2011. december 1., csütörtök

1.rész - René Svédországban

Sziasztok!
Hát eljött a történelmi pillanat, mikor ugyanis meg kezdem a 2.évadot!
Ez hasonlóan az És még el sem kezdődött a történet -hez hasonlóan ez is olyan kis bemutatós fejezet, de azért remélem tetszik majd, hiszen nem lett valami izgalmas, de ezek után igyekszem. :)
 Egy kicsit alakítottam a történeten, olvashatjátok a 2.évad oldalon... ;)
Puszi: Anna Love ♥

Az utolsó bőröndöket vittem le. Körülnézve a szobámban megállapítottam, hogy minden fontos dolgot elpakoltam. Brumi macit és Pöpi kutyust feleslegesnek láttam elvinni, hiszen Svédországban új életet kezdek. A magam 17 évével, tökéletes külsőmmel felvettek Stockholm legnagyobb modell sulijába, ami azért nem kis dolog! Nagy álmom volt, hogy Európában híres modell legyek és ez lehet az első lépés felé.
Apa dudálással jelezte, hogy ideje mennem. Ahogy bezártam az ajtót szembe találtam magam a húgommal. A 3 éves Lola szőke göndör fürtjeit tekergetve, hüvelykujjával cumizva nézett fel rám tengerkék szemecskéivel.
-Moszt elmés?-kérdezte selypítve.
-Igen, de majd meglátogattok,rendben?-guggoltam le mosolyogva kishúgom mellé.
Lola szomorúan bólintott, majd a kezét nyújtotta, hogy lekísérjen. Nagyon szeretem őt, mindig velem akar lenni, de most, hogy elmegyek, ez nehéz lesz. Felkaptam az ölembe és úgy vittem le. Az udvaron még utoljára megöleltem anyámat is. Az ajtóból integettek, majd apa lehajtott a feljáróról és elindultunk.

Annak ellenére, hogy már nem sokára nagykorú leszek, még soha nem utaztam egyedül repülővel. Apa is megölelt, majd azt súgta a fülembe:
-Váltsd valóra az álmaid!
Ezekkel a szavakkal könnyeket csalt a szemembe. Fiú létemre kicsit sírós vagyok, de nem tehetek róla, hogy ennyire érzékeny vagyok...
Az út eltelt. Az elején halálra untam magam, de aztán úgy döntöttem előveszem a FÜZETET. A füzet: nem véletlenül nagybetűs. Rajzból is tehetséges vagyok, de még senki sem ismerte fel a képeken ábrázolt lányt. Ő számomra az ideál és annak ellenére, hogy még soha nem találkoztunk, beleszerettem. Nem egy világhírű énekesnőről vagy színésznőről van szó, csak egy egyáltalán nem átlagos amerikai csajról. Wanda Love, ismertebb nevén az amerikai vadóc. Szeretem, amit csinál és sajnálom, hogy a terveinek kivitelezésekor nem lehettem ott. Főleg az a csínye tetszett, mikor elvitte az igazgatója kutyáját egy sintértelepre, ahol leborotválták a szőrét és harci kutyát képeztek belőle....
Sajnos Wandával nem hiszem, hogy lesz lehetőségem találkozni, hiszen otthonaink túl messze vannak egymástól. Viszont remélem, hogy később modellként eljutok Californiába és akkor első dolgom a felkeresése lesz.
Első rajzomat még alig fejezetem be, mikor landoltunk. A gépből kilépve kirázott a hideg, hiszen Franciaországban ilyenkor a 30°C a jellemző, de itt maximum 24 fok lehet. Sajnálom az itt élőket, hogy nyár végén is ennyire hideg van náluk. Stockholm egyébként egy nagyon szép város, és miután fogtam egy taxit, körbe is néztem a városban.

Természetesen első utam leendő iskolámba vezetett. Nehezen magyaráztam el a sofőrnek, hogy hova akarok eljutni, hiába tanulok már fél éve svédet, a túl erős francia akcentusom miatt keveset értett meg mondanivalómból. Mire végre megértett, már jól leizzadtam... Aztán folyamatosan svédül magyarázott, de nem találtam érdekesnek, ezért inkább csendben néztem a házakat. Mikor odaértünk, a kezébe nyomtam a pénzt, ő pedig le is lépett. Megálltam a hatalmas iskola kapu előtt. Nem hittem el, hogy itt vagyok! Na jó, elég az érzelgésből, sietősen mentem be. Elértem az ajtóhoz, ami kifelé nyílt és szerencsétlenségemre valaki éppen távozott, szóval az ajtóval jól orrba vert, én pedig a földön landoltam.
-Úristen!-hallottam egy ijedt hangot.-Jól vagy?
Az orromat fogva ültem fel, majd megláttam az illetőt, aki betörte az orrom és elállt a szavam. Wanda Love aggódó tekintetével találtam magam szembe. Válaszolni sem tudtam a meglepettségtől. Látványa élőben sokkal gyönyörűbb volt, mint a fotókon és a rajzokon.
-Persze, minden oké!-álltam fel.-Nem te vagy azaz amerikai vadóc?-kérdeztem úgy, mintha nem tudnám.
A lány elmosolyodott.
-Voltam...-felelte, mire megdöbbentem.-Már nem érzem magam annak.
Bólintottam. Erre mit lehet válaszolni? Kicsit furcsállottam, hogy pont itt találkozunk:
-És te hogy-hogy itt vagy?
-Az egyik haverom itt kezdi a sulit, mert a nyáron kitört belőle, hogy modell lesz és elkísértem.-vonta meg a vállát.-Te is idejársz?
-Igen, ide fogok. Azt hiszem osztálytársak leszünk a barátoddal, akit úgy hívnak, hogy?-érdeklődtem.
-Omar...
-Mindenképp felkeresem!-nevettem, majd Wanda mosolyogva bólintott.
-Hát mennem kell.-nézett mögém, miközben láthatólag keresett valakit.
Bólintottam, és intettem neki. Nem így képzeltem volna el ezt a találkozást, de így esett.
Sajgó orral léptem be a suliba, ahonnan utoljára visszapillantottam a lányra. A kapu felé szaladt, ahol várt rá valaki. Öleléssel fogadta, de után már nem láttam semmit, mert pár idősebb diák eltakarta őket, szóval felmentem az igazgatóságra....

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon, nagyon jó lett! Még jó, hogy ma hozod a következő részt. Nem biztos, hogy kibírnám holnapig. (na, jó, kibírnám, de nem akarom :)) Dalma

    VálaszTörlés
  2. Köszi Dalma, örülök, hogy tetszett, de szerintem a nagyon-nagyon erős szó... :/
    De azért köszi :)
    Nem tudom meddig kell várnod, de igyekszem! ;)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    nagyon jól kezdted az első fejezetet,elnyerte a tetszésemet!(na nem csak ez :D )
    Remélem hamar hozod a következő fejezetet,mert kíváncsi vagyok,hogy folytatódik tovább a történet! :)
    Üdv:Viki

    VálaszTörlés
  4. Dalma: :D nem fontos, az a lényeg, hogy tetszett. ;)

    Viki: Köszi, nagyon! ;D
    Már olvashatod is a folytatást...

    VálaszTörlés