2012. október 22., hétfő

9.rész - Szabadulás

Sziasztok! :)
Nagyon-nagyon köszönöm... mindenkinek, aki írt.
még azoknak is, akiknek kevés idejük van, mégis írtak pár sort meg azoknak is, akikről keveset hallottam, de kaptam kedves szavakat tőlük is.
A blogot nem fogom abbahagyni, ezt megígérem, szóval ne ijedjetek meg! ;)
Viszont... nem tudom milyen gyakran fogom hozni a fejezeteket, most a szünet alatt belevetettem magam az írásba, bár nem sokat aludtam... :D de egyszerűen nem tudtam befejezni, így egy elég hosszú részt hoztam nektek. Remélem tetszeni fog! :)
Jó olvasást!
Pusz: Anna Love ♥
u.i.: a fejezethez hoztam egy jó kis számot.. :D kezeket fel, kinek jön be? ;)


/Eric/

Mivel érdemeltem ki ezt?
Ez a kérdés fut át az agyamon, miközben a plafont bámulva gondolkodom. Mert mást úgysem tudok tenni.
Az elmúlt három napom elmélkedéssel telt. Csak feküdtem a hideg padlón, bámultam ki a fejemből.
Hogy tudnak így élni az emberek? Alig két hete vagyok bezárva, de már végig gondoltam életem minden egyes másodpercét, keresve a hibát, ami idevezetett. Mit csinálnak azok, akiket örökre bezártak? Fognak pár hangyát, és eljátsszák velük az életüket, mint egy színdarabot? Mert ha nem, akkor egy hét múlva én biztos megteszem...
Kezdek megőrülni, a szó szoros értelmében. A folyamatos dührohamok, a kialvatlanság, a bezártság teljesen kikészít. Ami pedig ezt csak fokozni tudja, az, hogy Wanda nincs itt velem. Nem fogja a kezem, hiányzik ölelése. Ő mindig mellettem áll, én is maximálisan segítek neki, de mégis elválasztanak minket egymástól. Mi lehet a megoldás? Csak végre normális életet szeretnék, amiben ő és én vagyunk. Ezért is adtam fel a karrierem. Nem Wanda miatt, hanem kettőnkért. Más nem tenné meg ezt? Áldozatot hoztam, ahogy ő is.
Én változtattam meg. Mielőtt megismerkedtünk, egy vadóc csínytevő volt. Most pedig (szerintem) a világ legcsodálatosabb barátnője, viszont nem tudom ő hogyan érez. Gyakorlatilag ő is visszavonult, ha úgy vesszük. Miattam...
Te jó ég, ez szörnyű érzés! Amikor magát hiszi hibásnak, ugyanígy érez, mint most én?
Saját magunkat hibáztatjuk a másikat ért rosszak miatt, hova fajult ez a kapcsolat? Mi szeretjük egymást, minden áron képesek vagyunk lemondani javainkról. Ezt csinálják a normális emberek is vagy mi vagyunk ilyen őrült módon szerelmesek egymásba?
Ezért nem szabad ennyit gondolkodnom. Olyan hülyeségek jutnak eszembe; minek gondolkodunk? Soha nem pazaroltam rá az időm, miért kezdjem el most? Tökéletes volt minden, amíg nem elmélkedtem ilyen dolgokon...
-Saade!-kaptam fel egy hangra a fejem.-Gyere ide!-biccentett a fejével Fred, kezében egy bilinccsel.
Óvatosan felálltam, közben próbáltam meggyőződni róla, hogy nem álmodom-e. Ilyen hamar kiengednének? Odaléptem az őr elé, aki csuklómra erősítette a karperecet, majd bezárta a nagy vasajtót.
-Hova megyünk?-kérdeztem hunyorogva, mert próbáltam visszanyerni a látásomat. Napok óta nem voltam napfényen, és kissé rosszul esett a szememnek ez a hirtelen világosság. Választ viszont nem kaptam, csak megálltunk egy ismerős helyen. Eleresztett, majd amíg a kezemet dörzsölgettem, elmondta, miért hozott ide:
-Kapsz két percet a búcsúzkodásra.
Nagy pislogások közepette léptem át a küszöböt, ő meg elindította a stoppert.
Megálltam a sarokban lévő cella előtt, ahol az elmúlt két hetet töltöttem. Elmosolyodtam, ahogy benéztem. Üres volt...
