12.rész - Az álomvilág

Sziasztok!

Mondtam, hogy még ma hozom az újabb részt...

Tudom, most gyors vagyok, nem is vártam ennyi idő alatt komikat, gyakorlatilag nem is gondoltam, hogy lesz...

De volt egy, aminek nagyon örültem és jót nevettem rajta. :D

Szóval ez a rész most egy kis happyend lesz valakik számára (mostmár kell egy kicsit, eddig szinte csak rossz dolgok történtek), de lesz egy valaki, aki számára ez az egész mondhatni szívás lesz... :/ (És elárulom! Nem René lesz...)

Nem is írók többet, inkább olvassatok! ;)

Puszi: Anna Love ♥



Hirtelen nyitottam ki a szemem. A gyönyörű kék eget láttam. Ahogy felültem egy virágos rét közepén feküdtem, egyedül. Nem tudom, hogy kerültem ide. Legutóbb mikor hasonlóan elájultam a nagy fehérségben találtam magam. Akkor szörnyű emlékek tértek vissza, láttam újra azokat a borzasztó dolgokat, amiket egyszer már átéltem. Most viszont furcsállottam, hogy egy szép réten fekszem.

-Wanda!-hallottam a távolból egy ismerős hangot. Megfordultam és láttam, ahogy Eric fut felém. Azonnal felpattantam és a megindultam a srác felé. Nekirohantam, majd jó szorosan megöleltem. A popsztár viszonozta cselekedetemet, és aztán átnyújtott egy csokor virágot. Boldogan szagoltam meg a rózsákat és mosolyogva néztem a srácra. Ezek után óvatosan megcsókolt és újra átkarolt. Idill pillanat...

-Mi történt velünk?-kérdezte hirtelen, amin én is meglepődtem. Hátráltam két lépést és mélyen barna íriszeibe néztem.

-Nem tudom...-sóhajtottam.-Azt hiszem csak nem bírtam elviselni, hogy még mindig Molly jár az eszedbe és ez sok volt. Egyből olyan dolgokra gondoltam, amiket egyébként soha nem feltételeznék rólad. René pedig még rá is tett egy lapáttal! Elmondta, hogy miattam szakítottatok Mollyval... Ezek után úgy érzem, hogy én tehetek mindenről, érted?-az utolsó mondatnál már zokogtam, patakokban folytak a könnyeim. Eric halványan elmosolyodott és láttam, hogy neki is megtelt könnyel a szeme. Végigsimította az arcom, majd halkan magyarázkodni kezdett:

-Nem te tehetsz róla... Én voltam az, aki az interneten olvasott egy gyönyörű, elég vadóc amerikai lánykáról, és egyszerűen annyira ellenállhatatlan volt, hogy beleszerettem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha találkozok vele, de mikor megjelent a bulimon, azt hittem csak álmodok. Nem tudtam, Molly mit érzett akkor irántam, mert abban az időszakban kereste fel egykori barátja és akkor kicsit összetört. Próbáltam észrevétlenül elcsábítani azt a lányt, de nem voltam elég óvatos, feltűnt nemcsak a volt barátnőmnek, hanem szerintem neked is. Pár hatékony módszerrel, azt hiszem elértem, amit akartam, de ott volt Molly. Nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Akkor történt az az eset, hogy nálam hagytad a mobilod és a neked küldött üzenetet elolvastam. Mivel kérdőre vontam a barátnőmet, és nem felelt, jobbnak láttuk, ha befejezzük. Szabad volt az út... Aztán teljesül a vágyam, összejöttünk, de akkor fényderült Mark kilétére és ezt nem tudtam mire vélni. Elmentem hát hozzátok, Californiába, hátha jobban megismerlek. Ez sikerült is, te viszont kórházba kerültél. Akkor rémálmaim voltak, mi van, ha miatt? Ha miatt halsz meg? Nem bírtam volna elviselni...

Ahogy hallgattam Ericet, nekem is muszáj volt elmosolyodnak. Még mindig könnyeztem, de már a szomorúságtól. Éreztem, hogy mennem kell... Utoljára megöleltem a popsztárt.

-Várni fogsz rám?-kérdeztem halkan.

