22.rész - A rejtélyes idegen

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez, most annyira örülök, hogy végre megint megy az írás, mert elérkeztünk az izgalmasabb részekhez...

Ez mondjuk már az új rész címéből is kiderül: A rejtélyes idegen

Hát, elárulom: egy ideig még nem tudjátok meg ki is az a bizonyos "idegen". :D

Szóval jó olvasást a fejezethez, remélem tetszeni fog! ;)

Pusz: Anna Love ♥

u.i.: Még mindig szavazhattok az ESC győztesére, akár többször is! :)
Szoros a verseny! ;D

-Csak annyit árulj el, hogy mikor fogsz nekem hinni!-tárta szét a karjait Lee.
-Majd akkor, ha kapok rá bizonyítékot, hogy nem te voltál!-feleltem és megindultam az öltözőm felé, de a srác csak nem akart leszállni rólam. Azzal, hogy napi ezerszer megkérdezi mikor hiszek majd neki, nem ér el sokat, csak azt, hogy lassan már a léte is idegesítő lesz számomra. Az orra előtt vágtam be öltözőm ajtaját, majd mikor megfordultam, kicsit meglepődtem azon, hogy Samet két táskával a kezében találtam.
-Hova mész?-kérdeztem.
-Ausztráliába...-felelte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
-Hogy hová?-pislogtam nagyokat.
-Jól hallottad!-bólintott a srác.-Figyelj Wanda, ezt most muszáj megbeszélnünk!
Bólintottam egyet és leültem a földre. Védelmezőm szintén...
-Az a helyzet, hogy nem tudok itt maradni veled, mert a csapat kétfelé válik. Az egyik fele Ausztráliába megy, a másik fele Afrikába, azon belül Kongóba megy, mert úgy gondolják, hogy arra bujkálhatsz. Ez jó hír, hiszen nem tudják, hogy itt vagy! De ha most nem megyek el velük gyanút fognának. Csak egy valami miatt félek. Megtudtam, hogy van egy besúgójuk, aki bárhol lehet, ki tudja ki az és éppen hol tartózkodik, de ő bármikor felbukkanhat. Ezért bízlak rá valakire...-fejezte be a mondatot, én meg kíváncsian néztem rá.
-Kicsodára?-kérdeztem.
-Azt nem árulom el!-rázta meg a fejét.-De figyelj! Ő mindig veled lesz, akkor is, mikor nem tudsz róla!
-Fürdés közben is?-tágultak ki a pupilláim.
-Nem vicces...-mondta Sam, mondjuk én nem is viccnek szántam. Mert ugye ez is beleesik abba a bizonyos minden kategóriába.-A lényeg az, hogy ő fog rád vigyázni! De ne csinálj semmi hülyeséget! És este nagyon vigyázz a bulin, mert ki tudja ott lesz-e valaki...
-Na várj!-tettem fel a kezem.-Akkor most mi van? Kire bízol rá? Mondd meg légyszíves!
-Nem tehetem!-szabadkozott Sam.-De teszi a dolgát, szóval minden rendben lesz, megígérem! Csak te is vigyázz magadra!-ölelt meg.
Az a furcsa, hogy fél év alatt a srác ennyire megenyhült velem szemben. Emlékszem, mikor először találkoztunk. Mikor az a hústorony odalökött hozzá, még azt hittem, hogy egy kis szerencsétlen, aztán egyre szigorúbb volt hozzám. De nemcsak én, de azt hiszem ő is megszeretett engem. Ebből látszik, hogy nem az első benyomás számít: egy szerencsétlen srác és egy vagánynak mutatkozó lány... Már egyikünk sem az, ami volt. Örülök, hogy Samben egy újabb barátra találtam.
-Mennem kell...-mondta, én pedig összeszorítottam könnyekkel megtelt szememet.-Wanda Love.-tolt el magától.-Nagyon vigyázz magadra!-mosolyodott el halványan.
-Rendben.-suttogtam halkan, majd a földön ülve néztem, ahogy védelmezőm végleg elhagyja az öltözőmet. Odakint Lee még mindig rám vár, és mikor meglátta, hogy Sam távozása után lehajtott fejjel a padlón ülök, kérdezés nélkül bejött.
-Minden oké?-kérdezte aggódva.
-Persze, persze!-töröltem meg a szemem.-Figyelj... Tényleg nem te voltál?
A srác megrázta a fejét. Akármennyire is tűnt őszintének, még mindig nem tudtam hinni neki. Ha nem ő volt, akkor miért hagyta ott Dannyt? És miért pont abban a szobában gyulladt ki a tűz? Rengeteg tény van arra, hogy ő tette... De az arca most tényleg nagyon őszintének tűnt.
-Na jó.-sóhajtottam, majd kimondtam egy elég nagy hazugságot: -Elhiszem!
