8.rész - Bekavar a táncoslábú

Sziasztok! :D

Ezer bocsánat, amiért késtem :/

Csak tudjátok kilencedikesként nem egyszerű, főleg, hogy egész héten az avatóra készültünk és nem volt időm írni. De túl estem rajta, itt vagyok! :D

Egyébként kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy az előző fejezethez alig kaptam visszajelzést. :\

A komikat azt már megszoktam, hogy egy, max kettő van, de a "Tetszik" - "Nem tetszik" gombokat többen szokták kipipálni. Na mindegy! :)

Nem húzom az időt. :P itt a folytatás!

Remélem tetszeni fog, jó olvasást! ;D

Pusz. Anna Love ♥

/Eric/

Sziszegve fordultam át a másik oldalamra, ahol összetalálkozott a tekintetem Majáéval.
-Jó reggelt.-köszönt.
-Neked is...-felültem a kemény földön. Fáj a hátam, már csak ez hiányzott.
Az óránkra néztem, ami hét óra 28-at mutatott. Még két és fél órát kell kibírnom, aztán szabad vagyok, végérvényesen. Nagyon nehezen feltápászkodtam, és a táskáért nyúltam, amit Wanda itt hagyott nekünk. Pár szendvics volt benne meg üdítő. Felbontottam egy doboz almalét, majd az egészet megittam. Közben a lány tükör nélkül próbált szépítkezni, de végül feladta.
-Te Eric...-szólalt meg hirtelen, mikor beleharaptam a szendvicsembe. Ráemeltem tekintetem, miközben ő a metró felé nézett.-Nem jött a 7.31-es.-suttogta, mire kiesett a kezemből a kaja.
-Azonnal tűnjünk el innen!-pattantam fel, Maja pedig megragadta a táskát és rohanni kezdtünk. Bármerre, csak ki innen...

/Wanda/

Felvettem a kabátom, bekészítettem a szatyrot, amiben Ericék cuccai voltak. Pár rongyos ruhadarab meg pokróc, amíg kihozom őket.
Még körülnéztem a házban, hogy mindent gondosan bezártam-e. Nem akarom, hogy bárki is bejöjjön ide. Idegeneket többet nem engedek be!
Sophie-t elküldtem. Molly és Danny viszont szívesen befogadták, hiszen megbíztam őket, hogy figyeljék minden lépését, mert nekem nagyon gyanús. Úgy ahogy a szomszédunk Amanda, aki minden nap itt tanyázott a román lánnyal és a kertészünkkel egyetemben. Egyszerűen elegem lett.
Már éppen bezártam volna az ajtót, mikor megcsörrent a telefon. Unott szemforgatások közepett mentem a konyhába, és felvettem a készüléket.
-Igen, tessék?-kérdeztem kicsit ingerülten.
-Wanda Love?-köszöntött egy ismeretlen hang, mire egy pillanatra úgy megijedtem, hogy elfelejtettem válaszolni. Ám a telefonáló nem zavartatta magát, folytatta:
-Haladéktalanul jöjjön be a fegyházba.-lesütöttem a szemeimet. Mi?
-Azonnal ott vagyok!-feleltem, majd lecsaptam a kagylót.
Minden lehetséges eset megfordult a fejemben: észrevették, hogy Ericék megszöktek, elkapták őket? Kérem szépen, csak azt ne!
Eldobtam mindent, és rohantam egész a börtön kapujáig. Nincs olyan messze tőlünk, de akkor is elfáradtam. Lihegve léptem át a küszöböt, ahol nem a kedves portás srác ült... hanem maga az igazgató.
Egy kövér, kopasz öregember támasztotta az asztalt odabent. Amint meglátott, egyből felismert. Arcáról le tudtam olvasni, hogy most komoly baj van.
-Jöjjön velem!-biccentett a fejével, és megindult, oldalán két aprócska testőrével. Követtem őket. Egy darabig ismerős volt a hely, mert mikor legutóbb itt jártam, az emberke a portán erre hozott. Megállítottak egy rács előtt. Pár ember fém detektorral esett nekem, én pedig felismertem ezt a helyet: mintha egy filmben lennék...
Nem találtak semmit rajtam, így beengedtek a helyiségbe, ahol aggódó családtagok, barátok telefonon keresztül beszélgettek a rabokkal, közben pedig egy üvegen át láthatták egymást.
Megpillantottam egy ismerős arcot, és helyet foglaltam, majd egyszerre vettük le a kagylót a készülékről.
-Mit keresel itt?-kérdeztem hitetlenül.
-Elkaptak minket.-felelte ingerülten Maja.
-Eric hol van?-érdeklődtem.
-A zárkában.-közölte, mire elkerekedett a szeme.-Mert megtudta, hogy ki köpött be minket.
-Te meg miről beszélsz?-ráztam értetlenül a fejem.-Beköptek?
-A barátod azt üzeni, hogy mondd meg a drágalátos haverodnak, hogy menjen a jó büdös francba! És még sokkal enyhébb kifejezést használtam, mint Eric...
-Tessék?-szorítottam ökölbe a kezem.-Mégis hogyan?
-Épp ez az! Nekem fogalmam sincs ki ez a kölyök, de elcseszett mindent, szóval ne akarjon egy sötét sikátorban találkozni velem! De Eric nem jött rá, honnan tudott ez a kis szemétláda a szökésről... dührohamot kapott, ezért bezárták.
Már megint... Mostanában Eric nagyon feszült, állandóan idegbeteg. Nem tudok vele mit csinálni! Muszáj lenne beszélnem vele, ki kell hogy engedjék, csak egy 5 percre! Le kell nyugtatnom, vagy szétszedi a zárkát.
-Látnom kell...-suttogtam.
-Kizárt!-rázta a fejét Maja.-Őrzik kintről, és ilyenkor nem fogadhat senkit! Volt, akit egyszer 63 napra hagytak bent, senki nem látogathatta. Ez volt a büntetése. Azon csodálkozom, hogy én az eredeti helyemen maradhattam. Ugyanis megszöktünk, ami eleve törvényszegés.
-A múltkor is kaptam engedélyt a találkozásra, szóval most is fogok.-kacsintottam, majd intettem egyet barátnőmnek...