-Persze...-felelte, majd elengedett, én pedig felébredtem.

Csukott szemmel feküdtem egy ágyban, hallgattam a monitorok csipogását. Aztán emberi hangokat hallottam, valaki pedig a kezemet fogta. Érintése meleg volt, jó érzéssel töltött el. Kinyitottam a szemem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem Eric ült az ágyam mellett... Hanem René.

-Te jó ég! Felébredtél?-ölelt meg.

Elképedten ültem az ágyon és tűrtem, ahogy a srác jól szorosan megölelget. Amikor kiélvezkedte magát, eleresztett és meghökkent tekintetemet kezdte fürkészni.

-Minden rendben?

-Eric hol van?-kérdeztem, miközben körbenéztem a szobában. Azt hittem ez egy rossz vicc...

-Táncpróbán...-vonta meg a vállát a srác.-Holnap elvileg koncertje lesz!

Nem hittem a fülemnek. A barátnője élet-halál küszöbén áll és ő képes ilyenkor a karrierére koncentrálni? Nem vagyok önző, de úgy gondolom, ez így lenne helyes. Könnyek szöktek a szemembe.

-Hazamenjünk?-érdeklődött René, mire bólintottam.

Nem volt cuccom, ugyanúgy voltam, mint azelőtt, így egy pillanat alatt kint is voltunk.

Szomorúan ültem be a francia srác kocsijába, amíg ő hátul még pakolászott valamit. Csalódottan várakoztam, a fejemet az ablakhoz döntöttem és üres tekintettel bámultam ki a szélvédőn. René beült az autóba, és éreztem, hogy engem néz. Feléfordultam.

-Sajnálom...-mondta, én pedig sóhajtottam egy nagyot.

-Köszönöm.-súgtam halkan.-Jó barát vagy...

A srác elmosolyodott, majd beindította a motort és elindultunk. Hatalmas parkolója van a kórháznak, amit nem igazán értek, de most az egyszer nem bántam meg, hogy eltévedtünk benne. Már néhány perce köröztünk, mikor hirtelen megszólaltam.

-Azonnal állj meg!-fogtam le a srác kezét, ő pedig nagyot fékezett. Jobban megnéztem azt a valamit, amire felfigyeltem. Kiugrottam és megálltam az egyik autó előtt. Örömkönnyekkel telt meg a szemem. Eric fehér Opelja állt az egyik helyen. Nemcsak a rendszámról ismertem fel, hiszen az oldalára plakátolt hatalmas képe világosított fel.

-Itt van!-kiabáltam Renének, aki értetlenül ült az autójában. Azonnal az épület felé vettem az irányt, rohantam, ahogy csak tudtam...

-Nem tudom...-feleltem Ericnek.

Wanda és René eltűntek. Azt hittem menten elsüllyedek, nem lett volna szabad egyedül hagyni a sráccal. Gondolhattam volna, hogy megpróbálja elvinni. Tenyerembe temettem az arcom, közben pedig éreztem, ahogy a popsztár bemegy mellettem a szobába. Körülnézett a számára már ismert helyiségben, és láttam, hogy elmorzsol pár könnycseppet. Sóhajtott egyet, majd az ablakhoz sétált. Lenézett az utcára, a hatodik emeletről viszont nem sokat láthatott. Hirtelen kinyitotta az ablakot és megfordult. A döbbenettől nem tudtam megmozdulni. Utoljára rám mosolygott és újra kinézett. Már kész volt az ugrásra, mikor egy ismerős hangot hallottunk a folyósóról.

-Eric!-kiabálta valaki.

A popsztár azonnal megfordult és az ajtóhoz rohant. Megállt nem sokkal mellettem, majd a boldogság megjelent az arcán.

-Wanda!-kiabálta boldogan és futni kezdett.

Az ajtóhoz álltam és láttam, ahogy éppen összerohannak. Szorosan megölelték egymást, majd csókot váltottak. Ezt a jelenetet megkönnyeztem. A folyósó közepén álltak, újra kéz a kézben.

Aztán az aula másik felén megláttam azt az embert, akitől most elkezdhettem félni. René szemei szikrát szórtak felém. Tudtam, hogy ezzel nem adja fel...