1.rész - Rosszkor rossz helyen...

Sziasztok!!!

Visszajöttem végre... Megírtam a felvételit és mostantól csak az írás!

Remélem az olvasóim is visszatérnek velem együtt... (most hogy vége a szenvedésnek) :)

Huha, akkor nem húzom az időt!
Remélem tetszeni fog az első rész! :) Nem lett valami hosszú, de hát... érdekes! ;)

Jó olvasást!

Puszi: Anna Love ♥

-Megígérem sietek haza!-adtam egy puszit Eric fejére. A popsztár mosolyogva köszönt el tőlem, én pedig kiléptem a házból. Összehúztam magamon a kabátot, Svédországban ilyenkor már megközelíti a fagypontot a hőmérséklet. Menet közben sok minden kavargott a fejemben: főként Eric. Sajnálom szegényt, még mindig nem gyógyult meg, pedig a balesete már közel 2 hónapja volt... Már mankó nélkül elbiceg a konyhába és vissza, de nem akarom, hogy sokat erőltesse a lábát. Kicsit durcis volt, mikor közöltem: nem jöhet velem. Pénteken mindig együtt mentünk vásárolgatni, ez a múlt hétig nem is volt probléma, mert a mankó segítségével, lassan, de megoldottuk. Most, hogy visszavették tőle, márcsak a lábán közlekedhet, ezért nem jöhetett ma velem. Ennek én sem örültem kifejezetten, csak ne lett volna az a baleset... Nem is akarom emlékeztetni magam rá, el kell felejtenem. Lezárult az az időszak.
Kissé szokatlan volt, hogy nem kellett fél percenként megállni, mert egy rajongó meglátta Ericet, de így szokatlanul gyorsan végeztem.
-Hogy-hogy egyedül jöttél?-kérdezte az egyik eladó, miközben fizettem.
-Ericnek volt egy balesete, gondolom tudod!-magyaráztam, mire bólintott.-És elvették tőle a mankóit. Nem akartam, hogy sokat mászkáljon, így otthon maradt...
-Jobbulást kívánok neki!-nyomta mosolyogva a kezembe a csomagot. Próbáltam viszonozni, de nem nagyon sikerült. Lelombozódva léptem ki az üzletből, sírás fojtogatta a torkomat. Nem akartam nagy feltűnést kelteni, beszaladtam az egyik közeli kisutcába és elbújtam egy kuka mögé. Nem érdekelt, hogy büdös meg koszos, a sírás egyszerűen kitört belőlem. Eszembe jutott, hogy az én hibám is volt ez az egész. Nem lett volna szabad belemennem, majdnem miattam... Nem szeretek erre gondolni. René kihasznált, gonosz tervét velem akarta véghez vinni. De már nincs René, nem kéne, hogy gond legyen. Szeretném elfelejteni, de nem tudom.
-Most, hogy mindenki itt van, megbeszélhetjük a terv kivitelezését!-hallottam egy ismeretlen hangot a szemetes másik oldaláról. Óvatosan kilestem és egy csapat fekete sapkás férfit láttam.
-Rendben főnök, mire gondolt?-érdeklődött egy szőke hajú, viszonylag fiatal srác. A többiek is a "főnök" felé fordultak.
-Azt hiszem a karácsonykor kéne véghez vinni. Mikor királyi család nyilvánosan is boldog ünnepeket kíván a népnek. Mark, te mesterlövész vagy!-mutatott az egyik társa felé.-Te fogod végre hajtani! Márcsak azt kéne eldönteni, hogy a királyt vagy a királynőt volna érdemesebb kinyírni?
A beszélgetést, amit így utólag megbeszélésnek neveznék, sokkos állapotban hallgattam végig. Megmozdulni sem mertem. A tény, hogy éppen egy gyilkossági kísérlet megbeszélésnek fültanúja voltam: sokkolt...
-Ha valakinek el meritek árulni!-szólalt meg ismét a főnök.-Emlékeztek még Victorra?