-Mi az, hogy nem?!-kérdeztem felháborodottan.
-Nem mehet be Saade-hoz!-közölte az őr.-Mi nem volt ezen érthető?
Ökölbe szorítottam a kezem. Ne dühítsen fel engem, mert akkor nagyon nem leszünk jóban! Ha pedig két idegbeteg dühöngését szeretné látni, keresgéljen a youtube-on!
-Az, hogy múltkor bemehettem most meg nem!-feleltem ingerülten.
-Akkor nem egy szökevény volt a pasija!-fonta össze karjait.
Szökevény... Remek. Eric Szökevény Saade, mi jöhet még?
-Rendben.-suttogtam feszülten, majd sarkon fordultam. Ha ő nem enged be magamtól megyek...

/Eric/

Fejemet a hátradöntöttem, minek következtében bevertem a falba. Nem igazán érdekelt, ennél sokkal nagyobb problémával álltam szemben. A négy fal között, ahol még ágy sincs kell túlélnem 2 évet. Talán lesznek olyan rendesek, és másfél év múlva kiengednek innen.
Amellett, hogy az agyam folyamatosan azon kattogott: hogyan szabaduljak ki, Wandán járt az eszem. Aki éppen a sötét metróban keres minket, de nem vagyunk ott. Miért is nem? Ja, igen!
Fogalmam sincs, hogy jött rá... ezért is vagyok dühös. Honnan a fenéből tudott a rejtekhelyünkről? Aztán beköpött. Természetesen Peter Summerről van szó, ha valakinek ez eddig nem esett volna le...

Óvatosan kidugtam a fejemet. Mindenhol rendőrök, itt is.
-Bekerítettek!-suttogtam.
-Valami kiút csak van!-mondta Maja.-Nem tudunk átjutni a túloldalra?-kérdezte.
Megint kilestem. Azt várták, hogy megjelenjünk, mert a másik irányból már elindultak értünk. Egy-két ember mindig odakapta a fejét az alagút szájához, így semmi esély a menekülésre.
-Egy próbát megér!-fordultam hátra a lányhoz, aki bólintott. Lekuporodtam a sínek közé, és hiába rázott meg háromszor is az áram, megfeküdtem bele valamibe, nem törődtem vele, kúszni kezdtem. Mögöttem Maja. Fájt a mellkasom, sőt fent is akadtam egyszer. Ekkor adtam fel, és a falhoz másztam pihenni.
-Mit művelsz?-nézett rám hitetlenül a lány, miközben összeszorított fogakkal lopva felnézett.
-Nem bírom.-fogtam a mellkasom, ami egyre jobban fájt.
-Gyere, már a felénél vagyunk!-nyújtotta a kezét Maja.-Ötven méter és szabadság! Kijutunk, mehetsz haza Wandához! Kérlek, tarts ki még egy kicsit!

