhez a részhez nagyon jó olvasást! :D
Pusz: Anna Love ♥

-Hahó!-kiabáltam, amikor az utolsó lépcsőfokot is átléptem és megérkeztem a tetőre. Az órámra néztem, kilenc óra volt. Pontosan ekkora beszéltük meg a találkozást Nemtudomkivel. Azt gondoltam egy titkos ügynök pontos, de ezek szerint nem.

Kicsit sétálgattam, nem gyakran járok a Globen tetején, de ha már egyszer lemondtam a próbát... Az elmúlt egy évben rengeteg helyen jártam: Kaliforniában, Kínában, Törökországban is voltam, na meg persze Észtországban, de meg kell állapítanom, hogy Stockholm látványát semmi sem múlhatja felül. Ez a tökéletes kilátás, innen belátni a város minden szigetét, az utcákon járó-kelő embereket, a boltokat, üzleteket, sétálóutcákat. Azokhoz is szép emlékek fűződnek: mikor görkorcsolyázni tanítottam Ericet (nem mondom, hogy aznap nem a sebészeten kötöttünk ki...), mikor a popsztár svédül tanítgatott, én meg olyan kérdéseket tettem fel neki angolul, amikről fogalma sem volt. Ezeken, ahogy eszembe jutottak, önkénytelenül is elmosolyodtam, úgy vélem életem legszebb éve volt ez, a sok galiba meg bonyodalom mellett.

Már nem is tudom mióta álltam és csak meredtem a távolba, mikor... egy húzás, két húzás, csomó és hátam mögé tett kezeim össze voltak kötözve.

-Te meg mi a fenét csinálsz?-fordultam meg olyan lendülettel, hogy majdnem leestem az aréna tetejéről, de szerencsére Nemtudomki elkapott.

-Azért nem kell a mélybe ugrani, mert megkötöztelek!-mondta ijedten.

-Jó, de miért kötöztél meg?-hitetlenkedtem.

-Tudod...-ült le elém a földre, illetve a tetőre.-Szeretném, ha kicsit felkészülnénk a fináléra!-magyarázta.

-Ha arra szeretnék készülni, most nem lennék itt!-közöltem kissé ingerülten.-Akkor odalent próbálnék holnapra! Mert tudod...-világosítottam fel ismét.-Azért vagyok itt, hogy holnap...

-Fellépj az eurovízión, tudom! De é nem arra a fináléra gondoltam!-erre a kijelentésére elkerekedett a szemem.-Vannak még dolgok, amiket nem tudsz!-veregette meg a vállam és lehúzott maga mellé a földre, abból a célból, hogy beavasson a dolgokba:-Beszéltem Sammel, aki elmondta, hogy éppen úton vannak Kongóba, hogy összeszedjék a csoport másik felét, aztán jöjjenek ide Svédországba. Tudják, hogy itt vagy!-mondta és ereimben megfagyott a vér. Látta rajtam, hogy most megállt a szívem, de folytatta:-Sammel tudtuk, hogy ez egyszer be fog következni, szóval... A döntő estéjén számíts arra, hogy valaki elvisz téged. Nem fogod tudni ki az, úgyhogy nagyon óvatos légy! Ha esetleg elkapnának, akkor ne aggódj, Sam holnap már itt lesz és segít majd neked, velem együtt!

-És mi van, ha nem?-kérdeztem aggódva.

-Nincs ha...-simította meg a vállam és felállt.

-Várj!-ficánkoltam.-Kioldozol?

-Nagy valószínűséggel megkötöznek, szóval neked kéne kiszabadulni!-mondta és kényelmesen elhelyezkedett az egyik kémény mellett.

-Most csak szívatsz, ugye?-nevettem el magam, de ő ezt halálosan komolyan gondolta. Egy olyan 10 percig nézte, mit szerencsétlenkedek, majd mellém lépett és egy kulcsot nyújtott felém.

-Első lecke!-szólt.-Mindig legyen nálad valami "fegyver", amit tudsz használni. Jelenesetben egy kulcsod van, mit teszel?

Nem kellett kétszer mondania, fogtam és a recés végével elkezdtem szétbontani a kötelet. Bele telt egy kis időbe, de végül boldogan, fájó csuklókkal álltam fel.

