2011. november 28., hétfő

26.rész - Zuhanás

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez a kommenteket. :)
Szavazás alapján (ami tudom rövid ideig volt kint, de mindegy) az lett, hogy Eric szemszögéből íródjon a rész, szóval így is lesz. Biztos rájöttetek arra, hogy Eric hova rohant.
Ezek után a cím: Zuhanás
Most feltételezhettek pár dolgot, lehet, hogy lesz, aki rájön a megoldásra, ami szintén ebben a fejezetben lesz. Ez csak olyan Eric érzéseiről szóló rész, de azért remélem tetszeni fog... :)
Puszi: Anna Love ♥


"Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza."

Egész úton nyugtalan voltam. Alig bírtam kivárni, hogy végre kicsatolhassam az övemet. Össze-vissza mocorogtam, aztán végre bemondták, hogy elhagyhatjuk a helyünket. A mellettem ülő néni idegesen összecsapta a könyvét és elült máshová. Be kell vallanom, tényleg nagyon idegesítő lehettem... Mint egy kisgyerek. De nem bírok várni! Fogalmam sincs mi történt Wandával, de tudom, hogy az én hibám és emiatt lelkiismeret furdalásom van. Nem bírom elképzelni, hogy mi lenne velem, ha ő nem lenne, hiszen: Nélküle senki nem vagyok... Próbáltam megnyugodni. A fáradtság is eluralkodott rajtam, muszáj volt lehunynom a szemem.

