13.rész - A pizsiparti

Sziasztok! :D

Szóval most már mindent tudtok... illetve majdnem mindent.

Mert a 4.évad lényegét csak a 3.évad után tehetem ki, mert akkor elrontom a meglepetést, hiszen lesz valami, ami miatt ez az egész kialakul. Szóval összekapcsolódik a 2 évad. :)

A Romeo-t pedig rögtön az évad után kezdem írni. Ezt az évadot szintén 26-27 részesnek szánom. Szóval nem kell sokat várni, hogy kiderüljön... :D

De nem húzom az időt. :)

Jó olvasást! Jó hosszú fejezetet kreáltam nektek... :D

Puszi: Anna Love ♥
u.i.: a kérdőívvel kapcsolatban majd még kellenétek nekem, már 13 őrült fan van, de van, aki ugyanazt a sztárt jelölte meg karakternek vagy ugyanazt az országot és az fontos lenne, hogy különbözőek legyenek az országok és hát persze a sztárok is... :)

 

-Szia!-intettem a tükörből a mögöttem álló lánynak, akit ismertem valahonnan, csak fogalmam sincs honnan. Megfordultam, hogy jobban szemügyre vehessem őt. A lány mosolyogva megölelt, amitől kicsit megszeppentem. Ki ez és miért ölelget engem? A háta mögött megláttam szemet, egy mosollyal az arcán támasztotta az ajtófélfát.

-Meg se ismered a barátnődet?-kérdezte.

A barátnőmet? Itt felszaladt a szemöldököm. Eltoltam magamtól és a szemébe néztem. A felismeréstől levegőt is elfelejtettem venni...

-Maja?-suttogtam.

-Emily Sun.-nyújtott kezet, mire bólintottam.

-Hogy kerülsz ide?-érdeklődtem.

Maja, vagyis Emily vigyorogva fordult védelmezőm felé, aki nevetve megrázta a fejét.

-Ne tudd meg mennyi gondunk volt vele...

Maja elmesélte, hogy még aznap, mikor eljöttünk, közölte Alexis-szel, hogy ő velem akar jönni. De a védelmezője visszautasított kérését. Miután pár óra alatt kidühöngte magát, szerinte nagyszerű ötletet talált ki. Az elnök családja még mindig értelmetlenül állt az események előtt, nem volt őket nehéz megtalálni, hiszen abban a kis parkban vitatták meg ezt, ahol Majával először találkoztunk. Kiállt eléjük és elmondta ki ő valójában és mit keres ott... Egy újabb olyan dolgot sózott rájuk, amire órák alatt fognak majd rájönni, de addigra már a lány, aki mindezt mondta, eltűnt. 

Pontosabban éppen úton volt, Brazíliába. Nem tudom, hogy gondolta azt, hogy majd egyből Észtországba fogják hozni, de ekkor befejezte a mesélést:

-És ezt mindenhol megcsináltam, ahova vittek. Alexis felmondott, így kerültem Samhez, aki már nem helyezett sehova, félt, hogy kikészítem, szóval itt vagyok!

-Az, hogy "félt" túl erős szó!-mentegetőzött Sam.