-Háh, nesze!-dobtam el a kötelet és Nemtudomki felé fordultam... akinek már csak hűlt helyét leltem.

-Kettes lecke!-hallottam hangját a hátam mögül.-Mindig tartsd nyitva a szemed!

Amint visszafordultam, egy mozdulattal hátracsavarta a kezem, előre helyezte kezeim és és x-et formálva belőlük fogott ölre. Hiába próbáltam kimászni szorításából, esélytelen volt, túl erősen szorított.

-Innen csak úgy tudsz kiszabadulni, ha az ujjaidat széttárod, megfogod az illető kezét és egy pillanatra szét húzod, így szó szerint ki fogsz esni a szorításból!-magyarázta.

-Tudod, nekem van egy egyszerűbb trükköm!-préseltem ki magamból a szavakat és ezek után jól tökön rúgtam a srácot, aki persze egyből eleresztett és a földre rogyott.

-Ezt...-sziszegte.-Máskor inkább ne csináld!

-De bevált!-vontam meg vigyorogva a vállam, mire elkapta a lábam és egy pillanat alatt a földön termettem.

-Ha ezt egy lánnyal csinálod, ez fog történni!-segített fel, én pedig a fejemet fogtam.

-Oké, vágom!-feleltem fájdalmas arccal.-Van még valami a tarsolyodban?-kérdeztem.

-Egyelőre nincs, de tudnod kell, hogy bármikor lecsaphatnak rád! Szóval mi is a kettes lecke?

-Mindig tartsd nyitva a szemed...-feleltem.-Értettem, igenis!-vágtam haptákba magamat, mire elnevette magát.

-Menj aludni, holnap fárasztó napod lesz!-mondta.

-És csak egy kulcsot kapok fegyvernek?-lóbáltam előtt az említett tárgyat.

-Ezt sem kapod meg!-vette ki a kezemből.-Mert ez az én szobám kulcsa! Szerezz sajátot! Esetleg fel tudom ajánlani a lézerkardom.

-Fu, milyen színű?-érdeklődtem.

-Lila, ilyen nincs senkinek!-mondta büszkén, mire kikaptam kezéből a kulcsát.

-De lesz! Nekem!-nyújtottam ki a nyelvem, mint egy ötéves és nevetve szaladtam le a lépcsőn, hogy megszerezzem.

-Hé, az az enyém, ne merd elvenni!-kiáltott utánam egy másik 5 éves, de már csak a szobája előtt ért utol....

-Jó leszel!-simította meg a vállam Nemtudomki.-Nem kell izgulnod!

-nem izgulok!-kattogtak a fogaim, úgy remegtem az idegességtől.

-Nekem nem úgy tűnik!-fogott le, hogy abbahagyjam a vacogást.

Ekkor a rendező hangját hallottam, aki a fülemre mondta: Te jössz!

-Na jó, izgulok!-fordultam vissza és beleütköztem a srácba. Bátorítóan ölelt át, de ez nem sokat segített. Az tény, hogy a tegnapi nap volt az, amit kapcsolatunk fordulópontjának tekinthetünk. Azon kívül, hogy megengedte, hogy játsszak a lézerkardjával, megmutatta a gyűjteményét! Pink, narancssárga, UV-zöld és feliratos kardja is van!

-Honnan szerezted ezeket?-néztem csodálkozva végig a hatalmas kard tömegen és levettem egyet, amit be is kapcsoltam.

-Na jó, ezt tuti te csináltad!-emeltem fel, hiszen a kardon betűk voltak, a következő felirattal: I Love Myself!

-Igen, ez saját gyártmány!-vigyorgott büszkén.

-Gondoltam..-nevettem el magam és visszaraktam.

-Szeretnéd?vette le és felém nyújtotta.

-Miért adnád nekem?-néztem nagyokat pislogva.

-Szeretnéd?-ismételte meg újra kérdését és továbbra is felém tartotta.

Zavartan bólintottam és elvettem tőle.

-Köszi...-mosolyogtam azzal a tudattal, hogy saját lézerkardom van, ami ráadásul ilyen különleges is!

-Most már tényleg menj lefeküdni!-mondta szigorúan, de hangja mégis kedvesnek hatott.