Lee megkönnyebbülten nézett fel és annyira megörült ennek, hogy erősen magához szorított.
-Elég lesz!-préseltem ki magamból a szavakat, mire elengedett.
-Bocsi, csak ennek úgy örülök!-vigyorgott.
-De tisztázzuk! Köztünk nem lesz semmi, érted?-kérdeztem, mire bólintott.
Ekkor az ajtóban megjelent Maja, aki maga után húzta a holtsápadt és még mindig nagyon szomorú Mollyt. Nem tudom mi lesz vele holnap. Ugyanis holnap van az első elődöntő és neki ott kell részt vennie, a Blue-val együtt. Nekem még van időm gyakorolni, meg persze izgulni is, mert én csak a másodikban lépek fel. Egyébként nem értem miért nem vették be a svédeket a Nagy Öt közé, mert az ő országukban rendezik az eurovíziót, szóval szerintem alap dolog, hogy ott kell lenniük.
-Akkor most elmegyünk vásárolni!-tapsolt kettőt a lány.
Na, erre az ötletre Mollyval elhúztuk a szánkat. De Majával nem lehet mit kezdeni... Az van, amit ő akar, ezt megtanultam. Így ott hagytuk Lee-t és elmentünk vásárolni. Vagyis Maja vásárolt, mi pedig követtük. Molly szomorúan ballagott utána, én pedig szinte remegve a félelemtől. Ugyanis mikor utoljára itt jártam, nem a legjobbkor voltam erre.
Aztán barátnőm boldogan ugrándozott be egy boltba, én pedig megtorpantam.
-Én ide nem fogok bemenni!-nyeltem egy nagyot.
-Én meg kint maradok vele...-sóhajtott Molly.
A lány megvonta a vállát és egyedül ugrándozott be a boltba. A másik barátnőmre néztem, aki kissé befordulva ment oda az egyik padhoz, hogy leüljön. Ahogy ránéztem, én is kicsit elszomorodtam. Leültem mellé, mire egy nagyot sóhajtott.
-Mennyire reagálom túl?-kérdezte, amin egy kicsit meglepődtem.
-Micsoda?
-Nem reagálom túl szerinted?-vonta fel a szemöldökét.-Mert Maja már beszólt azért, hogy ne itassam már annyit az egereket. És ezen egy kicsit elgondolkodtam...
-Figyelj!-mosolyodtam el bátorítóan.-Danny rendbe fog jönni, ez már biztos! Szóval próbáld meg jól érezni magad, mondjuk ma este! Ha már buli lesz!-nevettem.
Molly egyetértően bólintott. Nem kell búslakodni a múlt dolgain, most koncentráljunk a jövőre...
-Nem anya, minden rendben van!-hallottunk egy hangot a hátunk mögül.-Ideértem! Szerencsére, nem hiszem el, hogy nem vártak meg! Csak úgy otthagytak Londonban! Na, mindegy! Megkeresem az arénát, hogy tudjak végre gyakorolni! Én is szeretlek, szia!-majd egy lány lehuppant mellénk. Fekete, inkább sötétbarna tincsei arcomba hullottak, próbáltam kiköpködni a hajszálakat, de mikor ezt észrevette, arrébb húzódott.
-Jaj, ne haragudj!-tolta fel fejére a napszemcsit, és azt hiszem Mollyval ekkor felejtettünk el levegőt venni...
Maja ült mellettünk, most szőke paróka nélkül (ami a jelenlegi álruhájának része, levennie meg tilos!) és ugyanolyan mosolygós volt, mint legutóbb.
-Oh, ti is az eurovízión vesztek részt?-kérdezte.-Én Maja Keuc vagyok! És Szlovéniát fogom képviselni!-mondta büszkén.-Ti pedig... Getter Jaani az észtektől és Molly Sandén, hazai pályán. Ugye?-kérdezte.
Mindketten megilletődve bólintottunk. Azt hiszem ez egy kicsit fura... Az ennél furább dolog már csak akkor következett, mikor Maja szőke parókában kilépett a boltból, egy forró csokival a kezében és azt a döbbenet miatt el is dobta.
-Te mit keresel itt?-kérdezte lemerevedve a... másik Maját.
-Hogy én?-vonta fel a szemöldökét a másik.-Én részt veszek az eurovízión! Te mit keresel itt, húgi?
-Húgi?-kaptuk fel a fejünket Mollyval, mire a két Maja ránk nézett.
Maja, aki szőke parókában volt, unottan forgatta a szemét és állítólagos nővére felé mutatott.
-Maja Keuc...-majd ránk.-Getter Jaani és Molly Sandén. Csajok, a nővérem Maja...-húzta a száját.
-Ikrek vagytok?-kérdeztem, mire egyszerre bólintottak. Huh, félelmetesen egyszerre.
-Te mit keresel itt?-érdeklődött az idősebbik testvér.
-Dolgom van!-fonta össze a karját barátnőm.