Benyúltam a rácsok között, épphogy elértem az ágyat. Levettem róla a papírdarabot, aminek egyedül a sarkát láttam, jól el volt rejtve.
"Ennek így kellett alakulnia... még találkozunk! / M."-suttogtam. A szoba sarkán kissé egyenletlen volt a tapéta, de azt hiszem sietett, így nem ért rá vele foglalkozni. Legalább tudom, hogy innentől Majának jobb lesz.
-Tik-tak-tik-tak...-kiabált be Fred.
Zsebre raktam a cetlit, aztán visszamentem. A lány szabad, az viszont egy jó kérdés, hogy velem mi lesz...

/Wanda/

-Nyugodj meg, minden rendben lesz!-simította meg Wilbur a vállam.
Nem hiszem, hogy jelen pillanatban nyugodt tudnék maradni. A bátyám erősen megszorította a kezemet, de akármennyire hiszek benne, és tudom, hogy érti a dolgát, ideges vagyok.
Felnéztem a hatalmas épületre, ami előtt álltunk. Életemben nem jártam még ilyen helyen, remélhetőleg ezek után nem is fogok. Csak sikerüljön...
Egy fekete kocsi állt meg a lépcső alján, mire minden újságíró meg riporter odatornyosult. Lehunytam a szemem, és elmorzsoltam egy könnycseppet. Miért nem tudnak ilyenkor békén hagyni minket? Talán jól esne nekik, ha egy tárgyalás előtt kifaggatnák, vagy körbefotóznák őket, miután kijöttek a börtönből? Nem hiszem, hogy ez felemelő érzés Eric számára:
Ahogy kilépett a kocsiból, vakuk száza villant, ő pedig próbált kitörni a tömegből, amikor találkozott a tekintetünk. Egy pillanatra megállt. Arca nyúzott volt, de szeme felcsillant, ahogy meglátott. Felrohant a lépcsőn, mindenkit maga mögött hagyva, őrei pedig rögtön utána jöttek. Ericet viszont nem érdekelte, és engem sem. Alig mentem két fokot le, derekamnál elkapott, majd kissé elemelt a földtől, közben száját az enyémre tapasztotta, hosszasan megcsókolt.
-Minden rendben lesz...-suttogtam lihegve.
-Nem szakíthatnak el minket egymástól.-mondta, amikor elkapták, és hátracsavart karokkal vitték a bejárat felé.
Láttam rajta, hogy fáj neki. Még utoljára visszanézett rám, nekem pedig megtelt könnyekkel a szemem. Ahogy eltűntek odabent, bátyám nyakába borultam.
-Wanda.-tolt el magától.-Semmi baj nem lesz, megoldom a problémát, végül is ez a munkám!-simította meg a fejem, miközben megölelt.
Nem is olyan régen legszívesebben megfojtottam volna, azért, amit tett velem. Egészen 14 éves koromig nem is voltam tisztában azzal, mi is történt, aztán évekig gyűlöltem. De megmentette az életemet, most meg a kapcsolatunkat próbálja megvédeni. Soha nem gondoltam volna, hogy egy srácból, aki 18 éves korában túl volt a kilencedik barátnőjén, minden napját valamilyen bárban töltötte, akár orvos vagy ügyvéd lehet. Mondjuk nem teljesen értem, ha már egyszer letette a doktorit és orvosnak állt, minek lett jogász is, de ő az döntés. Meg a mi szerencsének.
Pár napja felhívtam, hogy nem tud-e segíteni ebben az ügyben, ő pedig önként dalolászva jött. Elképesztően hálás vagyok neki.
Megfogta a kezem, és beráncigált az épületbe, mert földbe gyökerezett a lábam, mikor azt mondta: kezdődik!
Beverekedtük magunkat, a riporterektől nehezen jutottunk be, a biztonságiak először minket sem akartak beengedni. Ami érdekes lenne, hiszen Eric megint ügyvéd nélkül maradt volna. Az egyik kedves ott dolgozó elnavigált bennünket a tárgyaló felé. Pár nyugtató szóval akart jobb kedvre deríteni engem, de nem sikerült neki, továbbra is szétizgultam az agyam. Nemsokára kezdődik...