Bólintottam és intettem egyet, de elkapta a kezemet. Értetlenül fordultam vissza:

-Jó éjt!-suttogta fülembe és bár először nem esett le, mert a sálon keresztül nem nagyon éreztem, de kaptam egy puszit.
Megilletődötten vakartam meg a fejem, végül intettem és otthagytam a srácot...

-Észtország hol van?-hallottam, ahogy az egyik rendezőt.
-Itt vagyok!-szaladtam a színpad felé. A táncosok már beálltak a nagy függöny mögé, én pedig felvettem a nagy kabátom arra a fél percre, amíg hat sort elénekeltem. Kicsit feszült voltam a dal elején, de amint végeztem és következett maga a produkció, feloldódtam. Jó érzés volt a színpadon állni, elfeledtem, hogy most emberek milliói néznek, csak táncoltam "New York" utcáin és élveztem...
Amikor a végén lejöttem a színpadról, automatikusan az első közelemben lévő ember nyakába ugrottam... aki az operatőr volt. Kicsit megijedt ettől, eldobta a jegyzeteit is, és amíg összeszedte őket, én Nemtudomki nyakába borultam. A srác boldogan viszonozta ölelésemet, közben pedig megérkezett Molly és Danny is.
-Nagyon jó voltál!-szorított magához a lány kicsit sem ügyelve begipszelt karjára, ami a nyakába volt kötve. Azt mondta majd húz valamit a kezére és akkor annyira nem lesz feltűnő, meg persze igyekszik vigyázni rá.
Barátjától egy meleg kézszorítást, majd egy ölelést kaptam. Ő így gratulált.
Bár tegyük hozzá, még korántsem biztos, hogy bent vagyok! Csak reménykedni tudok...
Mivel utolsó előttiként léptem fel, nem kellett sokat várakoznom az eredményhirdetésig. Mindenki sok sikert kívánt és egyedül hagytak. Addig ők bementek a nekik kijelölt szobába nézni a végét. A táncosaimat, a zeneszerzőt és a többieket a boxunkban találtam, ahol egy nagy sóhaj keretében foglaltam helyet. Szerettem volna, ha minden zökkenő mentesen alakul, de nem is én lettem volna, ha nem történik semmi...
-Akkor nézzük a borítékokat!-mondta az egyik műsorvezető és még láttam, ahogy a kivetítő felé tekint és aztán minden elsötétült.
-Mi folyik itt?-hallottam a sötétben valamelyik táncosom hangját. Odalentről kiabálások, a körülöttünk lévő boxokból susogás hallatszott.
-Áramszünet!-szólt azt hiszem az egyik operatőr.-Nagyszerű, elromlik a számláló, aztán meg nincs áram! Gina, hol vagy?-kiabált és nagy valószínűséggel távozott. Bár fogalmam sincs hogyan látott a vaksötétben, de valószínűleg nem is látott, mert rögtön átesett a legelső korláton, ha jól hallottam...
-Nincs valakinek valami fénylő dolga?-érdeklődött a zeneszerző. Kérdésére pedig csak negatív választ kapott.
-Akkor most ülünk a sötétben!-mondta.
Egy kicsit megijedtem: nem félek a sötétben, azzal nincs problémám... De ki tudja, most mi történik máshol?
Aztán egy kéz elkapott és a számra tapadt. Sikítottam volna, ahogy csak tudtam, erre viszont esélyem se volt, mert a következő pillanatban valaki hátrahúzott és leestem az ülésről. Ezt csak azért tartottam furcsának, mert úgy emlékeztem nincs mögöttünk csak a fal...
-Csend legyen!-suttogta egy ismerős hang és eleresztett. Nem sikítottam, mert tudtam, hogy biztonságban vagyok. Nemtudomki visszatette a szellőzőnyílást, amin behúzott. Majd bekapcsolta a kék lézerkardját, hogy világos legyen.
-Gyere utánam!-biccentett a fejével, én pedig követtem a fényt.
Nem ez az első eset, hogy szellőzőkben mászkálok, mikor még csínytevő voltam, a srácokkal kitaláltuk, hogy bombariadót kürtölünk szét az egyik plázában. De miután az emberek meggyőződtek róla, hogy nincs bomba, neki álltak keresni a híresztelőt. Mi pedig a szellőzőkön keresztül szöktünk meg, így szerencsére nem kaptak el minket.
Viszont más volt poén miatt menekülni, mint az életemért futni. Azt egyből gondoltam, hogy nem azért lett áramszünet, mert éppen szerelnek valamit... az eurovízió alatt? Lehetetlen...
Nemtudomki megtorpant és hátulról beleszaladtam. Ismét neki állt meg szerelni a szellőzőnyílást. Kintről hideg levegő szűrődött be, ami miatt így kabát nélkül eléggé fáztam. A védelmezőm kimászott, majd segített nekem is.
-Maradj egy kicsit csendben!-suttogta, mire bólintottam.
A legközelebbi sarokhoz lopakodott és óvatosan kilesett. Pár pillanat alatt feltérképezte a helyet és intett, hogy kövessem. Nem messze tőlünk volt egy ajtó, ami csak résnyire volt nyitva. Az utcai lámpák világították be az aréna környékét, így tájékozódtunk a sötétben.
A srác halkan tovább nyitotta az ajtót, majd megrázta a fejét és belökte.
-Meglépett...-mondta, majd a hatalmas kapcsolót, ami odabent volt, egy mozdulattal felkapcsolt és újra világos lett, feltételezem az egész arénában. Nemtudomki kissé csalódottan, egy nagy sóhaj keretében fordult vissza.
-Miért hoztál magaddal?-kérdeztem.
-Féltem, hogy van még valaki, aki amíg a besúgónk leoltja a lámpákat, elvisz téged...-mondta.-Ezért inkább visszamentem érted!
-Köszi...-mosolyogtam, kicsit nyugodtabban.
-Menj vissza, mert szerintem a szavazást el kezdik!
Bólintottam és a védelmezőmmel a nyomomban megindultunk befelé...