Kicsit kényelmetlen volt a helyzet. Mollyval össze-vissza kapkodtuk a fejünket. Elég fura volt, hogy Majának van egy ikertesója, aki énekesnő... és ráadásul versenyzik ellenünk, Szlovéniát képviselve.
-Amíg megemésztitek a helyzetet, beszélnem kell a testvéremmel!-mondta a mi Majánk és karom ragadta testvérét. Miután odébb álltak, Molly reagált először:
-MI VAN?-rázta értetlenül a fejét, mire felnevettem. Ő így kezelte ezt... Mondjuk bennem is valami ilyesmi volt, de nem mondtam ki.
Igazából az van, hogy barátnőnknek van egy egypetéjű ikertestvér, akiről eddig nem mesélt. Szerintem meg is van az oka, ami már eleve abból látszik, hogy két külön országba is élnek. De nem fogom feszegetni a témát. Ha Maja neki áll magyarázni... Szóval inkább hagyom.
-Mit veszel fel az este?-váltottam témát. Barátnőmnek felcsillant a szeme és áradozni kezdett szépséges göncéről, amit az este vesz majd fel.
Hogy miért kell kiöltözni? Én se tudom. Maradok a piros ruhámnál, a kék dzsekimnél és a sapimnál, mint fontos kiegészítő. Ez csak egy parti. Egy előbuli...
Lehet, hogy azért nem tudom, mert még nem voltam ilyenen, nagy vadóc létemre az első bulim is az volt, amire Eric meghívott! Nem tudom ez egy majdnem 18 éves lánynál nem számít-e gáznak, de én nem tartom érdekesnek az ilyen összeeszem-iszommagam bulikat. Ezért voltam én az egyetlen, aki a popsztár buliján teát ivott... És jól pórul is jártam, bár most örülök neki.
Majáék egy ideje nem jöttek vissza, szóval úgy döntöttünk, hogy elindulunk vissza. Bár már majdnem egy éve laktam Stockholmban, de még mindig nem igazodtam ki ebben a labirintus városban. Ezért Molly mutatta az utat. Ám hamarosan ismerős környékre érkeztünk...
-Miért hoztál ide?-kérdeztem, mikor a kocsival leparkolt egy ismerős ház előtt.
-Csak gondoltam beszélhetnél Erickel!-mosolyodott el bátorítóan. Most meg lett volna az esélyem, hogy beszéljek a barátommal, amit szegény lány most nem tehet meg. És nem akarom elszomorítani...
-Nem...-feleltem, mire kitágultak pupillái.
-De miért?
-Tudod, nem is biztos, hogy itthon van! Biztos próbál!-mondtam.
-Ott a kocsija!-mutatott Molly a bejáróhoz. Basszus...
-Akkor alszik! Tudod, rengeteget dolgozik a rajongóiért! Nem szeretném megzavarni semmiben!-magyarázkodtam, de csak egy unott pillantás volt a válasz.
-Most csak viccelsz velem, ugye?-vonta fel a szemöldökét a lány és kiszállt az autóból.
Hiába kiabáltam utána, hogy álljon meg, de ő csak azért is becsöngetett. De miután harmadjára is megnyomta a csengőt, választ pedig nem kapott, feladta. Ám amikor megindult a kocsi felé, a bejárati ajtó résnyire kinyílt. De mindketten meglepődtünk, mikor az ajtón Alex, álmos fejjel lépett ki.
-Alex!-álltam volna fel, de mivel az autó elég alacsony hozzám képest, bevertem a fejem.
-Sziasztok!-nézett minket döbbenten az álomszuszék.-Ti mit csináltok erre?
Molly felém fordult, hogy magyarázkodjak... Kösz Molly!
-Te mit csinálsz itt?-kérdeztem.
-Most mindenki itt alszik Ericnél, aki fogalmam sincs hova tűnt már vagy 2 órája elment... De nagyon kéne próbálnunk! És addig úgy gondoltuk alszunk, mert mostanában elég keveset pihentünk. Fárasztó ez a felkészülés az összes dalból!-ásított a táncos.
-Mondtam, hogy nincs itthon!-fordultam barátnőm felé.-Mindegy!-legyintettem Alexnek.-Bocsi, hogy felkeltett titeket!-mutattam a hátam mögött lévő lányra.-Jó próbálást, szia!
-Sziasztok!-köszönt el a srác és visszament a házba.
Mindketten visszaültünk a kocsiba.
-Mondtam, hogy nincs itt!-néztem Mollyra.
-Akkor megkeressük!-indította be az autót a lány, ellenkezni pedig nem tudtam. Nem azért, mert valami megakadályozott volna, egyszerűen felkeltette érdeklődésemet, hogy merre lehet a popsztár.
-Én tudom hol lesz..-szólalt meg barátnőm, mikor leparkoltunk egy számomra nagyon ismerős helyen...