Nem is szeretném tudni, mi történt vele! Nem akarok semmit feltételezni, de nem hiszem, hogy felültették a következő afrikai járatra...
Próbáltam észrevétlen maradni, de nem nagyon sikerült: a következő pillanatban Eric kezdett énekelni a zsebemben. A Sleepless emelkedő hangerővel szólt a zsebemben. Kikaptam belőle és a fülemhez emeltem.
-Haló?-suttogtam.
-Szia édes, miért suttogsz?-kérdezte vidáman Eric.
Szerettem volna válaszolni, de az a 6 dühödt szempár nagyon zavarba hozott.
-Itt vagy?-kérdezte a barátom, amikor az egyik kitépte a kezemből a készüléket.
-Most nem tud beszélni!-mondta a telefonba, majd még hallottam Eric aggódó hangját pár pillanatig, aztán földhöz vágta a mobilom és rátaposott.
Ekkor megszólalt bennem a másik Wanda. És most kivételesen rá hallgattam:
-Hé! Ez mégis hogy képzeli!-álltam fel dühösen.-Vesz nekem egy új telefont! Most kaptam!
A legnagyobb ember, aki egy hústorony volt, megállt pontosan előttem. Lassan emeltem fel a fejem, nem tudtam meddig kell emelnem, nem tartom magam alacsonynak a 175 cm-mel, de ez az ember elmehetne felhőkarcolónak New York-ba! Mikor már teljesen az ég felé néztem, dühös arcával találtam magam szemben. Kicsit megijedtem, de határozott maradtam.
-Mit mondtál Törppilla?-dörmögte.
-Bocs, nem tehetek róla, hogy ha odafent nem hallottad!-kiabáltam.-Gyere lejjebb, ha hallani szeretnél!
Ekkor az egyik ember a falhoz nyomott és mérgesen nézett a szemembe.
-Mit képzelsz magadról, te kis...-fenyegetőzött, miközben a pólómat rángatta.
-Most nagyon megijedtem!-kaptam a szám elé a kezem, miközben a szememet forgattam.
-Elég!-lökött oda az egyik társához, aki ijedten kapott utánam. A szőke hajú srác még nagyon kezdő lehet, nem megy neki annyira. Felnéztem rá, ő pedig a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy nem nagyon érdekli mit magyaráznak neki...
-Hozd!-intett a főnök és elindult. A srác fújt egyet, majd egy mozdulattal a vállára dobott és a két lábamat fogva vinni kezdett.
-Eressz el!-ficánkoltam, de túl erősen szorított. Hirtelen egy fura dolog jutott eszembe, egy filmben láttam azt hiszem. Beleharaptam a lábába, mire eldobott.
-Te normális vagy?-fogta meg a vádliját és térdre borult. Láttam rajta, hogy fájt neki, de nem akarja ezt nagyon kimutatni, mert elég égő lenne, ha a társai előtt sírná el magát. Gúnyosan elmosolyodtam és jobbnak láttam menni. Megfordultam és rohanni kezdtem, egészen hazáig rohantam...

-Wanda, Wanda, itt vagy???-kiabáltam a telefonba, de a vonal megszakadt. Kiejtettem a kezemből az iPhone-t és nem kaptam levegőt. Mi az, hogy Most nem tud beszélni!? Ki volt ez? Ismeretlen volt a hangja, soha nem hallottam. Bajba került volna? Mi történhetett? Sokkot kaptam - mozdulni sem tudtam. Csak ültem a kanapéban percekig, nem tudtam elképzelni mi lehet vele! Egyszercsak sűrű kopogtatásra lettem figyelmes. -Eric!!!!-hallottam barátnőm kétségbeesett hangját.
Azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem. (Ami jelenlegi állapotomban percekig eltartott.) Mikor szemben álltam az ajtóval, az üvegen keresztül láttam árnyékát, igyekeztem, de nem ment még olyan gyorsan.
-Wanda?-tártam ki az ajtót, de senki sem állt odakint...