Nem érdekelt, mint mondanak, a következő pillanatban örömkönnyeket hullajtva Emily nyakába borultam. Amikor Kínában voltunk, nem nagyon szerettem, de most megmutatta, hogy érdemes a szeretetre. Boldog voltam, hogy van itt valaki, akit ismerek, akiben bízhatok és aki (ezek szerint) egy igaz barátom. Az, hogy képes volt a félvilágot végigjárni, csak azért, hogy megtaláljon engem!
-Jól van, jól van, nyugi...-tolt el magától nevetve, nekem pedig még mindig könnyezett a szemem. Láthatta rajtam, milyen boldog lettem attól, hogy megjelent és mosolyogva összekócolta a hajam. Nevetve forgattam a szemem és megigazítottam, ismét hosszú, fekete tincseimet. Jó, nem az eredetiek, ez még csak paróka, de amint visszanő, már egyszerűbb lesz az életem.
-Akkor most!-tapsolt egyet Emily.-Elmegyünk shoppingolni!
Nem sok kedvem volt hozzá, de kivételesen szívesen elmentem volna a lánnyal, akár a világvégére is.
-Azt hiszem ez nem jó ötlet!-szólalt meg Sam.-Tudjátok Getter híres!-bólogatott, mire elhúztam a számat.
Ennyit a jó kis vásárlásokról és sétálgatásokról.
-Másrészt meg... Próba, próba és próba!-mondta.-Tudod nemsokára fellépsz az eurovízión!
Már épp válaszolni akartam, de Emily meg előzőt:
-Persze, hogy tudja, de kell egy kis kikapcsolódás!-fogta meg a kezem és próbált kiráncigálni az öltözőből. Sam a másik karom után kapott, ő pedig visszafelé húzott. Így rángattak pár percig, aztán feladtam és egyszerűen kicsavartam a kezem.
-Figyelj Emily! Ez most tényleg nagyon fontos...-mondtam komolyan.-De este! Este gyere át hozzám, egy pizsipartira! Tök jó buli lesz!
A lány megvonta a vállát. Azt hiszem ezt vehetem igennek...
-Khm.-kopogtatott valaki az ajtón, mire mindhárman odafordultunk. Az ajtóban a koreográfusunk állt és az órájának számlapját kopogtatta. Elhúztam a számat, mert tudtam ez mit jelent. Intettem Samnek és Majának, majd követtem a férfit. Egyre közeledik az a dátum, amitől nagyon félek. Még van 1 hónapom itt, aztán mehetünk Londonba. Még rengeteget próbáltunk, majd este hétkor hullafáradtan feküdtem végig a színpadon.
-Rendben, mára elég lesz! Holnap folytatjuk!-mondta az operatőr, a táncosok otthagytak, a fények leoltódtak.
Egyedül feküdtem a sötét színpadon és bámultam a nagy semmibe.
-Mi lehet Erickel?-kérdeztem, leginkább magamtól. Most ez az egy dolog érdekelt. Lehunytam a szememet és amikor újra kinyitottam, Eric feküdt mellettem a színpadon.
-Szia...-köszönt, miközben ő is a plafont fürkészte.
-Szia.-suttogtam.-Most csak képzelődök ugye?-kérdeztem félénken.
-Sajnos igen, pontosabban álmodsz.-felelte a srác.-Hiányzol!
-Te is nagyon...
A fejemet oldalra döntöttem, ahol Mr. Popular díjnyertes mosolyával találtam magamat szembe. Nagyot sóhajtottam, mire megsimította a fejemet. Láttam az arcán, hogy mondani akar valamit, bár ez csak egy álom, szóval nem tudom mi újat tud még mondani.
-Wanda, nem szabad elmenned az eurovízióra...-suttogta, ezen én nagyon meglepődtem. Már rá akartam kérdezni, de nem hagyott szóhoz jutni.-Ne kérdezd miért. Egyszerűen tudom, hogy az a pár hét szörnyen rossz lesz számodra, Wanda!-ült fel.-Az életeddel fizethetsz érte!
-Micsoda, miről beszélsz?-tápászkodtam fel.-Eric, ezt honnan veszed?
De választ már nem kaptam. A srác egyszer csak köddé vált, én pedig egyedül ültem továbbra is a színpadon.
Néztem a popsztár hűlt helyét, mikor hatalmas tapsvihart hallottam. A reflektorok hirtelen kigyulladtak, a szememet eltakartam, majdnem kiégették a szemem. Lenéztem a közönségre, ahol rengetegen állva tapsoltak.
-Hölgyeim és uraim...-hallottam az operatőr hangját.-A színpadon Getter Jaani!
Körbenéztem, aztán megdörzsöltem a szemem, mert nem értettem mi folyik itt. Amikor újra felnéztem a már nem én álltam a színpadon. A nézőtéren ültem, mindenki suttogott a mellette ülőnek, és várták, hogy legyen végre valami. Értetlenül kapkodtam a fejem, mikor az egyik oldalon megláttam Markot...
Nem hittem a szememnek. Azonnal felpattantam és követtem. Ismerős volt ez a hely, nem először jártam itt.
-Úristen, jól vagy?-hallottam egy aggódó, de kedves hangot a következő sarokról. Óvatosan kilestem és megláttam Ericet, ahogy éppen Markot fürkészi. Pár percig legyezgette előtte a kezét, de hiába. A srác csak feküdt a karjaimban.
-Basszus...-nézett az órájára a srác és a fejét dörzsölgette. Biztos beütötte, mikor összeütköztek. Hirtelen felkapta Markot és megindult felém. Annyira megijedtem, hogy nem bírtam megmozdulni, de srác egy szó nélkül ment el mellettem és a következő ajtón bement. Az agyam azt parancsolta állj, de a lábaim maguktól indultak meg utána. Amikor odaértem, éppen a haját igazgatta, Mark pedig a kanapén feküdt, eszméletlenül.
-Jól van Eric...-támaszkodott az asztalkára a srác és belenézett a tükörbe.-Ne legyél ideges, most nem vagy fellépő! Az egy éve volt... És nyertél, akár mennyire is voltál ideges!-beszélt magához.-Egy éve... Ez durva. Vajon egy év múlva mit fogok csinálni?
-Eric, színpadra!-hallottam egy hangot a bemondóból.
A popsztár nagyot sóhajtott és kiment az öltözőjéből. Én pedig beléptem. Nagyon ismerős volt a hely, hiszen már nem először jártam itt. A tükörhöz léptem, ahol az előbb Eric a tükörképével diskurált. Nagy döbbenetemre nem magamat láttam a tükörben...
-Eric?-kérdeztem az alaktól, aki visszanézett rám.
-Egy éve...-suttogta, majd hirtelen eltűnt.
Értetlenül álltam a szoba közepén. Egy éve? Aztán, mikor az órámra néztem megértettem mindent....