Körülbelül 1 éve...


Kiszállt az autóból és elindult a közeli móló felé. Nem tudtam, miért jöttünk ide, ezért szó nélkül követtem. Megállt a legvégén, és lenézett a mélybe.
-Akkor vége...-sóhajtotta, majd kiállt a móló legszélére.
Nem volt időm elképedni sem, azonnal kaptam a popsztár után és ahogy visszarántottam, mindketten felborultunk.
-Eric!-fogtam le kezét-lábát.
-Molly itthagyott!-kiabálta könnyes szemmel, miközben próbált kimászni a szorításomból.-Itthagyott, érted!?
Eric Saade, a svéd popszenzáció pedig a szemem láttára sírta el magát. Aztán felállt, így le is estem róla, majd kivett valamit a zsebéből és hozzámvágta. Érdeklődve hajtottam szét a papírlapot, majd olvasni kezdtem:
"Kedves Eric! Én most elmegyek egyidőre... Ma valaki miatt itthagylak. Kérlek ne próbálj megkeresni, én visszajövök, ha úgy gondolom... Szeretettel: Molly ♥"
-Megölöm azt a valakit!-mondta dühösen, mikor felnéztem.
Az ereimben megfagyott a vér. Ezek szerint rám nem is gondolt... Jobbnak láttam tartani a számat.
-És te képes lettél volna leugrani?-szöktek könnyek a szemembe.-Mert annyira szereted!
Eric megfordult és elindult visszafelé, de válasz nem kaptam a kérdésemre. Ez nagyon fura volt! Utánarohantam.
-Hé, popsztár!-kaptam el a kezét.-Válaszolnál?
-Volt már olyan érzésed...-kezdte. Nem tudom, mostanában mindenki csak az érzéseiről tud beszélni? Abból mindig csak baj van!-Hogy már nem szereted azt a valakit, akiért addig odavoltál?
A sztár teljesen ledöbbentett. Molly is pontosan ugyanezt kérdezte! Ezek szerint már az érzéseik nem olyanok, mint régen, már... nem szeretik egymást?
-Ezt nagyon nehéz megmagyarázni, főleg neked!-mondta.-De figyelj, inkább hagyjuk! Keressük meg Mollyt!-és megint elindult, de ismét utánakaptam.
-Eric!-néztem mélyen a szemébe.-Már nem szereted Mollyt?
-Nem tudom!-takarta el a szemét, mert újra sírni kezdett.-Nem tudom, érted?
-Akkor hagyjuk!-nyugdtattam meg, nem akartam ezzel bántani, csak kívácsi voltam.-Keressük meg Mollyt!
A srác bólintott, majd visszamentünk a kocsijához...

