19.rész - Félreértés

Hello!

Hát nem tudom. Sokat vaciláltam ezen a fejezeten, de végül megszületett...

Annyira nem tartom jónak, de szeretném a véleményeteket kérni.
És bocsánat, már itt ígérgetek mindent, hogy mikor hozom, de mindig változik... Bocsi! :/

Jó olvasást! ;)

Anna Love ♥

"If I told you once, then I told you twice..."

-Szóval ez volt az ÉJSZAKA?-kérdezte mosolyogva Tom, mire nevetve bólintottam.

Vicces volt ez az egész, így utólag belegondolva. Nem is értem már. Ez volt, amit annyira akartam? Ez hülyeség! Szerintem Eric sem volt teljesen eszénél, hiszen ők Mollyval egy pár és őt szereti, én csak egy lány vagyok, akit társasági élete és élénksége miatt sokan kedvelnek. Igazából sokat gondolkodtam az akkor elhangzott szavakon: "Eric-féle varázslat, Mollynál bevált..." , "Széppé teszem a dal végét, legalább egy valaki számára!" Vannak olyan dolgok, amikre talán soha nem kapunk választ. De én nem sokkal később mindent megértettem...

-Akkor most mi legyen?-érdeklődött a barátom. Nagyot sóhajtottam, mert fogalmam sem volt róla. Furcsa lesz ezek után újra látni Ericet.

-Kicsit izgulok...-vallottam be.

-Nem kell félned, elintézzem neked?-nézett a szememben Tom. Bíztam benne, ezért rábólintottam. Örülök neki, hogy összefutottunk újra, mert ismét barátok lettünk, de tényleg úgy érzem, mintha a tesóm lenne. Megöleltem a srácot, aztán valaki kopogott. Tommal összenéztünk, halvány lila gőzöm nincs róla, hogy ki lehet az... Kinyitottam az ajtót és megtörtént a TALÁLKOZÁS. Menő napszemüvegében, a fekete kalapjában és bőrdzsekiben támasztotta az ajtófélfát. Mikor meglátott, fejére tolta a Gucci szemcsit és mosolyogva megállt velem szemben.
-Szia, beszélhetnénk?
Szerettem volna átgondolni a kérdését, mielőtt válaszolok, de valaki hirtelen hátrarántott és földre zuhantam. Nemcsak én, hanem Eric is meglepődött, főleg mikor Tom, illetve Mark halál komoly tekintettel felnézett rá.
-Eric, menj el kérlek!-mondta.-Hagyd most Wandát!
Majd becsapta az ajtót a popsztár előtt. Tátott szájjal bámultam a jelenetet. Most álmodok vagy nem?
-Mit csináltál?-mutattam hitetlenül az ajtóra. Tom értetlenül nézett rám.
-Azt mondtad intézzem el!
-De ne így!-álltam fel sebesen és feltéptem az ajtót, de már senki nem állt előtte. Kirohantam az előtérbe, ahol az ablakon keresztül láttam, ahogy Eric beszáll a kocsijába. Még egy pillanatra felnézett és találkozott a tekintetünk. Láttam az arcán, hogy csalódott. Beült a járműbe, majd elhajtott.
A földre rogytam, a sírás kerülgetett, nem tudtam ezt felfogni. Tom most koptatta le Ericet...
Valaki a vállamra tette a kezét, felnézve láttam, hogy barátom bocsánatkerően néz rám. Sóhajtva emelkedtem fel a hideg padlóról. Régen letéptem volna a fejét, de most úgy gondolom, hogy ez nem szükséges. Szerintem a srác látta rajtam, hogy ideges vagyok, mert eltakarta az arcát. Hát igen, Tom legjobban az arcát félti. Ezen elmosolyodtam.
-Nem foglak bántani...-mondtam, mire megkönnyebbülten letette a kezét.-Csak nem ezt nem értettem.
-Sajnálom, azt hiszem félreértettem.-húzta el a száját a barátom.
A Blue megint zenélni kezdett a zsebemben. Azt hiszem le kell cserélnem a csengőhangom, mert szeretem ezt a számot, de kezdik velem megutáltatni. A kijelzőn Molly képe villogott.
-Szia!-köszöntem.
-Hello!-felelt boldogan.-Na, mi újság?
-Hát semmi jó...-mondtam szomorúan.
-Mi történt?-kérdezte aggódva.
Elmeséltem mindent, mármint, ami ma történt, a csókot ugyanis nem mertem megemlíteni, hiszen mégis csak a srác barátnőjével beszélek. Egy szuszra sikerült az össze dolgot elmagyarázni Mollynak, aki monológom befejezése után legalább két percig nem szólalt meg.
-Jézusom, ez egy idióta!-mondta hitetlenül.
-Nem ilyen hangosan!-súgtam.-Itt áll mellettem...
-Nem azt mondtad, hogy elment?-kérdezte Molly.
-Tom?
-Nem, Eric....
Fogalmam sincs, a lány miért nevezte idiótának a barátját, de ezt rájuk hagyom. Vagy tud róla? Kicsit elkezdtem félni, mi van, ha Molly is tud róla?
-Miért az?
A lány hallgatott. Ez nekem gyanús volt. Túlságosan is gyanús.
-Figyelj Wanda, most mennem kell, bocsi, de majd hívlak!-hadarta, majd lecsapta a telefont.
Tom érdekesen nézett rám. Többször is megemlítettem a nevét, biztos ezért figyelt fel. Megráztam a fejem, hogy nem érdekes. Viszont valami nagyon érdekelt volna... Mit akarhatott Eric?


Hétfő van. Az idő Svédországban már kezd hasonlítani a mi telünkre, átlagban 3°C a jellemző. Már régen nem beszéltem a srácokkal, és szerettem volna őket újra látni. Voltak néhányan, akik nem nézték jó szemmel, hogy odarohanok a fiúkhoz és mindhármukat megölelgetem. Lányos szokás.
-Nagyon eltűntél hercegnő...-mondta nevetve Ulrik, miközben átkarolt.
-Tudom, de majd elmesélem, veletek mi volt?-érdeklődtem. Egyáltalán nem volt kedvem róla beszélni, mert összegezve szörnyű volt az egész. Omar videójáték-maratont nyomott, Jason unatkozott, Omar pedig zenélt (profin gitározik...). Röviden elmeséltek mindent, aztán engem faggattak.
-Inkább hagyjuk!-legyintettem, mire három hangos 'fúj'-jal leszóltak. Aztán hirtelen mindhárman elhallgattak. Döbbenten néztem rájuk. Nem értettem, egyik pillanatban még engem piszkálnak, aztán néma csend...
Valaki a vállamra tette a kezét, amitől annyira megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot. Eric felvonta a szemöldökét, mert szerintem azt hitte, hogy megijedtünk tőle. Én legalábbis biztos.
-Mark, beszélhetnék?-kérdezte, miközben a szájszélét harapdálta. Félt a válaszomtól, amit egyébként nem is csodálok. Ahogy Tom tegnap megmondta neki, hogy menjen el... Az a hangsúly, szinte szikrát szort a szeme. Nekem is felállt a szőr a hátamon. Bólintottam, majd arrébb léptem a srácoktól és a popsztár felé fordultam. Próbáltam úgy csinálni, mint tegnap "Mark", de akkor is enyhébbnek tűntem.
-Wanda elmondta?-tért rá a lényegre. Óvatosan bólintottam. Eric nagyot sóhajtott, majd olyat mondott, amire nem is számítottam, és miután kimondta, legszívesebben világgá szaladtam volna:
-Azt hiszem beleszerettem a tesódban....