-Úristen!-kiáltottam fel, majd felültem.
-Jézusom, azért nem kell halálra rémíteni!-sipákolt Emily.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem, majd körbenéztem és döbbenten meredtem a lányra.-Én mit keresek itt?
Már nem a színpadon voltam, ahol minden elkezdődött. A lakásomban voltunk... Az ágyamon feküdtem, barátnőm pedig mellettem ült.
-Hazahoztalak!-vonta meg a vállát.-Annyira kimerültél, hogy már nem bírtál hazajönni. Elaludtál a színpadon...
Csak az rémlett, hogy lefeküdtem és aztán megjelent Eric és azt a sok furcsa dolgot mondta. Azt hiszem az mind az álom része volt.
-Jól vagy?-fürkészte a tekintetem Emily.
Határozottan bólintottam, majd eszembe jutott az álmom és akkor jöttem rá, hogy túl gyorsan válaszoltam.
-Hol egy naptár?-álltam fel az ágyról és esze-veszetten keresgélni kezdtem egy kalendáriumot.
-Wanda, állj le!-kapta el a kezem a barátnőm.-Mi bajod van?
-Csak kérek egy naptárt!-mondtam és kirántottam a kezem szorításából. A lány bólintott és kezembe nyomta a telefonom, hogy keressek azon naptárat.
Március 11. -ezt a dátumot mutatta a telefonom. Amit aztán ki is ejtettem a kezemből.
-Wanda!-hallottam valahonnan nagyon távolról Emily hangját, mert mindent elnyomott a fülemben dobogó vér zaja.
-Miért?-temettem az arcomat a tenyerembe.-Miért pont most?
-Mi van, miről beszélsz?-értetlenkedett Emily.
-Holnap...-suttogtam könnyes szemmel és a kezébe nyomtam a mobilt.
-Március 12, és?-tárta szét a karját a barátnőm.-Mondd már, ne legyél ilyen titokzatos!
Nem is értem, ezt a dátumot hogy felejthettem el. Életem legszebb napja volt, amikor...
-Először találkoztam Erickel...-mondtam ki egy szuszra.-Erickel, aki most nincs itt, nem beszélhetek vele, nem tudom azt mondani neki, hogy szeretem, pont az évfordulónk napján.
Ezért volt ez a titokzatos álom... Ezt sugallta a tudatalattim.
-Nyugi!-simította meg a vállam barátnőm.-Szeretnél beszélni Erickel? Mert akkor intézkedek Samnél, most már nem mernek nekem ellent mondani!
Erre a kijelentésére elnevettem magam. Rendes tőle, hogy így próbál vigasztalni. De megráztam a fejem.
-Jobb, ha nem beszélek vele, azt hiszem...-folyt végig egy könnycsepp az arcomon, de úgy érzem ez a helyes. Nem beszélhetek vele, mert a tanúvédelem nem engedi.
Emily bólintott, majd a táskájáért szaladt. Kutatni kezdett benne, majd előhúzott valamit belőle.
-Akkor bocsi, akartam valami ajándékot hozni... És gondoltam ennek örülnél, ha azt hiszem csak lelombozlak vele.-nyújtott át egy fura alakú csomagot.
-Mi ez?-forgattam értetlenül.
-Nyisd ki!-mondta.
Feltéptem a csomagolást és először nem hittem el, amit látok. Lerántottam a maradék csomagoló papírt és magamhoz szorítottam a világ legszebb ajándékát. Most viszont a boldogságtól kezdett könnyezni a szemem. Magasra felemeltem a plüssbabát, amit most kaptam. A piros kabátja, alatta fekete póló, szürke gatyája, piros cipője, barna haja és szemei...
-Köszönöm!-borultam a lány nyakába és aztán újra magamhoz szorítottam a babát. Az Eric babát...
Ilyen szép ajándékot azt hiszem még senki nem adott nekem!
-Na, öltözz pizsibe!-állt fel a lány és hozzám vágott egy pizsama felsőt.
-Most csak viccelsz, ugye?-nevettem, mikor megláttam a pólót, amiről egy Eric mosolygott visszarám.
-Öltözz ki!-nevetett.
Bólintottam és pár perc múlva már Ericesen feküdtem az ágyamban és nyomkodtam a laptopom. Kíváncsi voltam az idei indulókra, szóval böngészni kezdtem az eurovízió oldalát.
-Te mit csinálsz?-néztem érdeklődve Emily felé, aki a számítógép előtt ült és valakivel beszélgetett.
-Randomchat...-mondta és össze-vissza kattintgatott.
Megvontam a vállam, értettem miről van szó, de nem igazán értettem mi a jó benne...
Volt pár unalmas induló is, közben míg azokat néztem, érdekes tornamozdulatokat végeztem az ágyon unalmamban. Aztán barátnőm felkiáltásánál egy hangos MICSODA? sikollyal estem a földre:
-Eric Saade!