Az ismerős móló végén megláttam egy alakot. Közeledve kirajzolódtak Eric körvonalai. Éppen nagyban írt valamit, mellette egy gitár volt. Kitettem a karom, hogy álljunk meg, hiszen a srác még nem vett észre minket, úgy nyúlt a hangszerért. Óvatosan leültem, Molly követte a példám és Popular megpengette a húrokat:
Evertime we touchin', everytime we kissin', you're the one I imagine, you're the one I imagine..
Megfogta a tollat és írt még pár sort és ismét énekelni kezdett:
She doesn't know that I'm still thinking of you, Any day I'd run a thousand miles in his shoes, No matter how I try, I can't get you out of my mind, my mind.
-Ez neked szól...-suttogta Molly, én pedig azt hiszem belepirultam.
Nagyon tetszett a dal, fülbemászó: you're the one I imagine, you're the one I imagine..
Eric letette a gitárt és hanyatt feküdt. Kicsit megijedtem, mert nem akartam, hogy észre vegyen, reflexszerűen álltam fel, de barátnőm visszahúzott. Tudni kell a popsztárról, hogy sokat beszél magában:
-Masquerade, aztán Vol 1 és Vol 2. Zárásként meg az Imagine, Wandával... Tökéletes kell, hogy legyen!-mondta, én pedig elmosolyodtam.
-Most gyere!-húzott fel barátnőm és visszamentünk, a srác meg pakolni kezdett.
Otthagytuk Ericet és a kocsihoz mentünk. Becsatoltam az övem és mosolyogva hunytam le a szemem.
-Szerelmes...-nevetett Molly, mire ránéztem.
-Köszönöm, hogy elhoztál!-mondtam, mire kacsintott és utunk most már az arénához vezetett...

Nem sokszor volt életemben olyan érzésem, mintha valaki figyelne. De most egész este ezt éreztem. Átöltöztem a bulira és kiléptem az öltözőmből. Attól kezdve éreztem valakinek a pillantását magamon. Vagy üldözési mániám van, vagy megérkezett az a valaki, akinek a feladata, hogy szemmel tartson. Mikor elmentem Mollyhoz, biztosított róla, hogy:
-Üldözési mániád van!-mondta, miközben a gyöngysorokat igazgatta a nyakán.
Sóhajtottam egyet, talán igaza van! Ha tényleg profira bíztak, akkor nem tudhatom, hogy mikor figyel engem.
-Na, milyen?-tárta szét a karját a lány, mire egy bólintással fejeztem ki, amit gondolok... igazából semmit nem gondoltam, de nem akartam megsérteni.
Útközben összeszedtük Maját is, aki szintén annyi foglalkozott magával, mint Molly, azalatt órákat értek. Nem értem ezeket a lányokat!
A nagy teremben már megvolt az alaphangulat, amit egy lassú kis zene adott... Mindenki elbeszélgetett, nyugi volt. Kb arra a hangulatra számítottam, ami Saade-bulin volt, de azt hiszem csalódtam.
-Mi van az emberekkel?-kérdeztem a lányoktól, amíg üdítőt töltöttek maguknak.
-Mire számítottál?-nevetett Molly.
-Egy olyan bulira, mint Ericé volt...-mondtam.-Na jó, csináljunk hangulatot!
És a DJ felé vettem az irányt. Majdnem szó szerint kilöktem a helyéről, amiért bocsánatot is kértem, majd megkérdeztem milyen zenéi vannak. A kezembe nyomott egy csomó cédét, hogy válogassak.
-Tudja mit!-tettem fel a kezem, mikor megláttam milyen számai vannak és előkaptam a zsebemből a pendriveomat, amit mindig magamnál hordok, ha szükség lenne rá, mint most. A keverőpultba helyeztem a végét és lekaptam a mikrofont:
-Rendben, szóval ahonnan én jöttem, nem ilyen egy buli!-szóltam bele.-Tehát egy kicsit a hangulatot dobjuk fel!
És elindítottam egyik kedvenc számomat, de mindenki csak állt és értetlenül nézett... Unottan tekertem le a hangot.
-Emberek! Milyen előadók vagytok ti, ha nem tudtok egy bulin táncolni?-kérdeztem.
-De tudunk!-felelte az egyik Jedward tesó.
-Hát akkor tessék!-tekertem fel a hangot.