Úgy éreztem, hogy nem aludtam semmit, talán pár perc telhetett el, maximum fél óra. Minden ugyanúgy volt, mint azelőtt. A mellettem ülők kártyáztak, mögöttem két srác zenét hallgatott, nyugodtan el volt mindenki. Páran azért felismertek, de most szerencsére csak kevesen, így őket hamar lerendeztem. Kimentem a mosdóba és alaposan megmostam az arcomat. A tükörbe nézve, nem ismertem magamra. Mostanában teljesen másnak érezem magam. Fura dolog ez a szerelem. Még most is a fülemben cseng, ahogy az ember azt mondta: "...mert csak ő segíthet a lányon!"
Sejtésem sincs róla, hogy mi lehet Wandával, én hülye pedig Stockholmban hagytam a mobilom. De különben sem árulták el. Legalább Mollyval beszélhettem volna, őt is biztos értesítették. Képtelen vagyok ezt felfogni.
Szomorúan leültem a WC deszkára és a tenyerembe temettem az arcom. Nem akartam sírni, de pár könnycsepp mégiscsak végigfolyt az arcomon. Valaki dörömbölni kezdett az ajtón.
-Hé, siessen már!-kiabálta.-Már vagy 10 perce várunk!
Felszárítottam a könnyeim, majd a kilincshez nyúltam, mikor a gép megrázkódott és visszaestem a helyemre. Kintről puffanást hallottam. Szerintem páran felborultak. Kiléptem a kis helyiségből, aztán elnevettem magam. A pasi, aki dühösen kopogott, most a rakás legalján feküdt. Aztán a repülő újra remegni kezdett.
-Figyelem! Mindenki üljön vissza a helyére! Le kell szállunk!-mondta be a pilóta idegesen.
Néhányan el kezdtek sikítozni, én nyugodtabb maradtam. Feszülten ültem vissza a helyemre. Biztos csak az üzemanyag fog kifogyni és biztos tankolni akartnak... Ezért hátradőlve becsuktam a szemem és gondolkoztam: mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha nem az üzemanyaggal van a baj? Lezuhanunk? Erre még csak gondolni is rossz! Ha belegondolok, hogyha meghalok, akkor mi lesz Wandával, hiszen csak én tudok segíteni rajta! Nem leszek ott neki és talán legközelebb csak a mennyországban találkozunk? Illetve ebben nem vagyok biztos. Én a pokolra jutok, azért amit tettem. Nem bírom magam túl tenni rajta! Belülről mardos ez az egész, a lelkiismeretem nem hagy nyugodni!
-Szia drágám, én vagyok...-mondta keserű hangon a mellettem ülő férfi.-Azt hiszem, most el kell búcsúznom tőled. A gépünk le fog zuhanni...
Amint ezeket a szavakat kimondta, azonnal nyílt a szemem. Lezuhanunk?
-Ne, semmi baj!-folytatta.-Érdeklődtem a pilótánál és azt mondta mindent megtesz, de kevés esély van a megmenekülésre és csak a gépen utazó fontos embereket mentik meg.
Azaz engem. Képesek azért feláldozni minimum 29 embert, csak hogy én továbbélhessek? Rajtam kívül senki olyat nem láttam, akinek az élete létfontosságú lenne... Ekkor elgondolkoztam. Mit tettem én, hogy abban a bizonyos 'fontos' kategóriába tartozok? Híres vagyok, ennyi! De egyébként teljesen normális embernek számítok, velem nem kell kivételezni. A férfi könnyezve tette le a telefont.
-Rám gondolt?-fordultam felé, mire bólintott.
Dühös lettem. Egyedül rólam gondolják, hogy érek valami? Hiszen biztos vannak a gépen olyanok, akik tettek már valamit csupán, hogy másokon segítsen és azt hiszem az én életem nem ér annyit. Főleg azok után, amit Wandával tettem...
-Nem!-álltam fel határozottan.-Emberek! Én egy teljesen átlagos lény vagyok, pont mint ti! Azzal a különbséggel, hogy engem többen ismernek, mint titeket! Nem érdemlem meg, hogy továbbéljek, mint bárki ezen a gépen!
Páran meglepődtek a szónoklatomon, de amit nem vártam: megtapsoltak. Azt hittem fejbe verem magam. Senkit sem érdekelt mit mondtam! Nekik az is elég, hogy egy hírességgel egy gépen töltik életük utolsó pillanatait!
Visszaültem és odafordultam a pasashoz:
-Elkérhetem a mobilját?-nyújtottam a kezem, mire belenyomta a telefonját.
Nem is gondolkodtam azon, kit hívjak, az ujjaim már be is írták az általuk jól megszokott számot. A lány pontosan öt csengés után vette fel.
-Molly Sandén.-mondta.
-Szia...-sóhajtottam. Alig beszéltünk valamit a szakításunk óta, biztos furcsálotta, hogy hívtam.
-Hol a fenében vagy?-kérdezte dühösen.
-Egy repülőn, ami Svédországba megy... De tudnod kell valamit.-mondtam.-Le fogunk zuhanni.
Ezek után néma csend következett. Szerintem nem tudta, erre mit feleljen. Miután viszont megszólalt, azt kívántam: bár ne őt hívtam volna.
-Megérdemled!-közölte egyszerűen.-Teljesen tönkre tettek Wandát! Nem is biztos, hogy túl éli ezt a trumát, amit okoztál neki? Felfogtad, hogy egyáltalán mit tettél?
-Molly, figyelj, nagyon sajnálom...-kezdtem a magyarázkodást, de mint aki meg sem hallott, folytatta.
-Nem hiszem el! Remélem a túlvilágon megkapod méltó büntetésed! Szia!-csapta le a kagylót, én pedig megdöbbenve, visszafojtott könnyekkel bámultam a semmibe. Igaza van... Megérdemlem ezt az egészet! Felálltam és újra bezárkóztam a WC-be. Nem akartam, hogy mások sírni lássanak. Amint bezártam az ajtót, rám tört az utolsó, nagy sírás... Éreztem, hogy a repülő haladási iránya kezd változni, de nem érdekelt! Amit Molly mondott, teljesen lelombozott, tönkre tette velük az életem utolsó másodperceit... Nagyon fájtak, de ő csak a színtiszta igazságot mondta.
A következő pillanatban a falhoz csapódtam a pici helyiségben. Majdnem 90°-os szögben zuhanni kezdett a gép. Utoljára sóhajtottam egy nagyot és ekkor lepergett előttem életem kisfilmje, amit mintha a legszebb pillanataimból állítottak volna össze. A What's Up! korszakom pár vicces pillanatától kezdve Mollyval való találkozásomtól egészen Wandával való utolsó csókunkig.
Az óceánba zuhantunk, a víz betört a mosdóba is és ezek után minden elsötétült...