-A negyedik továbbjutó!-hallottam Gina hangját az ajtón kívülről, majd beléptem és tekintetem egyből a kivetítőre kaptam, ahol megjelent a kék-fekete-fehér zászló:-Észtország!
-Bent vagyok, úristen!-sikítottam egy nagyot örömömben, mire a kamerák is felfedeztek. Már közelről vették, ahogy pár örömkönnycsepp folyik végig az arcomon.
Nem sokáig voltam a rivaldafényben, folytatódott az eredményhirdetés, én meg felrohantam a színpadra, ahol a boldog táncosaimmal borultunk össze. Nem bírtam abbahagyni a mosolygást, szó szerint az arcomra fagyott a mosoly.
Rám dobták az észt zászlót és a nyakamba kötöttem, mintha szuperhős lennék és vigyorogva játszottam Batmant a színpadon...

-Milyen érzés, hogy továbbjutottál?-kérdezte az egyik riporter, miközben az öltözőm felé haladtam.
-Nagyszerű érzés, leírhatatlan.... Azt hiszem még fel sem fogtam!-mondtam könnyes szemmel, egyszerűen tényleg nem hittem el, mi történt! Bent vagyok a döntőben! Tavaly még csak a tévéből néztem életem első eurovízióját, most meg a döntőben vagyok?
Ezzel viszont az jár, hogy felkészülhetek életem legkalandosabb estéjére. Hiszek Nemtudominek, a mai nap után, most már biztosan tudom: csak jót akar nekem. Átgondoltam, amiket mondott meg amiket tanított. És még nem történt semmi komoly, de már rengeteget tett értem.
-Hát, nagyon gratulálok!-köszönt el a riporter és továbbment a dán csapathoz.
Mosolyogva nyitottam be az öltözőmbe. Bementem és fáradtan dőltem le a kanapéra, de a fejem valami puhábbra került. Érdeklődve emeltem fel és döbbenten néztem a fejem alatt lévő plüssre.
Egy maci, kedves tekintettel nézett rám, kezében egy szív alakú papírral. Óvatosan kivettem kezei közült az üzenetet és olvasni kezdtem:
Gratulálok édes! Nagyon ügyes voltál... Hamarosan találkozunk! E.
Vigyorogva hunytam le a szemem és szorosan átöleltem a medvét. Erickel a gondolataimban, fáradtan feküdtem újra végig a kanapén, így álomra hajtva fejemet...