Az egészet igazából John és Edward indította, de később Molly, a két Maja is csatlakozott. A szám végére még engem is lecsábítottak... Végül is, amit akartam meglett.
Csak hagytam a zenéket végigmenni. Mondjuk a legtöbb akkor is Erictől volt, de Mollynak felcsillant a szeme, mikor meghallotta Danny számait is. De mindenki jól érezte magát, én pedig el is feledtem, miért is voltam ideges. Igaza volt Majának abba, hogy most érezzem jól magam, mert holnaptól jön a dolog komoly része, az utolsó órák, amiket ki kell használnunk.
Muszáj volt otthagynom a többieket, mert ki kellett szaladnom a mosdóba. Láthatóan már nélkülem is megvoltak.
Éppen a kezemet mostam, mikor hallottam, hogy az ajtó halkan nyikorogva kinyílik, de tükörben senkit sem láttam kijönni a fal mögül. Óvatosan megindultam, hogy megnézzem ki van itt, és beleütköztem valakibe.
-Basszus!-kapta, azt hiszem szája elé a kezét az illető, mert semmit nem láttam nemcsak az arcából, de magából az alakból sem. Tetőtől talpig feketébe öltözve, egyedül kék szemei látszódtak ki. Hangja pedig ijesztően mély volt...
-Te!-mutattam rá.-Te követsz engem!
-Csend legyen!-fogta be a számat.-Vágod, hogy mi van egyáltalán! Jobban kéne vigyáznod magadra!
Alkalmaztam szokásos módszeremet, beleharaptam a srác kezébe, mire felszisszent és elengedett.
-Vágom mi van!-utánoztam dörmögő hangját.-Azt viszont nem vágom, hogy te ki vagy! Bemutatkoznál kérlek!
-Nem!-felelte.
-Ez nem kérés volt...-mosolyogtam unottan.-Mondd meg a neved!
-Az én mondatom meg egy kijelentés volt, szóval nem fogom megmondani!-rázta a fejét.-Különben is engem ne kritizáljon senki!
-Látom az egoddal nincs probléma!
-Pimasz...-mondta.
Én meg elkezdem nevetni. Eddig tartott, tovább nem bírtam! Nagyon vicces volt a hangja... Rá is kérdezett min nevetek:
-Miért ilyen mély a hangod?-nevettem, hogy már a könnyek is folytak a szememből.
-Azért, hogy megegyelek Piroska...-vigyorodott el.
Haha, marha vicces. Itt egyből elkomolyodtam. De komolyan, ki a fene ez a srác?
-Beszélnem kell Sammel!-jelentettem ki.
-Arról szó sem lehet!-intett le... nemtudomki. Megvan! Így fogom hívni!
-És mással szabad beszélnem?-kérdeztem.
-Attól függ...
-A barátommal szeretnék beszélni!-erre bólintott, hát rendben.
Előkaptam a telefonom, mire kivette a kezemből.
-Hé!
-Hogy hívják a barátod?-kérdezte, miközben próbált kiigazodni a telefonom menüjében. Túl okos... tudja, hogy Samet akartam felhívni.
-Eric...-feleltem.
-Tessék!-nyomta a kezembe a mobilt, ami már kicsörgött. Nagyszerű... Most mit mondjak Ericnek? Nem szeretném, ha most meglátogatna. Ne pazarolja rám azt a kis szabadidejét, amit kap, inkább pihenjen!
-Halló?-szólt bele a popsztár.
-Szia!-köszöntem vidáman.
-Szia édes! Hogy vagy?-érdeklődött vidáman. Ez egy kicsit furcsa volt...
A nap nagy részét alvással és próbával tölti és nincs arra ideje, hogy utána nézzen, mi történt Londonban? Nincs rádió, se tévé? Úristen... Eric a múlt században él! Bár örültem, hogy nem tud arról, hogy itt vagyunk, nem akarom kizökkenteni a jelenlegi dolgaiból. Bájosan elcsevegtünk, mesélt a próbákról, hogy minden rendben volt, de azt még véletlenül sem említette, hogy mi az új dal... Én is elmeséltem, hogy minden oké velünk, mindenki jól van, a próbák is jól mennek. De nem sokáig beszélgettünk, mert mennie kellett próbálni, megint. Ilyenkor kicsit sajnálom, bár én is naphosszat próbáltam Észtországban, de fele annyit sem, mint ő most. Miután leraktam a telefont, és zsebre akartam tenni, nemtudomki kikapta a kezemből és ő tette el.
-Mit csinálsz?-kérdeztem meglepődötten.
-Nem szeretném, ha ezt használnád...-mondta.-Ha már lebuktam, legalább tisztázzuk a helyzetet! Én vagyok a főnök, te pedig azt teszed, amit mondok! Így tudlak csak megvédeni!
-Sam soha nem volt ilyen szigorú!-közöltem.
-De én nem Sam vagyok, ő most nincs itt, szóval én parancsolok!-mondta és otthagyott.
A beszélgetés után lesújtva ballagtam vissza a többiekhez, aki még mindig ugyanúgy élvezték a bulit, mint korábban. Senki sem vette észre a sarokban sírdogáló kislányt, aki most jött rá igazából, hogy mennyi minden fog mostantól neki hiányozni...