Mivel ez egy zárt körű tárgyalás volt, a bírón, a bolt tulajdonoson, a másik ügyvédem és a hét esküdtön kívül senki nem volt bent. Végighaladtunk a padok között, majd elfoglaltuk helyünket a bal oldali asztalnál. Minden szem rám szegeződött; természetesen tudták, ki vagyok. A vádlott barátnője... ezért is néztek rám barátságtalanul. Főleg a OnePiece tulajdonosa. Első számú közellenség lettem...
Hirtelen kicsapódott az ajtó, mire mindannyian odakaptuk fejünket. Ketten két oldalról fogták a barátomat, akit még soha nem láttam ilyennek. Kint még fáradtnak és meggyötörtnek tűnt... de most ölni tudott volna tekintetével.
-A lány vigyék innen!-közölte az őr, nekem meg elkerekedett a szemem.
-Hogy mi?-ráztam a fejem.
-Jól hallotta, nyomás!-biccentett a fejével.
-Nem megyek innen sehová!-mondtam határozottan. Eric lehunyt szemekkel próbált uralkodni magán.
-Nem kerülhet kapcsolatba vele!-magyarázta az emberke.-Úgy hogy menjen innen!
-Hagyják békén vagy nem állok jót magamért!-sziszegte Eric dühösen.
-Te csendben maradsz!-vágott a fejére egy nagyot a pasi.
-Hé!-pattantam fel a helyemről, de a bíró megunta veszekedésünket.
-Csendet!-verte kalapácsával az asztalt.-A lány a jobb szélre, a fiú a balra, ügyvéd közéjük, és mostantól csend vagy a tárgyalást berekesztem!
Szó nélkül helyet cseréltem a testvéremmel, Ericet pedig leültették a másik székre. Aztán közénk álltak, hogy még csak véletlenül se tudjunk kommunikálni.
-Lenyugodtak a kedélyek?-vonta fel a szemöldökét a bíró, aztán folytatta.-Rendben. A mai napon a vádlót Eric Khaled Saade tárgyalása folyik, akit a OnePiece ruházati bolt tulajdonosa, David Olahsson egy érték ellopása miatt jelentett fel.-fordult az esküdtszék felé.-Az alperest Dr. Wilbur Love, a felperest Dr. Johan Taihon képviseli. A tárgyalást megkezdem, megkérném a védőügyvédet, hogy fáradjon ki.
A bátyám megigazította nyakkendőjét, majd lassan kisétált középre. Hátratett kezekkel megállt előttünk, én meg már felemelkedtem a székről.
-Wanda Love-ot szólítanám a tanúpadra.-mondta. Felkészített, hogy először engem fog kiszólítani. Kikászálódtam a helyemről és egy rövid eskü után (csakis a szín tiszta igazat mondom, blabla, stb.), Wilbur felém fordult. Azt is mondta, hogy most nem a húga vagyok, úgyhogy kezeljem normálisan a helyzetet, ha nem valami kedvesen szól hozzám.
-Eric Saade barátnője, már közel 2 éve. Jól tudom?-kérdezte, amire helyeslően bólintottam.-Nos, mi történt aznap, amikor megtudta, hogy a barátját lopással vádolják?
-Éppen otthon voltam, amikor Eric felhívott. Mivel nem igazán értettem miről van szó, engedték, hogy találkozzak vele, ekkor pedig felvilágosított a helyzetről. Maximálisan megbízom benne és elhiszem, amit mond.
-Állítólag egy Roxane Navy nevű személy szolgálta ki egy héttel az eset előtt, de ilyen nevű lányról a tulajdonos még nem hallott.
-Igen, ez szeptember elseje volt. Emlékszem, mert Eric akkor kezdte el az építész iskolát, én meg az oktatást a táncakadémián. A barátom bement a plázába, ahol tanszereket akart vásárolni magának, amikor találkozott egy régi ismerősével.
-A táncosával... aki ugye megszerezte a ruháit, amíg ő a próbafülkében tartózkodott.-folytatta a tesóm.-Ekkor jött az a bizonyos Roxi?
-Igen! Eric kapott tőle egy ruhát, de a srác megígérte, hogy visszamegy és kifizeti! Ami be is következett, csak akkor elkapták!
-Honnan tudja, hogy nem egy újabb darabért jött?-állt fel a tulajdonos.
