5.rész - Barátságok

Sziasztok! :)

Mondtam, hogy gyakrabban hozom a fejezeteket. 

Most belejöttem az írásba, már több kommentet is kapok, szóval örülök... :D

Jó olvasást!
Puszi: Anna Love ♥

-Gyere, kész a vacsora...-kopogott be az ajtómon Molly.

-Most nincs kedvem enni!-dünnyögtem a párnába, a fejemre húztam a takarót. Két napja mást sem csinálok, csak az ágyban fekszek. Kezemben a telefonom, várom Wanda hívását, de semmi...

-Ebből elég volt!-hallottam volt barátnőm dühös hangját. Éppen felnéztem, mikor elhúzta a függönyt napfény árasztotta el a szobát. Ezzel kiégette a szememet, de nem igazán érdekelte. A következő pillanatban a takaró eltűnt a fejemről és szemben találtam magam Mollyval. Karba tett karokkal állt előttem.

-Szerinted...-forgatta a szemét.-Azért jöttem vissza, hogy egész nap nézzem, ahogy az ágyban heverészel? Felvilágosítalak! Nem! Azért jöttem, mert a barátom vagy, és nehéz időkben is számíthatsz rám... Eric!-simogatta meg a vállam.-Wanda elő fog kerülni! Egész Stockholm őt keresi, egyszer csak megtalálják! Addig sem szabad szomorkodnod! Azon kívül, hogy te kis eszement, képes voltál autóba ülni törött lábbal! Semmi mást nem csináltál az elmúlt 3 napban! 

-Azt mondta az orvos, hogy pihenjek!-morogtam.

-Igen, azt mondta, hogy pihenj, nem azt, hogy heveréssz egész nap az ágyban!-mondta gúnyosan.-Kelj fel!-rángatott.

Kedves tőle, hogy próbál támogatni, de szerintem nem sok sikerrel. Az egész élettől elment a kedvem. Lehet, hogy Wandát az egész város keresi, de már két napja! Elég nagy ez a város, de másfél millió lakos közül egynek csak rá kellett volna bukkannia! Nem is reagáltam, erősen kapaszkodtam az ágyba, hogy ne tudjon lelökni. Ez régen bevált, de azt hiszem Molly sokat erősödött (vagy én gyengültem), mert másodszorra a padlón találtam magam. Nem vertem be semmimet, szerencsére: az kéne még, hogy megint a kórházban kössek ki! Molly a hasamra ült és a két tenyerét a vállamra tette.
-Eric, figyelj!-súgta.-Elhiszem, hogy hiányzik Wanda, de nem áll meg az élet! Biztos jól van, majd jelentkezik...
-Épp attól félek, hogy nem fog!-mondtam.-Mi van, ha elkapták, megkínozták?
-Miért mindig a legrosszabbat feltételezed?-kérdezte Molly, én viszont nem tudtam válaszolni. Lehet, hogy túlreagálom a dolgot? Kicsit kétségbe vagyok esve, mert nem tudom mi van Wandával és ez szörnyű!
-Csak nagyon aggódok...-súgtam.-És nagyon hiányzik...
Volt barátnőm elmosolyodott, beletúrt a hajamba, majd óvatosan megpuszilta a számat. Lehunytam a szemem és gondolkodni kezdtem. Talán ez hiányzik... Hogy esténként a tévé előtt fekszünk és a reklám alatt mindig egymással vagyunk elfoglalva, talán még a filmnézést is hanyagoljuk. Olyankor Wanda mindig a vállamra hajtja fejét, én pedig átölelem és érzem, ahogy árad belőle a szeretet. Aztán felnéz rám és megcsókol. Aztán egy hatalmas madár berepül az ablakon és elragadja kezeim közül... Miért gondolok ilyenekre?
-Gyere!-állt fel Molly és felém nyújtotta a kezét. Nagyot sóhajtottam és hagytam, hogy felhúzzon. Mosolyogva megölelt, én pedig kezdtem megnyugodni.
A lány kitámogatott a konyhába, ahol meglepetésemre egy levél várt. Az asztalra volt csak egyszerűen ledobva, a borítékra nyomtatott betűkkel ez volt írva: KIZÁRÓLAG ERIC SAADE BONTHATJA KI EZT A LEVELET!
-Ez itt volt az előbb is?-kérdeztem Mollytól, aki megrázta a fejét. Érdeklődve téptem fel a papír és mosolyogva, könnyes szemmel olvastam végig a gyöngybetűkkel írt sorokat:
Kedves Eric!
Sajnálom, hogy szó nélkül eltűntem...
Jelenesetben nem volt más választásom. Tudnod kell, hogy még eltűnésem napján elküldtem ezt a levelet, nem tudom mikor ért oda. Hallottam a balesetről, nagyon sajnállak, és egyszerűen felfoghatatlan, hogy miattam történt. De szerencsére nem esett semmi bajod! Hidd el, jó kezekben vagyok, nem kell aggódnod, én megleszek! Kérlek, ne keress, majd én jelentkezek! És ha szeretsz, ezt a levelet olvasás után megsemmisíted, hogy még véletlenül se tudják meg, hogy kapcsolatba léptem veled, mert annak következménye engem érintene rosszul. Ne szólj senkinek, kérlek!
És tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, soha nem hagynálak el szó nélkül! Majd jelentkezem!
Szerelmed: Wanda