Valaki megbökött, mire hirtelen felnéztem. Egy mosolygós stewardess állt előttem mosolyogva.
-Kedvesem, leszállt a gép!-mondta.
Körülnéztem. Senki nem volt sehol. Egyedül feküdtem az egyik üléssoron. Döbbenten néztem ki az ablakon, ahol a stockholmi repülőtér látványa fogadott. Ezek szerint csak álmodtam?
-Nem zuhantunk le?-kérdeztem a lánytól, aki nevetve megrázta a fejét.
-Dehogyis! Sikeresen leszálltunk Stockholmban!
Még mindig nem fogtam fel. Annyira valóságosnak tűnt minden, azt hittem mindennek vége, de élek! Élek és virulok! Ráadásul itt vagyok Svédországban, még meg tudom menteni Wandát! Miközben felpattantam és kirohantam a gépből, eszembe jutott, hogy ez az álom ráébresztett valamire: bármikor történhet egy olyan dolog, ami felforgatja az életed, de mindig rá kell jönnöd, hogy mi a helyes. Ez esetben helyes megoldás az, hogy visszamegyek Wandához és megteszek az életben maradásáért mindent! Ahogy kirohantam a termálból, fellöktem két valakit.
-Normális vagy ember?-ordított utánam a lány, de nem érekelt. Nem tudom Molly mikor jön majd rá, hogy én voltam, de siettem Wandához, ahogy csak tudtam...

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Fantasztikus lett! :D
    Komolyan elhittem, hogy tényleg zuhannak. Pedig azt tudtam/sejtettem, hogy túléli. De hogy csak álom volt. :P Nagyon nagyon jó ötlet volt!
    Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra! Remélem hamar hozod!
    Üdv
    Zoey

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Te lány,engem egyszer a szívbaj kap el,az biztos(pont,mint Wanda-t). Amikor az a 'lezuhanós' rész volt,azt hittem szívbajt kapok,annyira izgultam Eric-ért,de aztán amikor kiderült,hogy csak álmodta,azt hiszem egy kő esett le a szívemről! :D
    Na,de összességben nagyon jól sikerült,izgalomban dús volt ez a rész! :)
    Remélem,épp időben fog Eric odaérni Wanda-hoz és megmenti őt,és természetesen a szerelmüket!
    Nagyon várom a következőt! :)
    Üdv:Viki

    VálaszTörlés
  3. Tényleg kórházba kerülök miattad. Totál elhittem ezt a zuhanás dolgot. :) Ajj, a szívem. Na, de csak álom volt. Szerencsére... :) Eszméletlenül jó lett. Nagyon várom a következőt. Dalma
    Ui. akkor most Mollyt lökte fel a reptéren Eric?
    Ja, és tudom ,hogy a falra mászol az okoskodásaimtól, és, hogy csak egy álom volt, de repülőn tilos használni telefon, mert a rádió hullámok vagy mik bezavarják a gépet. És bocsi, hogy itt játszom az eszem.

    VálaszTörlés
  4. Zoey: Köszi, örülök, hogy tetszett! :) Megpróbálom hozni, amint csak tudom.
    Viki: :D azt azért nem szeretném... :) Örülök, hogy tetszett! Majd minden kiderül! ;)

    És köszönöm a komikat, nagyon izgultam, hogy mit gondoltok majd róla, most megnyugodtam... :)

    VálaszTörlés
  5. Dalma: Annyira örülök, hogy tetszett... :)
    Igen, őt lökte fel. ;)

    És igen tudom, hogy nem szabad telefonálni a gépen, csak még kellett valami a fejezetbe. :) amúgy meg lehet, hogy ezért zuhant le a gép... :D

    VálaszTörlés
  6. Pont ezen gondolkodtam. :D (mármint a gép lezuhanásnál)

    VálaszTörlés