-Csendet!-szólt a bíró.-Van még kérdés?-Wilbur megrázta a fejét, aztán helyére ment. Állítólag most jön a feketeleves... a vádló kérdései:
-Miből gondolja azt, hogy Eric Saade igazat mond magának?-lépett elém mindenféle "Szia! Mi újság?" meg "Én vagyok az ügyvéd, és most faggatni foglak..." nélkül.
-Már mondtam, maximálisan megbízom Ericben!-közöltem.-Szeret engem, én is őt, soha nem csaptuk be egymást, mindig elmondjuk a másiknak az igazat!
-Honnan veszed, hogy szeret téged?
-Mi a fenéről beszél?-háborodtam fel.-Miket hablatyol itt össze-vissza?
-Én csak a kérdéseimet teszem fel.-felelte lazán.-Maga van megzavarodva.
-Idióta kérdései vannak.-fontam össze a karjaimat, miközben hátradőltem a székben. Tudom mit akar, elbizonytalanítani. De nem most jöttem le a falvédőről öregem, szóval engem ne akarjon összezavarni.
-Erre a kérdésre nem válaszolok.-mondtam.-Egyszerűen tudom...
-Rendben, ebbe nem szólok bele.-szabadkozott.-Csak végül is nem tudhatja, mi történt, hiszen nem volt ott.
Unottan megforgattam szemeimet. Elegem van ebből az emberből, hagyjon már ezekkel az alaptalan feltevéseivel. Ő még nálam is kevésbé tudja mi volt, hiszen ő akkor még nem ismert minket.
-Rendben, ennyi voltam!-legyintett, majd felálltam és elhagytam a helyem.
Mr. Olahsson-on volt a sor, amíg az idegesítő emberke őt faggatta, odahajoltam a fiúkhoz.
-Miért akart összezavarni?-kérdeztem.
-Mert ez a munkája.-dünnyögte a bátyám.-De jól vetted az akadályt, nem dőltél be neki. Eric, neked sem szabad, vetted?-nézett barátomra, aki most fáradtnak tűnt. Mik ezek a hangulatváltozások?
A srác nagyban bólogatott. Közben összebilincselt kezével próbálta megvakarni a hátát, ám nem igazán akart neki összejön.
-Légyszi vakard meg!-fordult Wilbur felé.
-Mi? Fúj, dehogy!-hőkölt hátra a bátyám.-Inkább te!
-Meg van kötve a kezem, te szerencsétlen, és meghalok úgy viszket!-dörgölőzött a szék támlájába.
-Befejeznétek a gyerekeskedést?-szóltam rájuk.-Gyerünk Wilbur!
-Felejtsd el!-jelentette ki határozottan, a barátom meg továbbszenvedett.
-Én nem érhetek hozzá, szóval neked kell!-vázoltam a helyzetet.-Légyszíves már!
Csak a fejét rázta. Megfogtam a karját, és azzal kezdtem Eric hátát simogatni.
-Hát ez undorító...-nyújtogatta a nyelvét.
-Köszi.-hajtotta le fejét Eric az asztalra megkönnyebbülten, mire elmosolyodtam. Úgy szeretném megölelni...
-Ha befejezték.-köhintett a bíró.-Megkérném az ügyvéd urat, hogy fáradjon ki.
Wilbur teljesen elvesztette a fonalat, nagy pislogások közepette vánszorgott a tanúpadhoz.
Én továbbra is Ericet bámultam, aki szomorúan nézett maga elé. A két őrre tévedt tekintetem, félig meddig aludtak, bár nem is csodálom, én már halálra untam volna magam. Óvatosan megkocogtattam barátom vállát, mire rám emelte barna íriszét. Halványan elmosolyodott, majd felém nyújtotta kezeit. Nem értem el, mert az asztal másik felén ült, az meg már nagyon feltűnő, ha átülök. Nagy nehezen elkaptam a kisujját, és ki is csúszott az ujjaim közül. Olyan közel van, de mégis nagyon messze.
-Nincs sok hátra...-olvastam le szájáról.
Lehunytam a szemem, közben erősen arra koncentráltam, hogy ne ájuljak el. Nem bírnám ki, ha vissza kéne mennie.
-Nem, nem, nem!-zökkentett ki mindkettőnket e romantikus pillanatból Wilbur hangja.
-Akkor mivel bizonyítható, hogy nincs meg az aznapi videó felvétel?-a tulajdonos ügyvédje karba tett kezekkel méregette Ericet, miközben bátyám össze-vissza hadonászott.