Végighúztam az ujjamat kezeslábasomon. Alatta egy mély vágás, amit akkor sikerült szereznem, az első mozdulattal, hogy a földre feküdtem. Ekkor már éreztem, hogy ennek a játéknak itt és most vége szakad.

Kinyújtottam a karomat, és belekapaszkodtam barátomba, aki megpróbált maga után húzni. Aztán mindketten felkaptuk a fejünket:
-Hé, itt vannak!-világított ránk egy zseblámpával az egyik rendőr. Egyre többen jelentek meg odafent. Vettem egy mély levegőt, közben pedig erőt vettem magamon...
-Futás!-kiáltottam, Maja még fel sem fogta mit művelek, úgy rángattam magam után.
-Eric, lassíts már!-kapaszkodott belém a lány.-Illetve mégse.-nézett hátra. Mögöttünk a lassabb reakcióidejű biztonságiak loholtak. Hamar lehagytuk őket, úgy tűnik le kéne szokniuk a fánk zabálásról. Levegőt sem kaptam rendesen, de szedtem a lábam.
Elértünk a következő megállóhoz, ahol pedig az egész menekülési tervünk befuccsolt. Vagy 20-an szegezték ránk a pisztolyukat. Legutóbb az Időutazás koncertemen voltam hasonló szituációban, a Killed By A Cop előadásakor, de azok vízipisztolyok voltak...
-Vége.-suttogtam.
-Ne csináld már Eric!-sziszegte Maja.-Meg tudunk lógni!
-De én öregkoromban, Wanda mellett szeretnék meghalni.-fordultam felé, majd feltett kezekkel megindultam a biztosurak felé, akik vették a lapot; megbilincseltek.
Ekkor egy ismerős lépett elém. Tekintetemet Fredre emeltem, aki eléggé csalódottan fürkészett. Bízott bennem, annak ellenére, hogy én milyen köcsög voltam vele. Megszorította a hátrakötött kezeimet, és elindultunk kifelé a metró megállóból. Visszapillantva még utoljára láttam bűntársamat, aki éppen összeszorított fogakkal tűrte, hogy csuklójára csatolják a karpereceket...
A legrosszabb az egészben az volt, hogy odafent rengetegen fogadtak: újságírók, tévériporterek, rajongók. Ismerős arcok is előbukkantak a tömegben, például a szomszédunké, Sophié, a cseh felszolgáló lányé... nagyon sokan voltak, közülünk pedig egyetlen valaki képén ült elégedett mosoly. Felismertem, annak ellenére, hogy mindössze egyszer találkoztunk.
-Most megvagy!-olvastam le a szájáról.
Elöntött a méreg. Nagyon, de nagyon aljas dolog volt. Képes volt beköpni minket? Mégis honnan tudta, hogy itt vagyunk?
Egyet biztosan tudtam: Wanda miatt van az egész...

Ha nem ismeri meg ezt a szemétládát, most szabadok lennénk. De nem.
Csak tudnám, miért jó neki ez? Amíg börtönben vagyok, elcsábítaná a barátnőmet? Nem most jöttem ám le a falvédőről, mindennel tisztában vagyok. Csak egyszerűen elborul az agyam ez ilyen emberektől. Drága Peter, ezt nagyon bebuktad, mert én nagyon bízom Wandában! Lassan 2 éve lesz, hogy megismertem, olyan sok mindenen mentünk együtt keresztül, nem fog minket elszakítani egymástól!
-Eric!-hallottam egy hangot a hátam mögül. Megráztam a fejem: csak képzelődök.
-Két hét bezártság és hallucinálok, remek!-tártam szét a karjaimat.
-Nem hallucinálsz, te tökfej!-ütött a vállamra a valaki, nekem meg elkerekedett a szemem. Lassan megfordultam, majd bökdösni kezdtem a mögöttem álló lányt.
-Eric, fejezd már be!-csapta le a kezem dühösen, mire megöleltem.
Wanda nyakam köré tekerte kezeit, miközben magamhoz szorítottam. Percekig álltunk így. Üres volt a fejem, pedig annyi kérdés felmerülhetett volna bennem: hogy kerül ide? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Egyáltalán beengedték?
-Mondj már valamit...-suttogtam, mire eltolt magától.
-Valami...-mondta vigyorogva, én meg a homlokomra csaptam. Nagyon vicces, haha.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem.
-Okos vagyok.-vonta meg vállát.-Túljártam a hülye őrök eszén. Olyan jó ez a fegyház, konkrétan ketten szöktek ki, én beszöktem.
-De ez egy teljesen zárt szoba!-néztem körbe hitetlenül. Még ablak sincs rajta! Ha nem végzek magammal idebent, ők tesznek róla.
-Van szellőző, okoska!-biccentett a fejével a sarok felé.
-Vigyél ki innen!-kulcsoltam rá ujjaimat az övére elkeseredetten.-Wanda, én itt meg fogok bolondulni!
-Nem vihetlek ki, mert engem is lecsuknak!-rázta a fejét.
-Legalább nem lennék egyedül...-mondtam szomorúan.
A lány halványan elmosolyodott, és végighúzta kezét az arcomon. Sóhajtottam egy nagyot.
-Intéztem ügyvédet, úgyhogy hamarosan kihozlak!-kacsintott.
Végre egy jó hír! Köszönöm!
Leültem a földre, barátnőm pedig elindult a kijárat felé.De egy pillanatra még visszanézett.
-Megyek, letépem Peter fejét.-közölte, én meg csak bólintottam. Megérdemli. Kezdhet félni, mert ez a lány nagyon durva tud lenni, szóval... Legalább megtapasztalja kivel van dolga!