Reggel kopogásra ébredtem. Felkaptam a fejem és az erkélyem ajtajánál megláttam Maját. Álmosan felkeltem, majd kinyitottam neki az ajtót.
-Szia, ugye nem ébresztettelek fel?-kérdezte ártatlanul.
A szemeimet forgatva ráztam meg a fejem. Ő bólintott, gondolom ezzel vette, hogy mit akartam mondani. Mindenféle bevezetés nélkül beviharzott a szobámba és a ruhásszekrény felé vette az irányt. Kitárta a hatalmas ajtót és a kezembe egy rövid nadrágot és egy fehér ujjatlant.
-Hova megyünk?-kérdeztem, miközben a szememet dörzsöltem.
-Megtanítalak gördeszkázni!-felelte mosolyogva, én pedig azt hiszem egyből felébredtem.
-Hogy micsoda?-hitetlenkedtem.
-Öltözz fel!-mutatott a ruhákra, majd hátat fordított és várta, hogy elkészüljek.
Először csak álltam és magam elé bámultam, mert nem teljesen értettem miért akar engem megtanítani gördeszkázni. Deszkázni már deszkáztam... Padlót. De gördeszkán még életemben nem álltam.
Felvettem a kapott ruhadarabokat, bár azt sem értettem, miért ilyen rövid ruhákat kapok, ha egyre deszkázni tanulok és akkorákat fogok esni, mint az ólajtó. Mindenemet lefogom horzsolni, meg tiszta seb leszek.
-Kész vagyok...-tártam szét a karom unottan.
Maja végigmért és elégedetten bólintott. Hirtelen megfogta a kezem és kirántott a szabadba. A falnak két deszka volt támasztva, rajtuk egy-egy bukósisak és könyök- illetve térdvédők. (legalább van esze...)
A fejembe húztam a bukót, megtettem a védőfelszerelést és felkaptam a deszkát. Elég gyors voltam, hiszen Maja, aki tud deszkázni, még mindig a sisakot próbálta a fejére tenni. Egy sóhaj kíséretében segítettem neki felöltözködni, majd elindultunk.
-És pontosan hova is megyünk?-érdeklődtem.
-A gördeszkaparkba!-felelte vidáman a lány, én pedig megtorpantam.
-Na, azt most rögtön felejtsd el!-közöltem.-Nem fogom magamat, már itt tartózkodásom 3.napján leégetni!
-Nem fogsz égni! Tanulsz és kész!-rántott maga után, én meg továbbmentem.
Sejtettem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Érzem, hogy valami történni fog velem! Összetöröm magam, halálos sebet szerzek vagy valami! Ezt mindig nézőközönség előtt.
Nem kellett sokat gyalogolnunk, hamar odaértünk a parkba, ahol a döbbenet miatt elejtettem a deszkát. Kizárólag csak fiúk voltak! Mindegyik profi módon különböző trükkökkel kápráztatták el az őket kerítésen kívülről figyelő lányokat, akik minden egyes mozdulat után szerelmesen sóhajtottak fel. Oké, lány vagyok, de ezt nem bírom elviselni.
-Na, gyere!-rángatott Maja, nekem pedig földbegyökerezett a lábam.
-Biztos nem!-ráztam meg a fejem.
-Ne legyél már gyáva! Jó buli lesz!-unszolt.
Meg sem mozdítottam a lábam, úgy húzott magával. Már ezzel felhívtuk magunkra a figyelmet, nem tudom Mei mennyire tartja be a szabályokat, mert én emlékszem a 16-os szabályra: Ne kelts feltűnést!
És én Wanda Love hallgatok a szabályokra? Nem, Wanda nem hallgat rájuk, Jia viszont igen! Kihúztam a kezem Maja szorításából, aki ezen nem kicsit lepődött meg.
-Figyelj, nem szeretnék gördeszkázni!-vallottam be.
-Jaj, Wanda, lazíts már!-kérlelt hangosan, nekem pedig megfagyott az ereimben a vér. 8-as szabály: Ne hallgass a rendes nevedre!
-Lazítok, ha nem hívsz így!-sziszegtem, mire bólintott.
Sóhajtottam egy nagyot és leraktam a földre a deszkát. Felnéztem Majára, aki közölte, hogy álljak rá. Úgy gondoltam ezzel nem lehet baj, csak meg bírok állni a két lábamon! Ám tévedtem: ha a lány nem kap utánam, azt hiszem hatalmasat taknyolok és meg is szegem a 16-os szabályt.
-Csak próbálj megállni rajta, én pedig tollak!-mondta, én meg visszaálltam a deszkára. Most nem vesztettem el az egyensúlyom, meg tudtam állni rajta. Éreztem, ahogy Maja megfogja a vállam és lassan el kezd tolni. Amíg ő egyre gyorsabban ment, én a fent maradásra koncentráltam, de annyira, hogy csak utólag fogtam fel, amit mondott:
-Most elengedlek, figyelj!
-Micsoda?-kaptam fel a fejemet, de későn. Maja eleresztett, a következő pillanatban, pedig már ketten estünk a földre. Szerencsére volt a fejemen sisak, így nem esett komolyabb bajom, de akinek neki mentem kétségbeesetten nézett rám.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze...-fogtam meg a fejem, majd ránéztem a srácra.
Ekkor két dolgot tudtam megállapítani: hogy nem teljesen kínai...
És hogy nagy bajban vagyok....