-Egy biztos, ez a srác nem lophatta el! Ahogy a ruhát sem ő lopta el, kész! Punktum!
Teljesen lemaradtam mindenről, milyen felvételről van szó?
-Mióta nincs meg?-nézett a bíró Mr. Olahsson-ra.
-Akkor tűnt el, mikor nálunk járt utoljára ez a tolvaj!-mutatott a barátomra.
-Ember!-pattantam fel dühösen a helyemről.-Először is az anyja nem tanította meg, hogy nem mutogatunk? Másodszor, hogy meri tolvajnak nevezni, mikor semmit sem tett!
-Te ne szólj bele tökmag!-intett le.
-Tizennyolc éves leszek, ne tökmagozzon le engem!-kértem ki magamnak.
-Amikor a "barátod" volt ennyi akkor még csak 13 voltál, te törpe.-mondta.-Még szinte gyerek vagy! És különben is, mit akarsz te egy öt évvel idősebb sráctól?-Ökölbe szorítottam a kezem. Itt elegem lett. Közel járok ahhoz, hogy letépjem a fejét, de még tudok uralkodni magamon.
Elfajultak a dolgok. Már semmi sincs rendben. Eric lefejelte az asztal, mert azt hiszem tudta, mi is fog következni...
-Bűnös!-pattant fel az egyik esküdt, mire odakaptam a fejem.
Nem kellett volna előbb elvonulni és megvitatni a többiekkel, ez nem így van!
-Szerintem is!-állt fel egy másik.-Nincs bizonyíték ártatlanságára, ráadásul egy gyerekkel kavar, ami egy újabb bűncselekmény!
Most pedofíliával is megvádolják, na ne szórakozzanak velem...
-Egyértelműen az!-egyesével minden esküdt felállt, ezzel kifejezve: döntés született.
-Elég egyértelműnek tűnik a válasz.-szólalt meg a bíró.-Tehát a vádlott bűnös, a tárgyalást berekesztem!
-Mi??-kapkodtam levegő után. Ez nem lehet igaz...
Totál megsemmisülten álltam a terem közepén, mikor elkapták a vállam. Eric az összekötözött karjával ölre fogott engem, majd erősen magához szorított.
-Nem vehetik el tőlem!-kiabálta.
Hiába akartak minket szétválasztani, a srác nem hagyta. Nem fértek oda, hiszen szó szerint karjaiba zárt, innen pedig nehezen fogak engem kiszedni. De oldják meg, nem az én bajom... szeretném kihasználni az utolsó pillanatainkat...
-Szeretlek!-suttogtam.
-Nem fognak bezárni, nem vihetnek el,érted?-helyezte vállamra a fejét.
Patakokban folytak végig a könnyek az arcomon. Nem tehetik ezt velünk... nem...
-Elég!-ajtócsapódás kíséretében hallottam ezt hangot. Mindannyian odanéztünk, és a terem legvégén egy barna hajú, komoly arcú lány ácsorgott, akit még soha életemben nem láttam.
-Roxane!-kiáltott fel boldogan Eric.
Tehát létezik...
-Én vagyok, és nagyon sajnálom!-lépett közelebb hozzánk.-Iszonyú nagy bajt csináltam, de kérem hadd magyarázzak meg mindent, mielőtt bezárnák őt!
-Te soha nem dolgoztál nekem!-jelentette ki a bolt tulajdonosa.
-Én nem, de a nővérem igen!-mondta Roxi.-Csak szerettem volna találkozni Erickel, mert szeretem, nagy rajongója vagyok! A testvérem pedig elmondta, hogy szokta őt látni meg a táncosát... és én is akartam, szóval egy napig én dolgoztam helyette, hiszen tudtam, hogy Alex az új szállítmány miatt már hajnalban ott lesz, hátha Ericet is magával hozza. Nem tévedtem, ott voltak. Aztán láttam, ahogy a táncos elviharzik a srác ruháival. Csak segíteni akartam neki! Nem volt pénze, ezért megkértem, hogy jöjjön vissza egy hét múlva, de... teljesen kiment a fejemből. Aznap a pláza előtt akartam várni, miszerint megkapom a pénzt, aztán lepasszolom a nővéremnek, aki berakja a kasszába, probléma megoldva! Viszont mindent elrontottam, nagyon-nagyon sajnálom! Azt is, hogy csak most jöttem, eddig nem tudtam róla, mi folyik itt, de amint tudomást szereztem róla, azonnal idejöttem tisztázni a dolgokat. Eric nem bűnös!-jelentette ki a lány végül.