/Peter/

-Szép volt srácok!-adtam pacsit az egyik tanítványomnak.-Ne feledjétek, gyakorlás,gyakorlás! Mert hamarosan verseny van!
Nagy üdvrivalgásban törtek ki. Igen, pár nap múlva utaznak Belgiumba az egyik legnagyobb európai táncversenyre. Én sajnos nem mehetek velük, de nagyon szurkolok!
Egyedül maradtam bent, ilyenkor általában gyorsan átöltözöm és rohanok haza. Kifáraszt ez az egy óra, de a csapatnak kell a segítség.
-Peter!-hallottam egy ismerős hangot, amitől úgy megijedtem, hogy hanyatt estem a saját lábamban. Nem volt valami nyugodt az illető hangja, ezért is kaptam frászt.
Wanda lassú léptekkel indult meg felém. Szememmel minden mozdulatát követtem. Letérdelt elém, és mellkasomra tette a kezét.
-Áruld el kérlek...-húzta végig kezét felső testemen, egészen az államig.
Teljesen leblokkoltam: mi történt, most meggondolta magát? Már kiült arcomra az önelégült vigyor, amit utána a lány le is törölt róla.
-Miért vagy egy ekkora szemétláda?-vágott erősen pofon.
-Au...-ráztam meg a fejem.-Most mi bajod van?-kérdeztem értetlenül.
-Tudod mi bajom van!-állt fel.-Hogy volt képed visszaküldeni Ericet a börtönbe?
-Egy bűnöző, ott a helye!-világosítottam fel. Ne mondjátok, hogy nincs igazam!-Tudtam, hogy valami nem stimmel, ezért meg kellett tudnom, miben sántikál.-magyaráztam.
-Mi? Te lekövettél engem?-hitetlenkedett Wanda.
-Igen, de csak a te érdekedben! Nem tesz jót neked, ha ilyen emberek társaságát keresed!-mondtam.
-Ki vagy te, hogy ebbe beleszólj?
-Csak gondoltam megvédelek...-tártam szét a karjaimat.
-Kösz, most elintézted, hogy rohadt nagy bajban vagyunk! Ericet ki kell hoznom onnan, érted? Ő nem oda való, belepusztul!
Aha, gondolom. Ellop valamit, aztán börtönbe kerül, de nem az ő hibája! Még véletlenül sem! Különben is, maradjon ki a dologból, mert Wanda nekem kell!
-Egy aljas dög vagy!-közölte összehúzott szemekkel.
-Köszönöm a bókot!-biccentettem.-Befejezted?
Ökölbe szorította a kezét, azt hiszem most borult el az agya. De a csajok sokkal érdekesebbek számomra, ha dühösek és nekem ez tetszik...
-Ennek még nincs vége!-tartotta fel fenyegetően mutatóujját.-Kihozom onnan Ericet, aztán keresd fel René Belyzelt, majd ő megmondja mi vár rád!
Ezekkel a szavakkal hagyott ott. Hm. Tetszik, hogy mérges rám. Végül is egész jól sült el a dolog, majd meglátom mi lesz belőle. Úgyhogy készüljetek, mert én ezt nem hagyom annyiban...