Éreztem, ahogy barátom megkönnyebbülten sóhajt egyet. Végignéztem az ittlévőkön, mindenki gondolkodott. Roxane a szája szélét harapdálva figyelt minket. Az a helyzet, hogy nem vagy dühös, csak csodálom bátorságát, mert én lehet elbújtam volna egy sötét pincében és többet nem is láttak volna.
-Akkor azt hiszem...-törte meg a csendet a bíró.-Megállapíthatjuk, hogy Eric Saade nem bűnös.-fordult a döntéshozók felé, akik bólogatni kezdtek.
Összenéztünk egy pillanatra a sráccal, aki ugyanúgy mosolygott, mint én.
-Nem bűnös.-rázta a fejét minden esküdt.
-Akkor kijelentem, hogy az alperest felmentjük a vádak alól, szabadon távozhat!-csapott egyet kalapácsával az asztalra a bíró, meghozva döntését, én meg Eric nyakába ugrottam, ő pedig nem győzött örömében csókolgatni.
-Úristen!-töröltem le könnyeimet, amíg Ericről leszedték a bilincseket. Aztán mikor végérvényesen is szabad volt, felkapott és megpörgetett, tisztára olyanok voltunk, mint valami romantikus filmben...
Amint a barátom eleresztett, odaszaladtam ehhez a Roxi nevezetű lányhoz, és megöleltem. Kicsit váratlanul érte ez a hirtelen nagy szeretet...
-Köszönöm.-suttogtam fülébe.
-Nem haragszol?-kérdezte bátortalanul.
-Nem...-ráztam meg a fejemet.-Nagy bátor vagy, hogy eljöttél ide, és elmondtad az igazat. Megmentettél minket!
-Köszönjük Roxi...-lépett oda mellénk Eric, majd ő is átölelte a lányt. A rajongó ekkor feléledt benne, mert majdnem sírva fakadt a boldogságtól.
Ekkor Mr. Olahsson is odajött hozzánk.
-Elnézést az alaptalan vádakért...-sóhajtotta.
-Semmi gond.-vonta meg a vállát Eric, és kezet nyújtott neki. Borítsunk fátylat a múltra...
-Egy valamit árulj el nekem.-fordult megmentőnk felé.-Ki a nővéred?
-Emilia Navy.-suttogta.
-Mondd meg neki, hogy keressen új munkát.-közölte, mire elnevettünk magunkat.-Mi van, ezt most komolyan mondtam!-kapkodta köztünk a fejét, de mi csak nevettünk, úgymint régen, együtt, Eric és én...
Jó érzés volt újra boldognak lenni... Vele!

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Végre van egy kis időm, szóval írok! :)

    Ó Istenem.. Az elején nagyon sajnáltam Ericet. Persze eddig is sajnáltam, de most a legjobban! Szörnyű lehetett (végre múlt időben!:D) neki egyedül, bezárva lenni. Én annyit sem bírtam volna ki mint ő..:/ És a kérdését megválaszolva: Igen, csak Ti vagytok ilyen őrült módon szerelmesek egymásba! ;)
    Na és a sajtó.. -.-" Nem igaz hogy nem lehet egyszer az életben békén hagyni Wandáékat! Agyrém, komolyan! Lili egyszóval jellemezte az újságírókat: Bunkók. Az esküdtekre volt még egy ennél is szebb szava.. Inkább nem írom le! :D
    Eric mint pedofil?! Na ne..! Oké, tegyük fel hogy az. De ha kimennek az utcára, Nála rendesebb, helyesebb, viccesebb és megértőbb "pedofilt" nem fognak találni! xdxd
    És Roxi vééégre feltűnik! Nagyon komálom a csajt! Az időérzéke épphogy érinti az 1-est! :D Már gyártottam magamban a szebbnél szebb szinonimákat a 'Nem igaz!' kifejezésre, amikor betoppan. Hát akkor egy egész hegy esett le a szívemről! :D
    Röviden: Imádtam ezt a fejezetet!*-*
    Várom a kövit! ;)
    Puszi: Vivi

    VálaszTörlés